|
Témaindító hozzászólás
|
2014.12.22. 13:49 - |
 |
[13-1]
 Nem számítok a reakciójára, nem is igazán értem, zavartan pislogok és fürkészem az arcát, ha eddig nem kavarta meg a fejemben a dolgokat teljesen, akkor most sikerült neki. Igyekeztem végigpörgetni, mi rosszat mondhattam, amivel ennyire kirántottam alóla a szőnyeget, de nem találtam semmiben a hibát, vagy csak nem bírtam felidézni. Valószínűleg elbeszéltünk egymás mellett, nagyon csúnyán, és eszem ágában sem volt annyiban hagyni a témát, felhozta, valamiért kibuggyant a mellkasából és ha most hagyom, hogy lerázza, esélytelen, hogy többet szóba állunk egymással minden belső kellemetlenség nélkül.
- Igen, az vagyok, szóval ezzel nem is fogod lerendezni - kicsit úgy érzem magam, mintha éppen próbálnék egy mérgező kígyót megfogni (ha ha), és fogalmam nincs, milyen irányból közelítsem meg ahhoz, hogy ne mérgesedjen el még jobban a helyzet, ezt pedig utálom. Én azt szeretem, ha minden úgy megy, ahogy szeretném. - Max - sóhajtok fel halkan és közelebb lépek hozzá, arcára csúsztatom a kezem és magam felé fordítom, próbálok valami választ kiolvasni a szeméből, de ehhez szavakra lesz szükségem, mert nem értem, amit látok.
- Nagyon kedvellek, nagyon akarlak, de ha most meg akarod ezt beszélni, akkor még egyszer neki kell állnod, mert nem értem, mit akartál mondani, és kétlem, hogy azt próbáltad kinyögni, hogy bocsánat - vonom fel a szemöldököm és keresem a tekintetét. Hozzászoktam, hogy könnyedén kihúzok mindenkiből mindent, most meg úgy érzem magam, mint aki nekifutott egy téglafalnak és fogalmam nincs, hogyan tudok áttörni rajta. |
 Hé, Max, semmi baj, igazából nekem fel se tűnt, szóval felesleges róla beszélnünk - csengett fejemben a tökéletesen komponált válasz, erre hidegzuhanyként ért a rideg kontra. Megszorítottam, lassan leengedtem, majd elengedtem a lány kezét. Utálom, hogy gyengébbnek éreztem magam azzal, hogy az érzéseimről kezdtem beszélni. Kínomban fájdalmas mosolyra húzódott a szám, és lesütöttem a tekintetemet. Nagyot szívtam a cigimbe. Rájöhettem volna már, hogy ez nem vezet túl sok jóra, főleg egy olyan lány esetében, mint Rosemary. Én, meg a romantikus vágyálmok. Szapora pislantásokkal és összeráncolt szemöldökkel igyekeztem minden létező erőforrásomat az agytekervényeim akcióba lendítésére csoportosítani. Igyekeztem egy viszonylag követhető láncra fűzni a gondolataimat, végül elvetettem a monológ ötletét, és igyekeztem tőmondatokban menteni a menthetőt.
- Nem, igazad van - néztem végül fel, Rose melegnek és megértőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szemeibe. Enyhén szólva kellemetlennek éreztem, ahogy próbáltam összekaparni a tökeimet, amik jelen helyzetben valahol az erkély kövezetén gurultak szét - Csak bocsánatot akartam kérni, hogy összezavartalak. De sejthettem volna, hogy le tudod rendezni magadban. Okos lány vagy - idéztem a lány korábbi, térítő válaszát. Összeszorítottam az állkapcsomat, és hosszú másodperceken keresztül álltam Rosemary tekintetét. Furcsa ambivalenciát éreztem magamban. Gyűlöltem, ahogy ilyen könnyedén lepattintotta a kezdeményező szándékot. Mibe került volna egy udvarias mosollyal lerendezni a bocsánatkérést? Lassan hintáztattam magam a korláton, ahogy gyűlt bennem a feszültség. Felhúzza az agyam, és élvezi, hogy még így sem tudja csillapítani a vonzerejét. |
Gyorsabban vert a szívem a közelségétől, attól, hogy hozzáértem, szívem szerint végigtapogattam volna, ahol érem, a hasán, az oldalán, a karján. Minél több időt töltöttem vele, annál inkább frusztrált, hogy nem kerülhetek úgy igazán közel hozzá, még soha nem voltam olyan helyzetben, ahol nem kaptam meg egyből, amit akartam és jeleneg fel tudtam volna robbanni a frusztrációtól.
