FrissítésSúgó

Nicyy	2020.03.17. 18:36 -

[18-1]

Lyn	Előzmény | 2020.04.01. 13:47 - #18

Eva Maie Aries - Azt hiszem, több embert nem tervezek megdobálni ma, szóval elboldogulok, köszi - A kis tornyomra néztem magam előtt és miután biztonsággal beigazgattam, akár kis külsős segítséggel a kupacot, már egészen stabilan elvolt a kezemben. Még szerencse, hogy nem lexikonokból terveztem tanulni, ezek még egész vékonykák, na, meg könnyűek. Más helyzetben az átöltözésre nem fordítok akkora gondot, mint most. Valamiért, talán az idegesség tette, de egyik nadrág sem akart úgy a kezembe akadni, hogy meglegyen az "Ez kell!" érzés, de a végén csak rábeszéltem magam a fekete nadrágomra, egy hosszúujjú fűzöld felsőre és a sötétszürke dzsekimre. Mivel a nap szépen süt, nem hiszem, hogy fáznék, plusz a lovagláshoz amúgy sem kell hat rétegnyi ruha. A csizmám felvétele után az ágyamra dobott telefonomért nyúltam, ami felvillanásával rendesen megpörgette a szívem, nem épp időben voltam.  Kilibbentem a szobámból, átsiettem, szinte futva a folyosón és csak két emberrel ütköztem össze, meg eggyel majdnem, mire az istállóhoz értem. Magamban egész szerény szóhasználattal szitkozódva kapcsoltam, hogy Hyppet hiába keresem bent, mert a legelőn fog bóklászni, ami két okból jelent problémát. Egyrészt meg kell fogni, ami nem túl egyszerű, ha épp a legelőhöz van kedve, másrészt vissza kell vele érnem nőtársaim körében oly ritka pontossággal, hogy ne késéssel indítsam a közös munkát.  Hyp nem akart igazán elszakadni a friss, szabad levegőtől, de azért örült nekem és viszonylag gyorsan rá tudtam venni, jöjjön velem. Azért az istállóhoz érve már egy ismerős alakot és egy ismerős lovat sikerült felfedeznem, és elfolytottam egy hangos nyögést. - Kérünk még öt percet és mi is rendben leszünk. Aztán mehet a terep, szuper! - A kilovaglás ötlete nagyon tetszett, az öt perc alatt itt-ott hempergés nyomait mutató lóból felszerszámozott útra kész paripát varázsolni már kérdésesebb melónak ígérkezett. Szinte meg sem várva a választ kötöttem ki Hyppet és elrohantam a cuccaiért. Nem estem orra... közönség előtt, de a nyereggel a kezemben ráléptem valamire, ami erősen megbillentett. Az ajtó fogott meg, a ruhám így makulátlan maradt, és talán észrevétlenül botladozhattam tovább. Ló háton tényleg jobb vagyok, esküszöm! Az oktatóm nem biztos, hogy megdícsérne az alaposságom miatt, de a lényeg, hogy viszonylag tartva a határidőt egy kész ló böködte a vállam izgalmában.  Kifújtam a benn tartott levegőt és egy mosollyal az arcomon Tristanhoz fordultam. - Kész vagyunk.

