|
Témaindító hozzászólás
|
2014.12.26. 17:26 - |
 |
[16-1]
Szinte remegtem az izgalomtól, a tenyere alatt szinte égett a bőröm, ajkam bizsergett az érintésétől. Azt hittem ott helyben kiugrik a szívem a mellkasomból, és bár régen, amikor pillangókat emlegettek a hasukban az emberek, azt valami gyönyörű metaforának képzeltem, most már tudtam, hogy igazából borzasztó. Tényleg pillangók voltak, de úgy repkedtek ott bent, hogy majd elhánytam magam tőlük pár pillanatig, míg vártam, mit fog lépni; egyfajta nyugalom töltött el ugyan akkor, hogy nem csak beképzeltem azt a vibrálást a levegőben, valahányszor egy légtérbe kerültem vele. Mégis ott volt valami nyugtalanság, nem akartam megtudni, mi történik majd most.
Remegve fújtam ki a levegőt, mikor elengedett, lepillantottam a földre, csak arra rezzentem össze, mikor az asztalba rúgott. Nem számítottam rá, hogy ekkora feszültséget keltek benne, csendben néztem rá és vártam a következő lépését. Szerettem volna a pólójánál fogva magamhoz rántani, de ehelyett csak álltam vele szemben, néztem rá és vártam, hogy ő csinálja, amit akar.
Elhúztam a szám, mikor leült, aztán összekapartam magam és közelebb mentem, elvettem az üveget és most én húztam bele az asztalnak dőlve.
- Nem haragszok, csak sajnálom - halványan elmosolyodtam és magam mögé tettem a whiskyt. Pár másodpercig még néztem rá, szerettem volna továbbra is maradni, de talán jobb lesz most kicsit magára hagyni; nem láttam esélyét, hogy visszaüljünk és visszatérjünk az előző témákhoz, annak sem, hogy némán üljünk a kínunkban, bármennyire is nehezen vettem rá magam, hogy meginduljak. Elszámoltam magamban ötig, majd elléptem az asztaltól. - Azt hiszem kiszellőztetem a fejem - simítottam meg a vállát kifelé menet, az ajtó előtt megálltam, kezem a kilincsen, pár másodperc fontolgatás, majd visszanéztem rá. - Köszönöm, Max. Jó...- elakadtam egy pillanatra, kerestem a szavakat. - érzés volt. Nem rajtam múlik - tettem hozzá, mielőtt kiléptem volna az irodából, itt volt az ideje egy kis friss levegőnek.
/ Rose el/ |
 És elérkezett az a kritikus pont, amitől rettegtem és amit már úgy vártam. Örök harc és örök örlődés. A hátam szinte elzsibbadt az érintése helyén. Tökéletesen mozdulatlanul álltam, miközben a fülemhez hajolt. Szinte fizikailag éreztem a forróságot a szavaiból, amit felém súgott. Ahogy hajolt vissza, kezemmel megfogtam a fejét, és ahogy a tenyeremet a nyakára tettem, a hüvelykujjammal végigsimítottam az arcát. Olyan apró és vékony lány volt, hogy a kezem könnyedén átérte a nyakát, és a sima bőrű arca tökéletesen a tenyerembe simult. A hüvelykujjam követte a többit, egy pár pillanatra megállapodott a füle előtt, majd lassan visszavezettem, és a lány enyhén nyitott alsó ajkára tereltem. Tekintetemet a szemeiről az ajkaira tereltem, ahogy gyengéden félrenyomtam az ellenkező irányba. Próbáltam időt nyerni, hogy meggondolhassam magam. Hihetetlen erőfeszítések kellettek ahhoz, hogy ne vessem magam rá, és ne érintsem ott, ahol csak érem. Újra a lány szemébe néztem, majd pár másodperc után lehunytam a szemem, összeszorítottam az állkapcsomat és lassan leengedtem a kezem. Nem tehettem meg. Csalódnék magamban.
- A kurva életbe - szitkozódtam, majd az egekig gyülemlő szexuális feszültség és a belső konfliktus következtében gyülemlő nyomás levezetéseképp belerúgtam az asztalba. Lekaptam az asztalon pihenő Jacket, és belehúztam. Legszívesebben széttörtem volna valamit, úgy éreztem, nem vagyok önmagam. Újra felbozdulva megindultam Rosemary felé, de a fogaimat összeszorítva megtorpantam. Nagyjából fél percig csendben ácsorogtam, majd leültem az egyik székbe.