Nevetnem kell a reakcióján, mire ő is megízleli a saját főztjét, alaposan szédülök, örülök, hogy mellettünk van a korlát, mert egyik kezemmel kitartóan kapaszkodok belé. Az utolsó dolog, amit szeretnék, a legapróbb szellőtől pofára esni, az nem én vagyok. Én nem esek pofára.
- A célnak tökéletesen megfelelt. Még egy cigi? – hozom fel, hátha a füst majd eltünteti a pia ízét. Ha valamire nem számítok, akkor az az elkövetkező téma; eszem ágában sem volt felhozni és megvitatni, bár minden egyes edzésünk alkalmával eszembe jutott, nem tudtam volna, mit mondjak. Akartam ott és akkor, nagyon, ami azóta sem változott, ezek voltak a tények, és semmi más hozzáfűznivalóm nem volt azon kívül, hogy kár érte.
Szerettem az összes romantikus vonalú eseményt az életemben egyszerűen kezelni; megélni a pillanatot és hagyni, hogy vigyen a sors és soha, soha nem túlbonyolítani vagy megbeszélni a dolgokat. Próbálom összerakni, amit össze-vissza zagyvál és kivenni belőle, hogy mit akar. Hiába igyekeztem elismételni magamban, amiket összehordott, nem jutottam semmire, elakadt egy pillanatra a lélegzetem, mikor a kezem a kezébe vette és bizsergés futott fel a karomon ahogy megérintett.
Mélyen beszívtam a hűvös esti levegőt, előkotortam az agyamnak a józanabb részét, valahogyan össze kellett szednem magunkat, mert ha már belenyúlt a dolgok mélyébe, akkor azt ki kell beszélni. Szerettem bebeszélni magamnak, hogy az életemben részt vevő férfiak nagyon egyszerű egyenes sávon mozognak és amint elérnek b-től d-be, már soha többé nem jut b az eszükbe, mert ez sokkal, de sokkal egyszerűbbé tette a dolgokat, Max viszont visszaforgatta a dolgokat ahhoz, ami már megtörtént és a végére akartam járni, mit akar kihozni belőle.
- Nem igazán értelek – kezdek bele, egyből lecsiccsegem, ha megpróbálja megmagyarázni. – Mármint, nincs miért haragudnom, történt, ami történt, azon nincs mit megbeszélnünk. Megtörtént, vagyis, igazából nem történt semmi, most meg itt vagyunk, nekem meg nincs mire haragudnom. Eddig oké – jegyzem meg magamnak inkább, mint hogy neki. – Most pedig itt vagyunk. Mit szeretnél mondani? Vagy egyáltalán, mit szeretnél? – próbálom rásegíteni, hátha sikerül együtt megszülnünk, mit szeretne annyira a részeg elméje kiadni magából. – Minél egyszerűbben – egészítem magam ki, mielőtt megint belebonyolodik és nem értek semmit.
|
Elkomolyodott ábrázattal hagytam, hogy kilazítsa a nyakkendőmet. Állkapcsomat megfeszítettem, ahogy közelebb lépett, és egy apró mosollyal köszöntem meg. A nadrágzsebemben pihenő kezeim is megfeszültek egyidejűleg, lábamat pedig idegesen járattam a kövön. Alapesetben bosszantott volna, hogy olyan könnyen fel tudok izgulni, mint egy ötödikes, de jelen helyzetemben épp arra koncentráltam, hogy eljussak arra a szintre, ahol pillanatnyi lelkiismeretfurdalás nélkül tehetek olyat, amit másnap mindenképp meg fogok bánni. A fejembe tóduló alkohol pedig elég biztató előjele volt az eljövetelnek.