fantaa

Előzmény | 2020.03.21. 20:45 - #17

- Csak ha ráérsz - igyekeztem csitítani Maizyt, reméltem picit megnyugszik, mire a lovakhoz érünk, mert ha végig izgul előttem, akkor úgysem úgy fog teljesíteni, ahogy egyébként tenni. Habár akkor izgulni fog tömeg előtt is, vagy? Nem akartam leírni, sőt, reménykedtem, hogy ez a párosítás össze fog jönni, gondolatban elmormoltam egy imát is érte. - Rendben van, egy óra múlva az istállóudvaron várlak - néztem az órámra, majd a lányra. - Segítsek elvinni a könyveket? - amennyiben segítséget kért, átvettem tőle pár könyvet a kupacból, majd követtem a szobájához, ha nem, akkor egyelőre búcsút vettünk és én is a saját szobámba mentem átöltözni. Maga az öltözködés hamar megvolt, lovagolni öltözni nem annyira bonyolult, mint akárhová máshová; lovaglónadrág, színben passzoló póló, felkaptam rá egy pulcsit is, majd a csizmámat felhúztam és megindultam a legelőkhöz. Accelerandot nem volt nehéz megfogni, nem volt az a fogócskázós ló, igényelte a napi munkát. A boxa kinti bejáratához kötöttem, ebben a csodálatos, tavaszi időben semmi kedvem nem volt a szükségesnél többet az istállóban tartózkodni. Mire Maizy megérkezett, már harcra kész voltunk mind a ketten, nyugtató mosolyt küldtem a lány irányába. - Arra gondoltam kilovagolhatnánk terepre, mit szólsz?

Lyn	Előzmény | 2020.03.21. 20:24 - #16

Eva Maie Aries  - Hogy most? - újabb meglepett Maizy arc, holott ez teljesen logikus felvetés volt Tristan részéről. Mire várjunk? Itt a délután, szép az idő és... és teljesen ráérünk. - Végülis, oké... de...  muszáj leraknom a könyveimet, meg hát nem is épp úgy öltöztem... - Lepillantottam edzőcipőbe bújtatott lábamra, vastag cicanadrágra hajazó harisnyanadrágomra és tovább már nem is kellett felmérnem az állapotokat ahhoz, hogy bebizonyítsam még magamnak is, nekem át kell öltöznöm. - Kérnék egy fél... nem is, inkább egy órát és összekapom magam. Vagy az túl sok? Ígérem, gyors leszek. - Nem füllentettem túl nagyot, általában gyorsan felöltözöm, átöltözöm vagy elkészülök bármiről is legyen szó, ám az időben elindulás már egészen más lapra tartozik. Azért majd igyekezni fogok, ennyit tehetek a terv sikere érdekében.

fantaa

Előzmény | 2020.03.21. 16:28 - #15

Úgy látszik, Eperdzsem kisasszonyt teljesen elvarázsolta az ötletem; elvarázsolta vagy lesokkolta, vagy mindkettő, egyelőre nem tudtam eldönteni. Azon kívül persze, hogy még mindig ki volt pirulva, mint aki most futott le tíz iskolakört.  - Mhm - értettem egyet egy bólintással a felkiáltására, majd egy pár pillanatig még csendben voltam, aztán kapcsoltam, hogy muszáj kezembe venni az irányítást. Egyébként is az én ötletem volt, őt pedig úgy tűnik, teljesen letaglózta, szóval ki kell rántanom ebből az állapotból, hogy tényleg el tudjuk kezdeni megbeszélni a dolgot. - Szóval mikor engednek el a könyveid? Akár ki is mehetünk egyet terepre, vagy a pályán is lovagolhatunk egy pár feladatot együtt, hogy megnézzük, menni fog-e az egész együtt dolgozás.

Lyn	Előzmény | 2020.03.21. 15:56 - #14

Eva Maie Aries - Öhm... persze, miért ne? Nézzük meg aztán... aztán majd meglátjuk - Még mindig nem igazán tudtam elhinni, hogy ez a srác, Tristan, nem csak Hyppet szúrta ki, de még együtt is dolgozna velünk. Hány hasonló korú és tapasztalatú csoporttársa lehet még a suliban, akivel bemutatózhatnának, de ő minket kért fel és ez nagyszerű! Nagyszerű és rengeteg ijesztő dolgot takar. Például, mi van, ha elbénázom? Vagy... nem, miven ha egyszerűen kevés vagyok hozzá? Oké, stabilabb vagyok lóháton, mint kétlábon, meg koncentrálni is tudok a feladatokra, na, de csapatban dolgozni mindig sokkal összetettebb annál, mint amit mi ketten Hyppel szólóban tudunk nyújtani. Még el se kezdtük, de már megesz az izgalom, mi lesz még itt?! Azt mondja, semmi nyomás, könnyű mondani!  - Micsoda váratlan fordulat, azta! - vigyorgok magam elé, mint valami eszelős csitri. Nem igazán akarnak jönni a szavak, amiknek kellene, viszont azt is tudom, a kínos csendnél még ez is jobb lehet, ugye?

