|
Témaindító hozzászólás
|
2013.09.04. 17:11 - |
 |
[49-30] [29-10] [9-1]
 -Tudom, tudom- bólogattam hevesen- Nem is én választottam-tettem hozzá ezzel is nyomatékosítva mennyire utáltam is. Majd mikor ismét az edzőmre került a sor csak halkan ingattam a fejem. Nem is hinné az ember, mennyi minden történhet egik napról a másikra... De nincs is mit tenni. Most itt vagyunk és az új szezonra szeretnék csak koncentrálni.
-Igen hallottam már róla.-mosolyogtam és felpillantottam rá.- Reméljük belőlünk is kihozza a legjobbat- nyugtáztam majd felpattantam.
-Nos ez mindenképp érdekel, ha már csak kicsit is el tudnék mélyedni ebben, már az is hatalmas siker lenne- néztem a lányra.-Majd megnézlek benneteket egyszer, biztos vagyok benne, hogy csak szerénykedni próbálsz- vigyorom hatalmasra húzódott majd hevesen bólogatni kezdtem a konyha szó hallatán.-Vezess!-hunytam be drámaian a szemeim.
-Bármi ami ehető és kész van 5 percen belül... Szóval szendvics- kuncogtam majd kinyitottam a hűtőt.-Nahát és ez.. mindenkié?-kérdeztem a teli hűtőre pillantva majd Naomira tekintve.
- Ha gondolod utána kimehetnénk az istállóba is. -tettem hozzá még vártam, hogy ételhez jussak. |
 Bólintottam, persze nagyon szívesen cseréltem vele számot. Örültem, ha tudok neki segíteni és a barátaim amúgy szűkös létszámát sem ártott volna bővíteni. Szinte hallottam, hogy az anyám a fülembe csérog, hogy barátkozzak, ismerkedjek, ezért vagyok fiatal.
- Mindent gondoltam, de a gazdasági szak nem jutott eszembe. Azt hittem, inkább amolyan irodalmas embernek gondoltalak, bár ha bele gondolok akkor első ránézésre nem áll messze tőled a gazdasági szak. Gondolom azért neked nem feküdt, azért nem tanulod már. - pillantottam magam mellé, ahova lehuppant. Érdeklődve hallgattam a sztoriját. Nem mindenki vonul vissza egyik napról a másikra. - Ezt szomorúan hallom. De itt nagyon jó ugró edzők dolgoznak, szóval biztos vagyok benne, hogy továbbra is eredményesen tudtok majd versenyezni. Max az ország egyik legjobb edzője. Én imádnék vele dolgozni, ha nem egy hatalmas dömperem lenne. - mosolyogtam rá. Igazából egy percre sem bántam meg, hogy Nufárt választottam. Választhattam volna valami vékony, izmos sportlovat, de beleszerettem a tekintetébe, az erős és határozott fejébe. Verseny ambícióim amúgy sem igen voltak. - Ó már alig várom, hogy megismerhessem. Azt hiszem, hogy Nufár az egyetlen olyan ló az istállóban, akinek olyan színe van mint a szénnek és olyan kos feje, ami a legtöbb andalúznak sincs.