- Ne haragudj. Nem tehetem - nem mertem bevallani a mostanra már nyilvánvalót. Szinte babonás voltam ezzel kapcsolatosan, hogy ha kimondunk valamit, akkor az onnantól valóságos. Ugyan ebben a szituációban vajmi keveset ért ez a taktika, féltem, hogy ha megteszem, még egy lépéssel közelebb leszek ahhoz, hogy megtörjek. Megőrjít ez a lány. |
 Behunytam a szememet, majd újra felé közeledtem. Pár milliméter választotta el a számat az övétől, amikor kopogtatást hallottam. Kinyitottam a szememet, majd elvigyorodtam. Soha rosszabbkor. Villámcsapásként szüntette meg az izzó, talán túlságosan meghitt hangulatot, és rettentően dühös lettem. Csak éppen azt nem tudom, hogy kire. Fejemmel oldalra kitérve a fülébe súgtam.
- Menjünk hozzám. A kocsinál várlak - újra a szemeibe néztem, majd egy utolsó, hosszú másodpercekig húzódó csókkal tettem pontot az invitálásomra. Felkaptam a táskámat, majd kinyitottam az ajtót. Kiléptem a meglepett diák mellett, aki láthatólag nem rám számított, majd sietve lépkedni kezdtem végig az istállófolyosón. Végiglökdöstem mindenkit, aki az utamba került, majd kotorni kezdtem a táskám alján a slusszkulcsomért. Visszagondolva vicces, hogy a látogatásomat valójában nem ilyennek szántam. Találkozni a többiekkel, majd együtt kimenni egy könnyed terepre, valami ilyesmi volt a képzeletemben. Ehelyett egy féltékenységi roham, pár könnyed veszekedés, és végül így végződik. Vagy kezdődik? A kocsim motorháztetejének dőlve vártam Adamet. Izgalommal fűtöttem doboltam, és rezzenéstelen arccal köszöntem vissza annak, aki arra tévedt és köszönt nekem. Idegessé tett a sok felgyűlt és félbeszakított érzelem miatt, és türelmetlenül vártam arra, hogy végre beérjünk a városba. |
 Készségesen csókoltam vissza.Minden porcikámmal tudatni akartam Cheyennel, hogy imádom, és a mi szerelmünk nem az a fajta amely csak úgy átfordulhat valami mássá.hiszen már évek óta ugyanolyan hevesek az érzelmeim, ahogy neki is, remélem.
-Nem, nem...-csitítottam hajat simogatva.-Nem tudtam, hogy így érzel, jó hogy elmondtad...Csak ne gondolj butaságokat.Alison csak egy barát, egészen máshogy érzek iránta mint irántad Cheyenne. Szerelmes vagyok beléd, rendben?-toltam el kicsit magamtól ismét, hogy szemeibe nézhessek.-És ne kérdőjelezd ezt meg többet, oké?! Rosszabb érzés, mint hinnéd-megintcsak magamhoz húztam. |
Lavinakent zudult le rolam a suly, amit mar napok, hetek, de talan mar honapok ota hordozok. Vegre az a sok szo, melyeket a gondolataim formaltak vegre kimondasra kerultek. A szivem felsohajtott, es nem voltam magamnak amikor vegre a vegere ertem. Megallithatatlanul tortek ki belolem a szavak, szinte minden egyes hangba beleszedultem. Adam nem reagalt, es elkezdtem idegeskedni. Nem tudtam, hogy egyaltalan celba ertek-e a szavaim, es a legrosszabb gondolatok keringtek a fejemben. A nagy megkonnyebbules egy pillanat alatt szallt tova. Fojtogatott a siras, es a masodpercek olomnehezseggel teltek. Aztan vegre megszolalt. Remegve sohajtottam. Ahogy magahoz huzott a mellkasahoz nyomtam a fejemet. Osszeszoritottam a szemhejaimat, es probaltam visszaszoritani a kitorni keszulo konnycseppeket. Az arcomat a mellebe furtam, es melyen beszivtam az illatat. Sosem ereztem meg magam nagyobb biztonsagban, mint ebben a pillanatban. Szanalmasnak gondoltam magam. Alaptalanul feltekenykedni az egyik legaljasabb dolog, es persze ebben az onfeledt pillanatban sem tudtam megszabadulni a kinzo onkritikamtol. Felemeltem a fejemet, ahogy a kezei koze fogta, es kisse felpipiskedve ajkaimat az oveire tapasztottam. Ujjaimat a hajaba furtam. A homlokomat az ovenek tamasztottam.