fantaa

Előzmény | 2020.03.20. 17:23 - #13

Annyira elfogott a lelkesedés, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy az ötletem ennyire le fogja sokkolni a leányzót. Igazából bele sem gondoltam, vajon mekkora tudása van-e egyáltalán; persze, láttam már a lovon, de azt sosem figyeltem, mit csinál. Vagy, hogy egyáltalán mennyi tapasztalata van közönség előtt fellépni... előttem csak egy csodaszép kép lebegett arról, hogyan dolgozunk együtt a két ménen egy egészen fantasztikus kűrön, meg, hogy ez mennyire fenomenális ötlet. Hiszen akkor látnak fiatalabb diákot is, idősebbet is, lányt, fiút, meg milyen szépen meg lehetne már csinálni... Elmosolyodtam a franciakönyves megjegyzésén. - Látod, sosem tudni, mit hoz egy-egy franciakönyv... tehát. Nem akarom rád erőszakolni, meg semmi - vakartam meg a tarkóm, kezdtem visszatérni a földre és a logika világába. - De ha van kedved, és időd, akkor megnézhetnénk, tudunk-e együtt dolgozni így négyen, és ha működik a dolog, akkor nekilátunk készíteni valamit. Még bőven van időnk valamit összehozni. Ötleteim azok már vannak, de mondom, meglátjuk, hogy működünk csapatként a pályán, és majd utána eldöntjük. Semmi nyomás, meg semmi. Mit szólsz?

Lyn	Előzmény | 2020.03.20. 17:10 - #12

Eva Maie Aries - Maizy - Mutatkozom be én is egy kissé kínosan feszengő mosoly kíséretében. Már szinte bennem van a reflex, hogy emeljem a kezem, de a könyvek észhez térítenek, mennyire nem lenne jó ötlet egy effajta mutatvány.  A lovas kép, amit az orrom alá dugott telefonban látok ismerősebbé teszi a párost, de azon kívül, hogy valószínűleg valóban a pályán láttam őket, mást hozzáfűzni aligha tudnék. Hiányzik az a felismerős "ahha!" a dologból. Mindegy, látszólag nem vette a szívére. - Mi? - Van az a pont, amikor nem tudod eldönteni, a kütyüd miatt nem hallod jól vagy amúgy sem hallanád tisztán, amit mond a másik és teljesen mást generál belőle az agyad, mint amit amaz mondott. Szerintem most valahogy így jártam, mert szentül úgy hallottam, hogy bemutatózni hív. Engem? Hyppel még egy bemutatón se vettünk részt, igazából azt sem tudom, hogyan kell egy olyat végigcsinálni. Gondolom, más a programterv, mint egy versenynél, amiből szintén nem vettem részt túl sokon, szóval... Mivel elképedésemben gondolatilag elkalandoztam csöppet, így ha netán mondott is valamit, nem figyeltem, tehát megpróbáltam az agyas dolgokra összpontosítva korrigálni. - Vagyis... hogy mi... mármint Hyp, Accelerando, te és én bemutatózzunk együtt? - Arcomra volt írva a döbbenet. - Ki gondolná, hogy egy ilyen lehetőségért csak meg kell valakit dobálni franciakönyvvel? - Ez utóbbit valamivel halkabban és egy a korábbihoz hasonló kínos vékonyka nevetéssel toldottam meg. Akkor se tudtam elhinni, hogy ilyesmit mondana nekem valaki, na. Ez olyan... szokatlan.