- Még mi is csak most kezdtünk belekóstolni, de amit eddig tapasztaltam az rendkívül tetszik. Nufár sokkal elengedettebben dolgozik. Mondanám, hogy segítek, de nem szívesen osztogatok tanácsokat olyanban, amihez én sem értek még igazán. - vontam vállat majd felpattantam. - Na de nézzük azt a konyhát, mert már én is éhen halok. - mosolyogtam rá és a hosszú folyosón keresztül eljutottunk egészen a kis beülős reggeliző sarokba, ahonnan a főző rész nyílt. - Mit ennél, egy szendvics megfelel, vagy valami tartalmasabbat szeretnél, megnézhetjük mi van a hűtőben. - érdeklődtem felé fordulva, neki dőlve a pultnak. |
 - A fagyizást inkább máskorra hagyom, egy megfelelőbb időpontra. Mondjuk holnapra vagy nyárra. - Ezzel csak burkoltan akartam a tudtára adni, hogy talán neki sem télen kéne ennie, mert a végén megfázik. Sokan mondják, hogy "de én már régóta csinálom ezt meg azt, úgysem lesz semmi bajom", aztán mégis hozzájuk mehetek be a kórházba vagy nekik vihetem a leckét... Nem értem, miért nem hallgatnak rám az emberek? Mert makacsan ragaszkodnak az állításaikhoz és a nézőpontjaimhoz, még akkor is, ha én már felvilágosítottam őket az enyémmel. Ami nem helyes, de biztos, hogy jobb, mert... Mert egyszerűen az. Kivéve, ha Chuck Norris mondta, mert akkor nyilván neki van igaza.
- Nem az idővel van főként a gond, hanem azzal, hogy sötét van - csóváltam meg a fejem. Hiába vagy tapasztalt lovas, hiába jártad be ötmilliószor a környéket, megeshet, hogy pont két órával ezelőtt lejtett arra lambadát egy csapat bölény, és jól kiaknázták az utat. Elég, ha csak egy kicsit nem figyelsz, mert éppen nézed a Holdat vagy keresed a Nagy Göncölt (nekem eddig mindig sikerült megtalálnom, de akkor is meglepődök rajta), és hopp, máris ott a baj. A ló meg semmiről nem tehet, mert te voltál a paraszt, és az egyik barátod veszítheted el...
- Az utolsó évem - mosolyogtam. Végre! Olyan jó érzés volt végzősnek lenni! Oké, akkor nem, amikor a bátyám "Kicsi Öcsi" névvel intett oda magához, csak azért, mert megvolt hozzá a joga és megtehette, megalázhatott, de amúgy egészen szerettem kvázi legnagyobb lenni. Bár persze ez felvetett olyan apró problémákat, minthogy "Mihez is kezdjek magammal?" de úgy döntöttem, erre még ráérek. - És neked?
Mivel láttam, hogy a hús már elég jó állapotban van, lejjebb vettem, majd hozzáöntöttem egy kis olajjal összekevert lisztet valamint vizet és a tömlős sajtot kicsit megolvasztva, ezzel mártást hozva létre. Raktam hozzá mindenféle fűszert, ami elém került: kapor, majoránna, delikát, tényleg mindent. Úgy döntöttem, finom lesz, ha nem, akkor is.
- Van egy bátyám, Liz - nevettem fel bocsánatkérésére- Neki az egyik legjobb tréfa, ha az izzadt hónaljába dörgölheti a fejem, meg az, ha odaszellent, miközben eszem... Hozzá képest egészen udvarias vagy. Sőt, úri lány.