- Sajnalom - suttogtam a maradek hatarozottsagomat is osszeszedve. A hatat simogattam, mikozben teljesen atadtam magam a pillanatnak. Gyulolom magamat sebezhezonek erezni. Foleg, mikor ezt az erzest pontosan en idezem elo. |
Csak néztem a számomra egyre furcsább párost az irodámban. Ólomlábakon ballagtak a pillanatok a kínos szituációban, és szinte már könyörögtem egy épkézláb mondatért ami megtöri a kellemetlen csendet. Végül Cheyenne szólalt meg, de egyáltalán nem vártam tőle azt amit most Kevin előtt is kimondott. Figyeltem a mozdulatai a képünkkel, és mintha csavart volna egyet szívemen. Kissé kizökkentett néma, fájdalmas bambulásomból, mikor elküldte Kevint. Ekkor a férfira, a barátomra néztem aki rezzenéstelen arccal távozott és elhaladtával odasúgtam neki egy hálás „Köszönöm”-öt.
Miután az ajtó becsukódott mögötte nyeltem egyet és Cheyenne felé léptem. Rémisztő volt ahogy idegesen felnevetett, és egyre jobban éreztem ahogy fojtogat a hangulat... Tudtam, hogy valami nagyon rossz következik...
Már épp szólásra nyitottam a szám, hogy még az elején tompítsam Cheyennet, hogy fékezzem a kitörni készülő vulkánt, de késő volt. Csak nyitott ajkakkal pislogtam hallgatva barátnőm „baját”. Egyszerre idegelt fel ez a nő és facsart ki teljesen. Felemeltem volna hangom és elmagyaráztam volna neki, hogy teljesen alaptalan félelme, hiszen nem véletlenül készülök megkérni a kezét, hiszen nem is tudok más nőre úgy nézni mint rá, de egyszerűen nem tudtam hibáztatni, csak mert szeret.
Csak néztem, hosszú perceken keresztül, éreztem ahogy kutatni próbál minden egyes rezzenésemben, de én csak tanácstalanul vizslattam gyönyörű arcát.
- Verd ki a fejedből ezeket, te butus! - léptem közelebb és magamhoz húztam halk szavakkal.Homlokon csókoltam.Nem is tudtam, hogy ennyire érzékenyen érinti őt Alison iránt táplált testvéri szeretetem...-Nem akarom hogy ilyenek járjanak a fejedbe Cheyenne, nem érdekel más nő, érted?-fogtam két kezem közé arcát majd újra magamhoz öleltem. |
Ahogy belepett Adam felegyenesedtem, es vontatottan felalltam. Tekintetemmel mozdulatait, valamint a mimikajat is. Lathatoan meglepte a szituacio. Lepillantottam az iroasztalara. Arrebbleptem, majd ujra felvettem a rolunk keszult kepem. Vegigsimitottam ujjbegyemet a kereten, majd leeresztettem. Adam fele tekintettem.
- Ugy ereztem ezt meg kellene beszelnunk..
Haboztam. Ott volt Kevin. Vagy kitarom az erzelmeimet elotte, vagy pedig kikuldom. Mely lelegzetet vettem, es Kevin fele sanditottam. Akarmennyire nem akartam megbantani, ezt a helyzetet a kapcsolatunk szempontjabol tulsagosan privatnak ereztem es nem akartam Adamet sem megalazni azzal, hogy a gyengepontja elott jelentem ki az eszreveteleimet.
- Kevin.. Megtenned hogy par percre egyedul hagysz minket? - tekintettem Adam fele, majd ujra ra - Mar ha nem haragszol. - A srac bolitott, es kisetalt a szobabol. A csukodo ajto pecsetelte meg egyedulletunket. Adamre neztem. Zavarodottagot lattam rajta.
- Figyelj.. Tudom, hogy nem vilagos mi folyik most, es oszinten nekem sem igazan - nevettem fel hitetlenul. Osszeszoritottam az ajkaimat, majd hatarozottan kaptam fel a fejemet.