Lassan bólintottam, ahogy kikerülte a kérdésem. Igazából szívesen beszéltem volna vele, hogy hogy van, és hogy boldogul a kialakult helyzettel, de tudomásul vettem, hogy ő egyszerűen ilyen alkat, és inkább magában rendezi le a válságokat. Nem tudtam ezzel azonosulni, mert nekem általában szükségem van valakire, aki vállán kisírhatom a bajaimat, de ugyanúgy szeretek ez a támasz lenni más emberek számára. Viszont az is érthető, hogy a jelen helyzet nem mondható túl alkalmasnak az efféle dolgok megvitatására. Elismerő pillantásokat vetettem rá, ahogy hősiesen bírta a kiképzést, és lelkesen kikortyintottam az utolsó cseppeket, és nyelés után rögtön eltorzult az arcom.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen szart itatok veled... - rázkódtam meg, majd visszacsúsztattam a kiürült laposüveget a zakómba. A szobahőmérsékletű pia nem tett túl jót a közérzetemnek, és hosszas sóhajokkal próbáltam stabilizálni az állapotomat. Ahogy felnéztem, észrevettem, hogy Rose is küszködik. Semmi máshoz nem volt kedvem, mint rosszullétig inni magam és a lánnyal tölteni az est hátralévő részét.
- Figyelj, a múltkori... - Kezdtem bele akaratom ellenére, és rémülten kaptam észbe, hogy a szám megint gyorsabb volt, mint az agyam. Jópár közös edzésünk volt már az irodai incidens óta, mégse beszéltünk róla. Különböző ürügyekkel kihúztam magam a felelősség alól, és valószínűleg okosabb lett volna nem felhozni, de nem a ráció irányított akkor - Ne haragudj. Kicsit elborultam. Nem is nagyon akartam felhozni. Úgy voltam vele, hogy ha nem mondjuk ki, akkor semmisnek tekinthetjük az egészet.. Mármint, ne értsd félre. Nem akarom semmisnek tekinteni. Csak.. Nem tom, nehéz szembenéznem ezzel. Nem szabadna ezt csinálnunk. Csinálnom. Valószínűleg teljesen elbaszom azzal, hogy szóbahozom, ti nők ehhez jobban értetek, én meg sosem voltam jó ebben... Most sincs semmi értelme annak, amiről magyarázok, csak be vagyok- - Elharaptam a mondat végét, mert nem akartam, hogy még több szar ömöljön a számból. Miért parázok rá ennyire? Egy nagy levegőt vettem, és a kezembe vettem a kezét. Magam elé emeltem, és mintha kiemelt küldetésem lenne, tüzetesen megvizsgáltam a puha tenyerét, az elegáns ujjait, és lassan végigsimítva rajta a tenyerembe zártam. Fogalmam sem volt, épp mit művelek, egyszerűen képtelen voltam teljesen elzárni magam tőle, ugyanakkor igyekeztem távolságot tartani, és normálisan megbeszélni a helyzetet. |
Minél többet beszélünk, vagy legalábbis nézzük egymást, annál könnyebben olvasom Maxet. Nem tudom, mennyit ivott, de sikerült eljutnia arra a szintre, ahol már nincs hová bújtatni a legalapvetőbb gondolatait; nincsenek álarcok, meg távolságtartás, meg visszafogás, mert minden kiül az arcára, a tekintetébe, amit egyáltalán nem sikerül az arcomon tartania.
- Ugye tudod, hogy most csak rosszabb lett? - küzdöm le az egy lépésnyi távolságot, amit eddig nagyon illedelmesen tartottunk, ajkaim közt tartom meg a cigit, míg valóban kilazítom a nyakkendőjét, mielőtt részegen megfojtja vele magát. Megpaskolom a mellkasát és felnézek a szemébe egy hosszúra nyúló pillanatig, mielőtt visszalépnék a korláthoz és elszívnám azt a maradék cigit.
Nevetve a megjegyzésén, fejemet ingatva veszem el tőle a laposüveget és meghúzom. Max már gondos tyúkanyóként felmelgette, tehát borzalmas, még két nagy slukkot húzok le belőle, mielőtt visszanyújtanám, mindegyik kortya jobb az előzőénél, égeti a torkom és a gyomrom.