Mivel a tésztának még kellett egy kis idő, és a csirkés izét is hagyni kellett még, mindkettőt takarékra tettem és úgy döntöttem, addig leülök a lányhoz. Így is tettem, az asztalra könyökölve kérdeztem: - Milyen szakon vagy? Én western, de ott még nem láttalak, szóval gondolom másik. |
 - Az mindjárt más... A csokis is jó... abból is van ha szükséged van rá, csak fent a szobámba.- mosolyogtam, bár a végét nem gondoltam komlyan. Már mint, hogy kérne még fagyit. Anya gondolt rám bőven... Meglódítottam az utolsó adag gumicukrot a nasim tetejére. Unottan kidobtam a műanyag csomagolását, és visszahuppantam a helyemre.- Pedig szerintem szép idő van.- nyújtószkodtam az ablak felé. - Telente rendszeresen járunk a nagynénémékhez Idaho-ba a hegyek lábához nyaralni. Sokat túrázunk télen a lovakkal. Hozzá vannak szokva.- mondtam, és egy válrándítással elrendeztem. Azt hihette felelőtlen vagyok, de nyaralások alkalmával sokkal szélsőségesebb helyzetekben is megálltuk a helyünket. - Voltam már a lovammal Mt. Rainier-nél is túrázni.- megráztam a fejem, és tovább tömtem magam. - Nem köszönöm, nem vagyok éhes.- szélesen elmosolyodtam amikor azt a bizonyos helyiséget emlegette, amit szinte mindenki megemlít a nasim láttán. - Erős gyomrom van.- mosolyogtam, és tovább tömtem a fejem, de láttam; nem fér belém. Ő még mindig főzőcskézett amikor én már kiettem az összes kólát, és gumicukrot a fagyi tetejéről. Kisebb edény után kutatva nyitogattam a fali szekrényket, és bújkáltam a pultok alatti tároló helységekbe. - Hah! Mázli!- kaptam ki egy hermetikusan lezárható műanyag dobozt, amibe látszólag belefért a maradék fagyi háromnegyede. Majd a tetejét leeszegetem... Elkezdtem kanalazni, és a kezeim már is tocsogtak a sárga krémben.- Hanyadikos vagy?-kérdeztem a számban a kanalammal. Miközben próbáltam artikulálni a rózsaszín nyeleske belefordult a fagyiba, összefoltozva a pólóm. -Pff.. ennek már mind egy.- nyatam le a pólómat a számhoz húzva. A vizes folt még mindig meg volt, a fagyi csak megkoronázta az előzőt. - Bocsi.- mondtam amikor észrevettem magam. Nem otthon voltam, hogy a testvéreim most jól ledisznózzanak. Igazából már kezdett hiányozni. Mármint nem ők, hanem a családias érzés. Totál egyedül voltam, de nem zavart annyira. |
Se szerit, se számát nem tudom megmondani, a bátyám hányszor illetett gúnynevekkel csak azért, mert képes vagyok a mekis vagy KFc-s kajákon, esetleg a pizzán és a kínain kívül mást is enni, sőt, magamnak megcsinálni. Anya és később Julie nagyon sokat tanított engem, gondolom a lány.gyerek hiánya késztette őket erre (Michelle-re egy kicsit várni kellett), de igazából nem gondolom rossz dolognak, hogy tudok magamról gondoskodni, sőt. Az egy dolog, hogy nem vagyok egészség-megszállott, az pedig egy másik, hogy azért a sült bordán kívül mást is meg tudok enni, bár tény, hogy a Steve B'-ben isteni finom szósszal dobják az ember után a bordát... Ha csak eszembe jutnak azok az ízek, összefut a számban a nyál. Ray azt is mondja, hogy "egy férfi nem eszik csirkemellet, mert az íztelen és a lányoknak való", de szerintem épp az a jó benne, hogy íztelen, mégis hús, tehát akárhogyan elkészítheted, és biztosan viszel be energiát és fehérjét a szervezetedbe, ráadásul még a koleszterined sem fog az egekbe szökni.
- Nem az elhízástól félek, egyszerűen nem szeretem a vaníliafagyit - rántottam meg a vállam a megjegyzésére, majd kevertem egyet a tésztán, nehogy leragadjon. - A csokis és a kókuszos a kedvencem. - Nem sok olyannal találkoztam, aki kifejezetten imádta volna a kókusz ízét, de én egy voltam közülük. Valami furcsaság mindenkinek kell. Bár ahogy elnéztem a lány fagyi-kóla-gumicukor kotyvalékát, rá kellett jönnöm, hogy a kókuszmániám semmi másokhoz képest. Jellemző, mindig én vagyok a normális. Bár összeráncoltam a szemöldököm, és a szám széle is megrángott kicsit, nem szóltam neki, ha el akarja csapni a hasát, ám legyen, annyira még nem vagyunk jó barátok, ráadásul rutinosnak is tűnt. Az egyik barátnőm például rendszeresen ketchuppal evett mindent, de tényleg mindent, még a rizst és a rántottát is. Volt egy olyan, aki az uborkát imádta a lekvárral és a mogyoróvajjal, meg egy olyan is, aki nem bírt fagyit enni nyáron, mert olyankor meleg van... Igazából, ha jobban belegondolok, mindig elég különös szerzetekkel jártam, többek között egy hippivel, egy buddhistának állt anarchistával, és Hello Kitty fanatikus ázsiai lánnyal, Mei-jel. Na, utóbbi eléggé megrémisztett.