fantaa

Előzmény | 2020.03.20. 14:38 - #11

- Csak az arc - vontam meg a vállam apró mosoly kíséretében; mindig hamar megjegyeztem az embereket, a lovakat úgyszintén. Talán tényleg csak a jó memóriám miatt, talán azért, mert szerettem mindenkit megnézni: hogy öltözködik, hogyan mozog, hogyan kommunikál. Rossz vagy jó szokás? Jó, amíg nem kezd ijesztő lenni, mennyire képben vagyok idegen emberek szokásaival. Megnyugtat Eperdzsem zavara, az ő vöröslő arcától és elhadart szavaitól az enyém teljesen elmúlt. Fölényben érzem magam, azt hoszem, ez a természetes emberi reakció. - Tristán - mutatkozok be, nem nyújtom  kezem, hiszen neki mindkettő foglalt a könyvkupaccal. - Egy másodperc - kapom elő a zsebemből a telefont, megnyitok egy képet rólam és a lovam hátán, amint egy kupával feszítünk és az arca elé tartom. - Ő pedig Accelerando. Igazából azért is ismerős a lovad, mert már kiszúrtam egy ideje. Megkértek, hogy mutassak be egy kűrt a nyíltnapon, de arra gondoltam, mi lenne, ha páros kűr lenne, és gondoltam jól mutatna két hasonló ló - telefon lezár, zsebre rak. Mostanra már elkapott az izgalom, imádtam új dolgokba vágni és kezdett sorsszerűnek tűnni ez a tinifilm jelenet. - Mit gondolsz, bevállalnád?

Lyn	Előzmény | 2020.03.20. 13:12 - #10

Eva Maie Aries - De jó a memóriád! - Őszinte csodálkozással vettem tudomásul, hogy ennyire képben van, azok után, hány diák, meg ló fordul meg itt az iskolában. Persze, vannak különleges lovak, akiket hamarabb megjegyzel, mint a többit, de hogy ennyire össze tudja kapcsolná. Wow!  - Igen, Hypnek hívják. Vagyis én, mert amúgy hosszabb a neve, vagyis... - Túl sok beszéd Maizy, túl sok! - Szóval igen. Viszont...  ne vedd sértésnek kérlek, de nekem nem ilyen profi a megjegyző képességem, és most kicsit zavarban vagyok... Kicsit? A hajam színét irigyli máskor sápatag arcbőröm, tuti. Mert ég az egész, mintha valaki vasalót nyomott volna neki, vagy alágyújtott volna, bármilyen is legyen az. Hiába töröm a fejem, még a neve sem ugrik be, nemhogy a lova vagy épp akár az, hogy egy szakon lennénk. Az biztos, hogy előrébb jár, mint én, rá se kell néznem igazán, hogy ezt a következtetést levonjam, de azért enyhén szólva ciki, hogy ő így tud legalább egy dolgot rólam, nekem meg fogalmam sincs ki ő. Vagy csak én kombinálom túl? Áh, és megint rágom a szám, határozottan összpontosítanom kell rá, hogy hagyjam abba, mielőtt teljesen kisebesedne vagy elfogyna. Hová is tettem a szőlőrúzsom? Azt hiszem, ezt legalább tudom.

fantaa

Előzmény | 2020.03.19. 18:20 - #9

Futó bólintással reagáltam le a tanulással kapcsolatos témát, szerettem volna magunk mögött hagyni, mert egyszerűen nem tudtam semmi érdemlegeset vagy érdekeset hozzáfűzni. Őszintén? Nem érdekelt. Örültem, hogy én már ezeken túl vagyok, sosem kötött le túlzottan, és nem most terveztem elkezdeni foglalkozni vele. Eperdzsem lelkesedése átragadt rám is; erről már sokkal, de sokkal szívesebben beszéltem, ez volt a szenvedélyem, a mindenem, az, ami átsegített az irodalomórákon és társain is. A tudat, hogy tőlünk pár méterre az istálló, és órák után kimehetek, és még kötelező is lóra ülnöm. - Igen, én is - bólintottam mosolyogva. - Akkor biztos már a pályán láttalak korábban - jegyeztem meg, majd próbáltam nem pofát vágni, mikor leesett, hogy ez úgy hangzott, mintha figyeltem volna. - Neked van az a szürke andalúzod, nem?