- Nem is értem - ingatom a fejem a "barátaira" tett megjegyzésén a fejem mosolyogva, engedelmesen iszok két újabb kortyot, a hozzátett kommentjét hallván majdnem kiköpöm a piát. - Ezesetben kénytelen leszek berúgni veled - harapom be alsó ajkam, kattog az agyam. Meg akarom kapni, még ma este, de nem akarom elrontani a kapcsolatunkat azzal, hogy élek a lehetőséggel, bár magamat ismerve úgyis meglépem, mert nem bírom kiverni az érintését a fejemből. Még egy nagy kortyot tüntetek el a felkínált testmeleg rövidből. - Utolsó korty? - nyújtom felé.
- Jól... - hümmögök a korlátnak dőlve, arcát fürkészem és képtelen vagyok elszakítani róla a tekintetem. Kikerülöm a témát a bátyámról, elkönyveltem jó mélyre "nincs is nagy baj" néven és nem most fogom felásni. - Okos lány vagyok, köszönöm kérdést - vigyorgok rá. - És te hogy vagy?
Egyre jobban elönt a forróság, ahogyan dolgozni kezd éhgyomorra a pia amit adott. - Tiszta alkoholt itattál velem? - kérdezem és lejjebb csúsztatom magamról a zakóját pár másodpercre, hogy valamennyire lehűljek. - A végén még úgy kell felcipelned a szobámba. |
Széles mosollyal, és kiüresedett fejjel hallgattam szavait, de nem is igazán fogtam fel őket. A mondandójára el is felejtettem rögtön reagálni, és csendben szemléltem, az udvariasnak mondhatónál sokkal tovább, ahogy egy utolsó, nagy slukkot szívtam a cigimből. Már a szórakoztató gondolatok a fejemben is elégedettséggel töltött el, de részegen mindig megvan az esélye, hogy a korábban 'tilos' kategóriába sorolt szitukat nagy műgonddal felülbíráljam. Megköszörültem a torkom, ahogy észbekaptam, és pótcselekvés gyanánt kicsit lazítottam a nyakamon tekergő nyakkendő szorításán.
Szurkálódó megjegyzését egy szétfolyó vigyorral nyugtáztam, és az ajánlatát hallva türelmi időt kérve felemeltem a mutatóujjamat, és a zakóm belső zsebében kezdtem kutakodni. A finommotoros mozgásaim hagytak némi kivetnivalót maguk után, de a laposüvegem kihalászásával még meg tudtam birkózni, amit kiemeltem, és felhúzott szemöldökkel megrázogattam.
- Cseppet se félj, felkészültem minden ilyen vészhelyzetre - vigyorogtam elégedetten, majd odanyújtottam a már meg-megfogyatkozott tartalmú flaskát - A tanár barátaim.. Maradjunk annyiban, hogy mindkét fél jobban jár, ha a mai nap már nem élvezzük egymás társaságát - mondtam, majd lebiggyesztettem a számat, majd' elmorzsolva egy könnycseppet. Szívemnek melengető érzést nyújtott az arányaiban gigantikus zakóban álldogáló törékeny lányka, ahogy épp a szobahőmérsékletű töményt kortyolgatja az üvegemből. Jelen állapotomban egyébként is előszeretettel gyönyörködtem az élet szép dolgaiban. Ahogy elemelte az ajkától a flaskát, óvatosan visszatoltam, és ösztönzőleg felé biccentettem - Fájdalmasan józannak tűnsz, és ennyi whisky után már nem funkcionál a tanári erkölcsi iránytűm - jelentettem ki, és egy pillanatra elkomolyodott a folytonos vigyorgástól már sajtó arcom. Pár, végtelennek tűnő másodperc után végül sikerült kinyögnöm valamit - Egyébként.. Hogy vagy? Bírod a sulit? - Igyekeztem nem elcseszni az estéjét azzal, hogy felhozom a bátyját. Bár nem tudtam, hogy sikerült-e ezt elkerülni. |
Elgondolkodva néztem el a távozók irányába, a fejemet mindenféle ötletek töltötték el, amiknek nagyon nem ez a többi bálozótól semennyire nem elszigetelt erkélyre a tökéletes helyszíne, figyelembe véve a tényt, hogy Max itt dolgozik, én pedig még egy kevés ideig itt tanulok.
Vigyorogtam a válaszán, megállapítottam, hogy teljes mértékben lerészegedett, sokkal jobban, mint múltkor a tanáriban és pillanatok alatt megjelent a két vállamon egy képzeletbeli angyal és egy képzeletbeli kis ördög. A nők nem tudnak visszaélni a helyzettel, nem igaz? Ilyet még soha nem hallottam a hírekben.