- Ne próbálj meg kimenni ilyen időben - mondtam, miközben egy forró wok-serpenyőbe tettem a csirkemellcsíkokat, és megborsoztam-sóztam. - Nem azért mondom, mert szabály, és nem szabad, hanem egyrészt hideg van, másrészt este, és ha csak véletlenül is gödörbe lépne a lovad... - Nem folytattam, tudtam, hogy tudja, amit minden lótulajdonos. A patás barátaink életével nem szabad játszani, márpedig az ennyin is múlhat, egy icipici felelőtlenségen.
- Nem kérsz inkább valami normális vacsorát? - fordultam felé egy pillanatra, majd megfordítottam a húst. - Szerintem kicsit sokat csináltam, és attól az adag valamitől, amit gyártottál, valószínűleg kebelbarátok lesztek a vécécsészével. |
- Ezt nem is tudtam.- mondtam, majd hunyorítva számolni kezdtem mennyi agysejtem pusztulhatott el a sok fagyi miatt. Amikor már kezdett ijesztővé válni a szám abbahagytam, hiszen a matek sem volt az erősségem. - Nyugi elhízni nem fogsz, diétás.- mondtam a fagyi adagját nézve, és megpörgettem a dobozt, hogy láthassa mennyi minden nincs benne a különleges fagyimban, aminek egyébként helye lenne. Az íze más volt, de finom. - Biztos nem készr többet?- kérdeztem, de mivel még főzött is magának, egy válrándítással elintézve a dolgot, elkezdtem "főzőcskézni". - Az én nevem pedig Lizette Barnett, de inkább csak Liz. - mondtam szintén kicsit érthetetlenül a számból kilógó gumicukor miatt. A korábban lehozott finom kukackákat beleborítottam a fagyimba (már amennyi maradt) és meglocsoltam kólával. - Hmm.- néztem bele a vödörbe, ami most leginkább egy kiöntött kukac várra emlékeztetett. Belekanalaztam, és óvatosan rágni kezdtem, nehogy külön-külön nyeljem le az ízeket. Sokak szerint fura dolgokat eszek, de ez igazán nem tartozott azok közé. Kyle nézését észrevéve azonban tudtam, ő nem így vélekedik. Mindenki leplezetlen undorral nézi a saját műveimet, de én nem aggódom; több marad nekem.
Reméltem a kóla megteszi a hatását, és elvihetem a lovamat egy körre kint, terepen. Bár tudtam nem helyeslik az efféle lovaglásokat, én nem aggódtam. Csak egy rövid körre vágytam, mert a régi, jól ismert mondás szerint már viszketett a váslim, hogy a nyerget szoríthassa. A fagyi kellemes borzongást keltett benenm, bár ezt az ujjatlan felsőm is kiválthatta volna. Azért elég rendesen fűtöttek a koliban, hogy használhassam az otthoni ruhatáramat, ami vastag öltözetekből kifejezetten hiányos volt. Megperdültem a székkel, és az ablakon keresztül méregetni kezdtem a tájat. Nagyon szép volt, és csak egy köpésre volt az istálló is. Sima ügy. |
Hunyorítva döntöttem előbb jobbra, majd balra a fejem, így próbálva rájönni, vajon nem képzelődöm-e. Nem sok olyan elvetemült embert ismertem, aki képes lett volna a tél beálltával a hűtőben sziesztázni, kivéve talán a bátyámat, de ő nem igen számított normálisnak. Valahogy azonban úgy vettem észre, hogy a Knight's diákseregének nagy része nem egészen komplett, de nem zavart. Igazából növelte a férfiegómat meg az egyébkénti egómat, hogy ennyire okosnak érezhettem magamat, de én legalább nem mondtam ki, egyesekkel ellentétben, csak önelégülten mosolyogtam, ha valaki butaságot mondott vagy tett.