Lyn	Előzmény | 2020.03.19. 17:43 - #8

Eva Maie Aries - Hát... ahogy sikerül -  vonom meg a vállam. Nem tervezek ma sem úgy lefeküdni, hogy mindent tudok az élet rejtélyes dolgairól, de legalább meg adom a kezdő löketet hozzá, hogy egyszer közelebb kerüljek a válaszhoz. Na, jó, ez idétlenül hangzik, még gondolatban is. - Elkezdem a nyelvvel, aztán jöhet a többi.  Vagy nem, mert az életkedvem fogja elvinni, de ezt már nem kötöm a srác orrára, valószínűleg fele ennyi információra sem volt kíváncsi alapból.  - Igen, díjlovagolok. Csak nem te is? - Erre felcsillan a szemem. Találtunk egy közös pontot? Nahát!   Hajam a fülkütyü mentes oldalon ( mindig csak ott szoktam, megszokásból ) a fülem mögé tűröm, de tekintetem nem veszem le a srácról, nehogy lemaradjak a válaszról. Milyen praktikus, hogy kifejlesztettem az "észrevétlenül mások száját szuggerálni" képességem, mert ma különösen nehezen megy az összepontosítás.

fantaa

Előzmény | 2020.03.19. 16:40 - #7

Felvontam a szemöldököm a megjegyzésén, aztán leesett, hogy érti (vagyis,hogy én hogy gondolom, hogyan érti, aztán lehet, nem is úgy érti, de valószínűleg igen), és kissé elnevettem magam. Oldjuk a feszültséget. Megnyugtat, hogy ő nagyobb zavarban van, mint én, igazából logikus; egyértelműen fiatalabb nálam, hogy hányad éves, nem tudnám megmondani, de azért nagyjából képben van az ember azzal, ki érkezett utána, és ki előtte. Lényeg, hogy fiatalabb, és így neki ez zavarba ejtőbb, mint nekem, ez valami íratlan dedós szabály, ami kezdek attól félni, hogy egy életen át kíséri az embert. Tanul. Hát persze, hogy tanul, ennél idiótább kérdést igazából nem tehettem volna fel. Mit csinálna a kollégiumban, az iskolaév alatt könyvekkel, bunkert épít belőlük? Most már viszont maradnunk kell ezen a vonalon, ha már erre kérdeztem rá. Egyáltalán minek kérdeztem rá? Mindegy is, most már elkezdődött a beszélgetés, és már annyira belemártottam a lábujjam, hogy nem tehetem meg, hogy csak úgy elsétálok. - És ezt mind most, ma délután? - újabb pillantást vetek a könyvkupacra; gondolom a lányok szorgalmasabban neki tudnak ülni, vagy fogalmam nincs. - Te díjlovagolsz, igaz? - hessegettem arrébb a tanulás témát, mikor az agyam egyik kis sarkából elő sikerült túrnom valamit, amit még tudnék mondani eperdzsem kisasszonyról. Ennél kínosabb igazából már nem lehet.