- És mit kíván? – saját gondolataimba gabalyodok bele, kissé zavartan nevetek fel. Én téged, egyre jobban. – Vagyis – nyalom meg a szám, összegyűjtöm a szavaim és sorba rendezem. – mit ígér? – mosolygok rá.
Kellemes borzongás fut végig érintése nyomán, fel az egész karomon, végig a gerincemen, rendkívül jól esik az érintése és sajnálom, hogy csak annyi ideig tart, ameddig.
- Lehet, hogy nem a hidegtől – dobom vissza neki könnyedén a labdát, elmosolyodok a gesztuson, a szavain nevetek. – Jól van, de csak mert ennyire szépen kéred – egyezek bele.
- Nos, nekem még nem indult be annyira, mint neked – ha már beindulásról van szó, újból lejjebb téved az arcáról a tekintetem, szeretném közelebb tudni magam hozzá, megérinteni a mellkasát, meg a hasát, meg a… - A barátnőim. A barátnőimmel, igen – néztem vissza a szemébe és próbáltam kiolvasni a tekintetéből a gondolatait. Vicces, mennyire nevetségesen egyértelmű, mikor két ember vonzódik egymáshoz. – Aztán lecsaptak a kiszemeltjeikre – óh, az irónia. – de talán most majd a semlegesből alakul. Akár kölcsön is vehetnénk egy üveg piát, ha már ilyen szép esténk van kint, és ekkora úriember voltál, nem feltétlenül mennék vissza egy tini szagú bálterembe huzamosabb időre – felé fújom a füstöt, valamiért nagyon más nem a tipikus lovas felszerelésében látni. Mocskosul jól áll neki. – Persze, hacsak nem hiányolnak a tanár barátaid. |
Nemsokára kezdődött az utolsó tánc, így a tömeg szépen lassan elkezdett befelé szállingózni. Pár percig bámultam magam elé, és élveztem az agyamat ellepő tompító boldogságot, amit a whisky és cigi kombójának köszönhettem. Nem szerettem bevallani magamnak, de örültem, hogy összefutottam Rosezal. Talán az este folyamán veszélyesebb a tűzzel játszanom, mint máskor, de eleget unatkoztam, itt volt az ideje végre valami kihívás elé állítani magamat. Minimálisan oldalra fordítottam a fejemet, és gyakorlottan, óvatosan egy futó pillantással felmértem magamnak a lányt. Világos bőre szinte világított a sötétben, ahogy az apró ruha meztelenül hagyta vállait. Vékony lábait is egészen nagy felületen csodálhattam, amit pedig egy csinos kis tűsarkúval emelt ki. Az egészen merésznek mondható kinézetet pedig tökéletesen ellensúlyozta egy elegáns jelleget kölcsönző konttyal, ami szabadon hagyta a szépen kirajzolódó kulcscsontjait. Ért a dolgához a kiscsaj. Mielőtt felnézett volna, tekintetemet az arcára tereltem. Sokadjára is örömöt okoztak az arcán megjelenő kis gödröcskék, mikor mosolyogva beszélt. Kicsit észbe kaptam, és reménykedtem, hogy az arcom nem annyira közvetítette a kis képzeletbeli utazásomat a lány testén. Kivettem a számból kilógó szálat, hogy kellőképpen meg tudjam szelidíteni a zsibbadó arcizmaimat.
- Kivételes, kivételes csávó - válaszoltam nevetve egy nyelvbotlás kíséretében, és megveregettem a saját vállamat. Következő mondatára széles vigyorom egy kíváncsi mosolyra apadt, miközben a lány arcát fürkésztem. Megfékeztem a zsigerből válaszra álló nyelvemet, és egy egészen vérszegény választ sikerült összeszenvedtem, ami után kicsit rosszul is éreztem magam - Ezzel a kellemes fordulattal egészen ígéretesnek kívánkozik az este.
Rose karjára néztem, ahogy mellettem elhaladva a korláton állapodott meg. Felemeltem a hozzá közelebb pihenő kezemet, majd végigfuttattam az alkarja egy kisebb területén.