- De tudod mit? Elmondom, engem mi zavar. Hiszen igy lehet megoldani a problemakat, nem igaz?! - hirtelen olyan adrenalinloketet adott a sajat magabiztossagom, hogy jozan esszel erosen feltem volna, hogy valami baromsag szokik ki a szamon, de jelen pillanatban ez nem zavart.
- Zavar az, hogy ott van Alison. Az, hogy ugyanugy oleled mint engem. Az, hogy hangosabban nevetsz vele, mint velem. Az, hogy ugy nez rad, mint valami szerelmes kiskutya, es ezt viszonzod neki. Zavar, hogy egyszeruen annyira hulye vagyok, hogy hagyom, hogy megbolonditson a feltekenyseg, pedig jol tudom, hogy pontosan ez gyengit meg egy parkapcsolatot. Zavar ez az egesz helyzet, es hogy nem tudok nem erre gondolni. Es ne tudd meg mennyire gyulolom magamat ezert. - Vegre feltekintettem. Nem volt merszem a szemebe mondani. Szomorusag es duh volt a tekintetben. Duhos voltam Alisonra es Adamre mert ezt teszik velem, es kibaszottul duhos voltam magamra, mert mindezt hagyom. Annyira szokatlanul hat ram az, hogy az erzelmeim felulkerekedjenek rajtam, mert mindez Adam miatt van. O tett emberre. |
Alisonnal felvittuk a lanyok cuccait,ami tobb forduloba tellett,de legalabb igy meg tudtam nezni,hogy Cheyenne a szobajaban van-e... De nem talaltam ott. Igy mikor elvaltunk Alisonnal,az en szobamhoz mentem,hatha ott var... De ott sem volt ahogyan a tarsalgoban es a konyhaban sem. Tancstalanul lodorogtem,hiszen abban biztos voltam,hogy az istalloban nincs,azt ellenoriztem,mielott eljottem... Sohajtottam majd kilepve a folyosora a tarsalgobol elindultam a lepcsok fele. Nem akartam felhivni,ha ennyire elerhetetlen nyilvan nem kivanja a tarsasagomat... Viszont a delutani oraimra keszulnom kellett igy aztan a dolgozo szobam fele vettem az iranyt hiszen ott volt egy csomo felszerelesem na meg az orarendem. Amint kozeledtem az istallonak ezen elhatarolt reszehez beszelgetes hangjaira lettem figyelmes... Amint kozelebb ertem mar biztos voltam benne,hogy az en irodambol jon igy egyre kivancsibba valtam,megis ki mereszkedett be oda trecselni. Eloszor azt hittem, par diak de amint egyik kezemmel kitartam a resnyire nyitott ajtot rajottem hogy csak ket volt diak...
Meglepett hogy pont itt talalom Cheyennet na es persze az is hogy mar megint Kevin is a kepben van... Nem akartam jelenetet es amugy is gyerekesnek ereztem magam az elobbi miatt is szoval csak elhuztam a szamat. -Sziasztok...- koszontem rajuk jo par pillanattal azutan hogy mar mindenki eszrevett mindenit... |
 Sóhajtottam egy nagyot, hogy összeszedjem a gondolataimat, aztán bele kezdtem elmesélni a történetet. - Nem tudom mennyit tudsz arról, hogy Elle és köztem mi van. De most beavatlak. A lényeg, hogy Elle és én a suli után is jól mevoltunk egy ideig, de ugye tudjuk hogy Elle kicsit hadilábon áll a türelemmel. Az utóbbi időben elharapózott a viszony, zavarta hogy nem tudunk együtt tölteni annyi időt, mint amennyit kellene és a francba persze hogy engem is zavart, de ő ment vakon előre és engem kizárt. Végül abban egyeztünk meg, hogy barátok maradunk, de a távkapcsolat nem nekünk való. - tatok egy kis szünetet hogy össze tudjam szedni a gondolataimat mindenről. - De ez a barátosdi engem megöl. Szeretem őt és ez megrémít, mert ő olyan karakán nőszemély és néha azt érzem rohadtul nem illünk össze. De azóta mióta hazamentem azon rágtam apa fülét, hogy vissza kell jönnöm, terjeszkedjünk Amerikába is. Végül aztán nem olyan rég megcsillant egy kis reménysugár, hogy talán van remény hogy itt dolgozhassak, alig egy órára innen. Nem tudom van-e remény arra, hogy ez összejöjjön és ezzel együtt visszaszerezzem Ellet. Adam és Alis szar beszélgetőpartnerek lennének ebben a témában, mert mindkettő egy golden retriver vagy egy labrador buzgóságával bírnak, biztos kikotyognák a dolgot... |
Éles váltás. Rögtön ez jutott eszembe, mikor az utolsó sorait hallottam meg. Ledöbbentem. Kevin Kolt, akivel tulajdonképpen sosem ápoltunk annyira mély kapcsolatot, hónapok után megjelenik, és a segítségemet kéri. Ötletem sem volt, pont én miben lehetnék a segítségére. Rákönyököltem az íróasztalta, és hátrasandítottam rá. Láthatólag kereste a szavakat, én pedig türelmetlenül vártam. Furdalt a kíváncsiság, és a legperverzebb ötletek is felmerültek bennem, habár tudtam, hogy egy csepp realitás sincs bennük. A döbbenet második fázisa pedig csak akkor ugrott be, amikor meghallottam a mondat utolsó szavait.. még Adam se tudja meg.. Csak nem lehet olyan komolytalan dolog, ha még tőle is el kell titkolnom. Hátrafordultam, és a szemeibe néztem.