Lyn	Előzmény | 2020.03.19. 16:03 - #6

Eva Maie Aries El tudom képzelni, milyen jól mulat magában a bénázásomon, de már hozzászoktam, így lelkileg annyira nem érint rosszul. Azért a vörösségemen nem tudtam túllépni, mert az nem olyan dolog, amit csak úgy szabályozni lehet.  - Te? Ó, ez újdonság. - Csúszik ki a számon némi megkönnyebbült sóhajjal. Aztán kapcsolok és ismét számra harapva szegezem tekintetem a padlóra. Gondolkodom valami mentő ötletelen, amivel kimagyarázhatnám, de azzal valószínűleg rontanék az egészen, így csendben maradok. Egészen a kérdésig. - Tanulok - esetlenül megemelem a kupacot, kivételesen egyben is maradnak. - Franciául, jelenleg. Meg van benne egy kis biológia, meg egy szépirodalom is. De leginkább... tanulok, vagy valami olyasmi.  Azért a hatásossága erősen megkérdőjelezhető, de még van bennem elszántság, hátha most két sorral több marad meg a fejemben.

fantaa

Előzmény | 2020.03.19. 15:40 - #5

Elnézve a lány először pirossá, majd vörössé változó porcelánbőrét áldom az eget napsütötte komplexusomért. Kösz apa, ezt még kérnem se kellett. Újabb kínos másodpercek elé néztem, amíg tétlenül néztem, hogy ő leguggol a könyveiért, de nem akartam vele együtt én is értük nyúlni, mert nem egy kétezres évek eleji limonádé-gimis filmben vagyunk (könnyű rockzene sem szólt az előző percekben, szóval ebben biztos vagyok).  Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor felegyenesedett, ez is elmúlt, visszaadtam neki a két hiányzó könyvet. Még jobban megkönnyebbültem, amikor láttam, ő talán még nagyobb zavarban van és még kínosabban érzi magát, kezdtem visszanyerni eredeti nem-nyalósó színem. - Semmi baj, igazából én voltam az, aki eléd ugrott - legyintettem a bocsánatkérésére, reméltem, a mozdulattal el is hessegetem a helyzet kínosságát. Nincs rosszabb, mint bárkit felborítani, meglökni, és társai. - Nem, dehogy - ingattam a fejem és kényszeredetten a könyvekre pillantottam, minél előbb szabadulni akartam a témától. Ennek mi más módja van, mint másik témát keresni? - Egyáltalán minek ennyi könyv? - böktem ki, ami először eszembe jutott, a francia felirathoz csak annyit tudtam volna fűzni, hogy jé, ez franciául van.

Lyn	Előzmény | 2020.03.19. 14:58 - #4

Eva Maie Aries  Nehéz egyszerre a srácot, a száját és a könyveimet figyelni, de szerintem egészen frappánsan megoldottam. Szóval mégis letaroltam valakit, erősen reménykedtem, hogy ilyen nem történhet meg, de sikerült. Hajamhoz illő vöröslő ábrázatom mellé még a bennakadt szavak társultak grátiszul. A kezében lévő könyvekért nyújtottam a kezem, erre a másikban megbillent a kupac. Persze visszarántottam a kezem és megint eldobtam kettőt a legfelsők közül. Magamban egy sor centes káromkodás futott át, miközben leguggoltam azokért. Azért figyeltem a srácra, nehogy még valami fejelős támadást is bevessek ellene, mert azt már tudom, hogy kobak nélkül is kemény a fejem. - Öhm... bocsánat - Találtam hangomra, mikor felegyenesedtem és most már stabilan nyúltam a kupaccom hiányzó darabjaiért. - Minden szuper én csak... én vagyok, azt hiszem. - vontam meg a vállam és magamhoz öleltem a kupacom, amennyire az hagyta magát. - Nagyon... eltaláltalak? - Buta kérdés, egy piroskától, aki még egybefüggő beszédre sem képes.