- Tiszta libabőr - állapítottam meg, ahogy ellöktem magam a márványlaptól, és átvetettem a vállán a rajta inkább palást benyomását keltő zakómat - Engedd meg, hogy melletted tökéletesen clichés úriembernek érezzem magamat - mondtam, ahogy eltávolodva megcsodáltam a látványt.
- Szóval, neked hogy telik az estéd? A barátnőiddel jöttél? - dobtam fel egy közepesen unalmas és tökéletesen biztonságos témát. |
Felszaladt a szemöldököm a megjegyzésére, és már éppen szóra nyitottam a szám, hogy visszaüssem a labdát, mert azt kifejezetten élveztem Maxel, de már tolt-húzott-irányított is magával. Hitetlenkedve nevettem fel a már-már parancsnak szóló felszólításán, hamar levettem ebből, hogy már ő sem igazán szomjas. A forróság egyből szétáradt a testemben érintése nyomán, alsó ajkamra haraptam és mindenféle ellenkezés nélkül tartottam vele az erkélyre.
Kihúztam magamnak egy szálat, mosolyognom kellett azon, mennyire egyre jár az agyunk, aztán kivertem a gondolatot a fejemből, mert bármennyire is kívántam Maxet, ebbe nem szabad túlzottan belelovalnom magam.
- Hát… - billentem oldalra a fejem, nem válaszolok egyből, csak hallgatom vele szemben állva. Beleszívok a cigibe, kezem összefonom a mellkasomon, mert azért egészen hűvös lett így estére, lassan végigmérem Maxet, aztán újból a szemébe nézek és kifújom a füstöt. – Fogjuk rá, legalább az öltöny jól áll – nem kifejezés, legszívesebben a nyakkendőjénél húznám közelebb magamhoz, hogy végre megtudhassam, milyen lehet megcsókolni. Mindig a tiltott gyümölcs a legfinomabb. – És eddig milyen társaságnak bizonyultál? – mellé lépek és a szabad kezemmel a korlátba kapaszkodok, mielőtt akaratlanul is túl közel hajolnék hozzá, újabb slukk. – Talán egymást jobban kisegíthetjük – megígértem magamnak, hogy elfogadom a döntését és nem leszek akaratos, de a megivott pezsgő és az, hogy mennyire jól néz ki ma este mégis arra kényszerít, hogy flörtöljek vele, mert miért ne? |
Kényelmesen hátradőlve szemlélődtem a kollégium lélegzetelállítóan hatalmas báltermében. Ahogy elkövetkezett a 10 óra, úgy növekedett exponenciálisan a lefelé szállingózó bálozók száma. Lányok tipegtek fel-alá a nevetségesen drága ruháikban, legtöbbjük a párjukat vonszolván maguk mögött, sokan pedig kisebb csoportokban közlekedtek. Nemrég lement a második tánc is, a 11-es után pedig végre kezdődhet a bál azon része, amiért tulajdonképpen majdnem mindenki érkezik. A tánctér elé állított hosszan elnyúló asztalnál helyezkedtem el a többi kollegával. Ugyan nem kötelező a részvétel, hagyományszinten legalább egy táncot meg szoktunk várni, de már csak hézagosan helyezkedtünk el, ugyanis az idősebb korosztály zöme már elhagyta a terepet. Én általában szeretek ilyenkor ittmaradni egy darabig, ugyanis sokszor kötetlenebb keretek között tudok kapcsolatba lépni a diákokkal. A bál napja általában kaotikus rohangálással telik, viszont igyekeztem gondoskodni arról, hogy ez alól a lehető legsimábban ki tudjam magam vonni, így egészen kisimultan és elégedetten ücsörögtem a párnázott székemen. Megigazítottam a nyakörvként szorító nyakkendőmet, majd belekortyoltam a kezemben szorongatott, hát, sokadik whiskymbe. Hosszan kifújtam a levegőt, mikor megéreztem a garatomon az ital ízét, és igyekeztem felrázni az egyre elkényelmesedő agyamat. Próbáltam elkerülni a pár éve megtörtént jelenetet, mikoris reggelig az igazak álmát aludtam az egyik félreeső asztalnál. Leraktam a poharamat, és szinte ugyanabban a pillanatban örömmel jutott eszembe, hogy egy doboz cigaretta lapul a belső zsebemben. Iszonyatosan megkívántam egy cigit, és a hirtelen jó hírtől felpörögve feltápászkodtam a helyemről. Az agyamba tóduló alkohol hatására pár pillanatra megszédültem. Ujjaimmal óvatosan megtámaszkodtam az asztalon, majd egy határozott mozdulattal begomboltam a zakómat, és gondosan fókuszálva lépteim összehangolására elindultam a bejárat fele. Lassan lavíroztam a hömpölygő tömegben, és szórakozottan figyeltem a mellettem elhaladókat. A bejárat mellett nem messze volt a nagy erkély, ami szinte a fél épületen elnyúlt. Hatalmas volt a tumultus, ahogy egyre közelebb értem a közlekedési csomóponthoz, és esélytelennek tűnt az akadálytalan haladás. Épp célirányba fordultam volna, amikor egy apró termetű test pattant vissza a mellkasomról. Megrándultam a hirtelen erőbehatástól, majd lenéztem. Egy ismerős szempár nézett vissza rám. Mert ugye, nincsenek véletlenek.