- Nem fogom - ígértem, és komolyan is gondoltam, bármiről is lesz szó. A kíváncsiság lassan átváltott félelembe, ahogy teltek a másodpercek. Részben azért is, mert tudom magamról, mennyire megbízhatatlan vagyok, másrészt magától a kéréstől is féltem. Mélyen próbáltam nyugtatni magam, de a bejelentés túlságosan súlyossá tette a kérés értékrendjét.. És úgy éreztem, nem teljesen jogtalan az idegességem. |
- Jajj, ne haragudj. Nem állt szándékomban hogy nagyon megijesszelek. - húzom farkas vigyorra a számat miközben kislányos zavarán örömködök. Cheyenneből nem sűrűn lehet ilyen érzelmeket kiváltani az egyszer biztos, ezért is esett jól kissé hiú énemnek, hogy most nekem sikerült. - Ohh hát persze, hogy Adamet várod. Az ő irodájában mást nem is nagyon várhatnál, most mégis engem dobott a gép. - döntöm kicsit oldalra a fejem azon gondolkodva vajon meddig menjek méga játékokkal és mikor térjek át a fontos dologra.-
Én is örülök neked Cheyenne. Színfoltja az ember életének. Tudod mint egy szivárvány az esős napokon. -továbbra is állva maradok, fölé tornyosulvatámaszkodok a szék támláján. Ujjaim belevájnak a szék kárpitozásába ahogy felkészülök arra, hogy kimondjam amit ki kell. - Segítened kell nekem Cheyenne. A tanácsodra van szükségem, de meg kell ígérned, hogy még Adam sem tudja meg! - pillantok rá. Az eddigi ragadozó magatartásból lett egy bátortalan, elesett ember. Sajnos mindig ez van, ha Danielle-el kapcsolatos dolgokról van szó. |
Előre meredve babráltam az íróasztalnál. Összerezzentem ahogy meghallottam Kevin hangját az ajtóból. Meglepett, mert ő volt az utolsó akire számítottam, főleg itt.
- Megijesztettél - mosolyodtam el kislányos zavaromban, majd előredőltem a székben. Hátraspörtem a hajamat az arcom elől, majd tekintetemmel követni kezdtem Kevin mozdulatait - Nem, igazából csak.. - majd a mondat folytatása helyett az ajkamba haraptam. Furcsa volt. Igazából nem si akartam kiteregetni az érzéseimet. Nem szeretem, mert olyankor gyengének érzem magam. Főleg úgy, hogy Kevin most bukkant föl egy év után, 1 éve keresztül nagyon hallani se hallottam róla, most pedig itt van és az érzéseimről kérdezget. Elkaptam a tekintetemet, majd újra ránéztem. Szóra nyitottam a szám, de akárhogy győzködtem magam, hogy elmondhatom neki, nem jött ki hang a torkomon.