fantaa

Előzmény | 2020.03.19. 13:54 - #3

Martin mindig késik; vagy elfelejt jönni. A telefonomat nyomkodom, újra végigpörgetem az Instagramot, hátha valami nem tűnt fel a posztok között az előző három alkalommal, de semmi újdonság.  Egyszer korrepetálok valakit önzetlenül, és az is leszarja. Nem nekem kell átmennem valahogy spanyolból, nem én állok bukásra, mégis én érkeztem meg időben és töröm magam, hogy a csökött fejébe valahogy beleverjem legalább a szavakat. Mázlim van, hiszen igaz, hogy kevés időt töltöttem a gyerekkoromban apámmal, de akkor mindig az anyanyelvén beszélt hozzám, így ragadt rám a spanyol. Tizenöt perc. Tizenöt percet elég volt elvesztegetnem az életemből, mikor kint hét ágra süt a nap és akár ki is lovagolhatnék Accelerandoval. Telefon lezár, nagy lendülettel állok fel, fordulok és ezzel a lendülettel neki is ütközök valaminek vagy valakinek. Valakinek, a földre boruló könyvkupac mögül az eperdzsemes lány jelenik meg (mióta először láttam, az eperdzsem jut eszembe a hajáról). Gratulálok Tristán. Gyűlölök kellemetlen helyzetekbe kerülni emberek előtt, főleg mivel én bénáztam, ezért duplán kellemetlen. - Bocsi - futólag, sietve köpöm és érzem, hogy el is vörösödök. Azért nem eperdzsem szintre, inkább csak egy rózsaszínes nyalósóéra. Lepillantok, gyorsan leguggolok és összeszedem a könyveket, igyekszek nem hanyatt vágódni most meg, a könyvekkel a kezemben egyenesedek fel. - Jól vagy? Segítsek? - emelem meg a két könyvet, már majdnem felé nyújtottam, de meglátván a kupacot, amit szorongatott, nem volt pofám rádobni még ezt a kettőt is.

Lyn	Előzmény | 2020.03.19. 13:26 - #2

Eva Maie Aries Kezemben egy kupac könyvvel hagyom magam mögött a könyvtárat. Persze, miért hoztam volna bármilyen szatyrot, táskát vagy más alkalmatosságot, ha így sokkal izgalmasabban lehet közelekedni. Jó, tudtam volna még 5-6 kötettel tetlőzni a dolgokat, de így a maga 7 darabjával is szép stócot alkotott előttem. Szememmel figyeltem az utat, pont annyira tartottam magasra, hogy még kilássak mögüle, de persze ez sem akadályozott meg, hogy a folyosón egyszer, még előtte a könyvtárból kilépve még egyszer majdnem orra buktam.  Innentől valamivel óvatosabban közelítettem meg célhelyem, a közösségi teret, ahol szinte sosincs egyedül az ember. Nekem meg most valahogy erre volt szükségem. Egy halk, de folytonos duruzsolásra, mert valamiért úgy jobban tudok koncentrálni a francia nyelv rejtelmeire. Igen, újabb próbát teszek vele, aztán vagy bejön... vagy szomorúan bevallom apámnak, hogy továbbra sem értek az anyanyelveihez. Az olasz sem az én társam, ahogy a franciával sem tudok zöldágra vergődni. Valószínűleg, ha az angolt nem tanulom születésemtől kezdve, most azt is felírhatnám a listára. Szóval belesasszézom a helyiségbe, át az asztalok, székek, fotelek közt az ablak körüli szabad helyek egyikét megcélozva, s már kezdenék fellélegezni, amikor a könyvek váratlanul megbillennek a kezemben és vészes szétcsúszásba kezdenek. Ja, igen, mert megint, ismétlem harmadjára ezen a rövid úton, sikerült az orrom előtt helyett távolabbra nézni. Szerencsére nem esem el, a könyvek nagy része nálam marad, de kettő nem ússza meg a zuhanást. Talán épp egy ott lévőre, talán arra, akiben megbotlottam, talán csak a földre. Azokban a másodpercekben pont nem erre fókuszáltam, bevallom.

Nicyy

Előzmény | 2020.03.17. 18:36 - #1

[18-1]