- Na, eddig tartott a kellemes estém - húzódott gúnyos vigyorra a szám, ahogy egymásra néztünk Rose-zal - Pont kapóra jössz, gyere, szórakoztass - mormogtam, ahogy a kezemet a csípőjére téve a tömeg szélére kezdtem terelni. Ennyi diák között még egy ilyen viszonylag ártalmatlan érintés is izgalommal töltött el, a történelmünkre tekintve. Viszonylag könnyedén utat törtem magunknak az erkély irányába, és az üvegajtón kilépve egy távoli szeglet felé kezdtem el sétálni a lánnyal az oldalamon. Háttal nekitámaszkodtam a méretes korlátnak, és egy szempillantás alatt az ajkaim között tartottam egy szálat. Úriember módjára felé nyújtottam a dobozt, miközben válaszoltam neki.
- Remélem nem ordít ennyire rólam - néztem rá - Egészen egyszerűen töltöm el az időmet ilyen rendezvényeken, komoly mennyiségű alkohol kíséretében szórakoztatom saját magamat - vontam meg a vállam, ahogy a hölgy, majd a magam cigarettáját is meggyújtottam. |
A bálok mindig jók; imádtam a ruhákat, az egész napos készülődést, fodrász, körmös, smink, az egész hacacáré ami a gyengébbik nemnek jutott. A végére, sminkelni még az egyik évfolyamtársamat is áthívtam, akivel néhány dologban egyezett a véleményünk és még beszélgetni is tudtunk, nem akartam magányos nyomorban kenegetni az arcom, miközben epres pezsgőt iszok. Elvégre a bálok akkor jók, ha már ittál, teljesen józanon nem vennék részt rajtuk szívesen. Főleg nem ennyi alsóbb évessel, évről évre kellemetlenebbé vált gyerekekkel bálozni, bár a bál utáni ivászatra legalább már nem jöttek.
Figyelembe véve, hogy tavaszi bálról beszélünk félretettem a sötétebb ruhákat és az utolsó new yorki utamon beszerzett világosba bújtam vele. Az első gondolatom az volt, hogy olyan, mintha egy nagyon fényes és nagyon drága törölközőt tekertem volna magamra, de jól állt a törölköző, szóval maradhat. Magassarkúban kopogtunk le a lépcsőkön a bálterem felé, kivéve kettesben, hiszen az esetek nagy részében kísérővel érkeztem. Igaz, pont addig tartott, míg nem lőttek rólunk egy jó fotót és meg nem untam a társaságát, de akkor is volt. Most viszont az összes, aki felajánlkozott, valamiért ellenszenvet keltett bennem, jobb volt ez így.
A bál már talán fél, ha nem egy órája zajlott, mire leértünk. Felesleges korán megérkezni, a nyitótánc untat, a nyitóbeszéd még inkább, az igazi szórakozás pedig csak órákkal később kezdődik, de ha már kiöltöztem, menni kell pár kört és pár emberrel beszélni, kiélvezni az egészet.