- Adamet várom - fejeztem be végül a mondatot. Természetesen a részleteket nem szerettem volna kitálalni. Hiszen ki szereti ha valaki a problémáiról áradozik? Főleg, hogy szerintem Kevinnek van elég baja így szakítás után. Határozottan közeledett felém. Tudtam, hogy valami fontosat áll szándékában közölni - Örülök, hogy itt vagy.
|
Hallgatólagos megállapodást kötöttünk, miszerint most mindenki megy a maga dolgára. Adam magyarázkodása mellett elment lepakolni, Cheyenne már azelőtt eltűnt, én eldöntöttem hogy szétnézek, Alis pedig elment felkeresni Elle-t. A lovak között sétálgatva elhaladtam az irodák között. Az egyik ajtaja nyitva volt egy kicsit és a kis résben Cheyennet pillantottam meg. - Szia, drága Cheyenne. Csak nem bújkálsz? - dőlök az ajtófélfának, onnan nézek az asztal mögött ülő lányra. A táblát megnézve rájöttem, hogy Adam irodája. Kész rémálom ez a mai nap. - Van valami különösebb oka, hogy úgy eltűntél, vagy esetleg megbántottalak azzal amit mondtam? - kérdezem széles vigyorral az arcomon, de mostmár bentebb léptem. Ruganyos léptekkem indultam felé, majd rátámaszkodtam az előttem álló székre. Tudtam, hogy ő az egyetlen aki segíthet nekem. Kell a segítsége, de csak úgy ha erről senkinek nem beszél. |
Ahogy lattam Kevint olyan tettetett nyugalommal tenni egy kort kerseve a baratnojet majdnem megfojtottam. Ha igy felcsigaztam kijelentesemmel megis miert illette Cheyennet ezzel a megjegyzessel?! Elle megis mit szolna?! Oke azt mondta utkozben hogy akapcsolatuk bonyolult Kevinnel,de ha az o tarsasagaban is igy viselkedik,hat meg tudom erteni.- A lova kicsit nyugtalan-horkantottam fel ugyet sem vetve arra hogy az iment kijavitgatta allitasomat... Egy pillanatra lehunytam a szemem hiszen ereztem magamon a lanyok athato tekintetet,es rajottem hogy nem egyedul vagyunk Kevinnel. Bocsanatkero rebbenest akartam Cheyenne es Alison fele kuldeni de csak az utobbibal talalt celba, hiszen a baratnom nem volt mar sehol. Toprengve,elkalandozva dorzsoltem meg allam majd kezemet nyujtottam Kevin fele.-Kicsit stresszes ez a mai nap- szabadkoztam annak ellenere hogy Kevin minden kellemes erzest eluzott ezzel a latvanyos belepovel...
-van egy kis dolgom-motyogtam es felejuk biccentve elindultam megkeresni a baratnomet |
Egyre feszültebb volt a légkör, amit először élveztem, de kezdett elfajulni az egész. A társalgás átfordult a fiúk rivarizálásába, miközben mi a háttérbe szorultunk. Összeszorítottam a számat, majd próbáltam követni a konfliktust. Úgy döntöttem, kihátrálok a képből, még mielőtt tovább szítanám a vitát közöttük. Motyogtam valamit, hogy még dolgom van, de nem számított túl sokat. Úgy gondoltam, van elég megbeszélnivalónk Adammel, ezért az irodája felé kezdtem sétálgatni. Nem akartam senkiben gyanút kelteni, ezért megvártam, hogy üres legyen a terep és besurrantam az irodába. Becsuktam magam mögött az ajtót, és körülnéztem. Adamhez híven rendetlenség honolt, iratok tömkelege az íróasztalon, kihúzott fiókok, néhány kallódó dolog a padlón.. Csak a szokásos. Elrendeztem a papírjait, betoltam a fiókokat, és egy kicsit élhetőbbé tettem a helyet. Leereszkedtem a székbe, mely az íróasztal mögött volt, és vizslatni kezdtem az asztalát. Kezembe vettem a lámpához támasztott keretes képet, melyen ketten vagyunk. Körülbelül fél éve készült a kép otthon, tortával összekenve csókolóztunk. Akaratlanul is elmosolyodtam a kép láttán, mivel már hónapok óta nem láttam. Szép este volt. Visszatettem a képet, majd hátradőlve türelmetlenül vártam Adamet. Rádöbbentem, hogy mennyire nem tudom mit is szeretnék neki pontosan mondani. Annyi biztos, hogy mindenképp meg kell beszélnünk az imént történteket. Mindenesetre van még pár percem kitalálni.. |
|
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020](/portal/knightlk/image/logo_1419176232.png "K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020"){kind=logo}