El is felejtettem említeni, hogy a bálok arra is nagyon jók, hogy kiverjünk embereket a fejünkből, bár ilyenkor érdemes olyan bálba menni, ami jó messze van, hogy esélye se legyen az embernek minden percben a termet fürkészni azután az illető után, akit éppen jól elfelejt.
Míg a „nem kísérő” kísérőnőm eltűnt, hogy a legújabb szerelmét próbálja beszélgetésre bírni, én mentem egy kört, majd a fal mellé érve újból körbepásztáztam a termet. A terv az volt, hogy kimenjek rágyújtani, meg is fordultam, abban a pillanatban kis híján nekiborultam Maxnek.
- Szóval itt vagy – bukott ki a számon, aztán kissé idegesen magamra kifújtam a levegőt, megforgattam a szemem, amiért így lebuktattam magam, végül elmosolyodtam. – Vagyis, szia – tettem csípőre az egyik kezem és végigmértem a férfit. – Nem vagy az a bálozós fajta, vagy? – az eddigi benyomásom alapján nem gondoltam, hogy önszántából van itt, bár ki tudja; lehet, hogy ez a kedvenc hobbija és ha már ilyen könyvbe illően belebotlottam, meg is fogom tudni.
|
A bálok mindig jók; imádtam a ruhákat, az egész napos készülődést, fodrász, körmös, smink, az egész hacacáré ami a gyengébbik nemnek jutott. A végére, sminkelni még az egyik évfolyamtársamat is áthívtam, akivel néhány dologban egyezett a véleményünk és még beszélgetni is tudtunk, nem akartam magányos nyomorban kenegetni az arcom, miközben epres pezsgőt iszok. Elvégre a bálok akkor jók, ha már ittál, teljesen józanon nem vennék részt rajtuk szívesen. Főleg nem ennyi alsóbb évessel, évről évre kellemetlenebbé vált gyerekekkel bálozni, bár a bál utáni ivászatra legalább már nem jöttek.
Figyelembe véve, hogy tavaszi bálról beszélünk félretettem a sötétebb ruhákat és az utolsó new yorki utamon beszerzett világosba bújtam vele. Az első gondolatom az volt, hogy olyan, mintha egy nagyon fényes és nagyon drága törölközőt tekertem volna magamra, de jól állt a törölköző, szóval maradhat. Magassarkúban kopogtunk le a lépcsőkön a bálterem felé, kivéve kettesben, hiszen az esetek nagy részében kísérővel érkeztem. Igaz, pont addig tartott, míg nem lőttek rólunk egy jó fotót és meg nem untam a társaságát, de akkor is volt. Most viszont az összes, aki felajánlkozott, valamiért ellenszenvet keltett bennem, jobb volt ez így.
A bál már talán fél, ha nem egy órája zajlott, mire leértünk. Felesleges korán megérkezni, a nyitótánc untat, a nyitóbeszéd még inkább, az igazi szórakozás pedig csak órákkal később kezdődik, de ha már kiöltöztem, menni kell pár kört és pár emberrel beszélni, kiélvezni az egészet.
El is felejtettem említeni, hogy a bálok arra is nagyon jók, hogy kiverjünk embereket a fejünkből, bár ilyenkor érdemes olyan bálba menni, ami jó messze van, hogy esélye se legyen az embernek minden percben a termet fürkészni azután az illető után, akit éppen jól elfelejt.
Míg a „nem kísérő” kísérőnőm eltűnt, hogy a legújabb szerelmét próbálja beszélgetésre bírni, én mentem egy kört, majd a fal mellé érve újból körbepásztáztam a termet. A terv az volt, hogy kimenjek rágyújtani, meg is fordultam, abban a pillanatban kis híján nekiborultam Maxnek.
- Szóval itt vagy – bukott ki a számon, aztán kissé idegesen magamra kifújtam a levegőt, megforgattam a szemem, amiért így lebuktattam magam, végül elmosolyodtam. – Vagyis, szia – tettem csípőre az egyik kezem és végigmértem a férfit. – Nem vagy az a bálozós fajta, vagy? – az eddigi benyomásom alapján nem gondoltam, hogy önszántából van itt, bár ki tudja; lehet, hogy ez a kedvenc hobbija és ha már ilyen könyvbe illően belebotlottam, meg is fogom tudni. |
|
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020](/portal/knightlk/image/logo_1419176232.png "K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020"){kind=logo}