A lány nem volt ismerős nekem, de ez nem volt újdonság, az új évvel új arcok tucatjai jelentek meg, és ugyanennyien távoztak el. Fura volt évről évre látni, hogyan elegyedik az "őt ismerem" érzés az "ez meg ki a franc?"-cal. Tudtam, hogy minden valószínűség szerint hamarosan én is elhagyom a kollégium falait, hacsak nem leszek annyira infantilis, hogy a gyermekkorom utáni mérhetetlen sóvárgás következtében edzőségre adjam a fejem. Tulajdonképpen nem is lenne olyan rossz, tűnődtem el, de aztán gyorsan megráztam a fejem. Koncentrálj, Kyle, koncentrálj!
- Mindig minden ott van, ahol legutoljára keresnénk. Bár ez tulajdonképpen elég logikus, hiszen ha már megvan, akkor minek keresnénk tovább? - vetettem fel a költői kérdést, majd inkább a konyhaszekrényekhez léptem és sorba kinyitogattam a szekrényeket, kihúzogattam a fiókokat, átnézvén, miből is élünk. Végül, mikor a lány csalódottan ellépett a hűtőtől, gyorsan oda is bekukkantottam, és ki is találtam, mit csinálok. Elővettem egy kevés csirkemellet, gombát, tömlős sajtot, olajat meg némi fűszert. Úgy saccoltam, harminc percen belül kész leszek.
- Ha mind megpróbálnád megenni, agyfagyásod lenne - közöltem fejcsóválva, amolyan "jaj, de butuska vagy!" módon. - Amint a hideg fagylalt hozzáér a szájpadláshoz, az agyad receptorai életveszélyes helyzetnek ítélik, hipotermiának legalább, az ereid kitágulnak és megfájdul a fejed, a fogaid, a szemed, igazából akármid. Ráadásul függőséget is okoz - mondtam mindezt úgy, mintha egy könyvből olvasnám, miközben rá sem néztem, csak igyekeztem haladni a vacsorámmal. Jóformán szakavatott mozdulatokkal kezdtem csíkokra vágni a csirkemellet, miközben azt figyeltem, mikor forr fel a korábban odarakott víz.
- Azért egy kevéssel elfogadok - rántottam meg a vállam, mert mai jó az jó, attól függetlenül, hogy nagy mennyiségben megárt. Megtöröltem a kezem, fogtam egy kanalat, és egy csészébe úgy két gombócnyi adagot kiszedtem. Alig sikerült megennem két kanállal, amikor a víz felforrt, jelezvén, hogy megérett a tésztára, így a kanállal a számban öntöttem bele. - Amúgy Kyle vagyok, Kyle Norman - tettem hozzá, bár kissé érthetetlenül a kanál miatt. |
A hangra felkaptam a fejem.. vagy is felkaptam volna, mert fölöttem csak a hűtő újabb polca volt, amibe bevágtam a fejem. Észre sem vettem, hogy más is van itt rajtam kívül. Lekötött az a nyavajás fiók ami még mindig nincs meg. - Nekem ez már nem árt. - mondtam a nem régiben elfogyasztott három pálcikás jégkrémre utalva. Persze ő nem tudhatta, én mit eszek, vagy, hogy a fagyi a szenvedélyem, mert ez ment meg mindig amikor rosszul vagyok. Mindeddig úgy beszéltem, hogy csak a hátsóm lógott ki a hűtőből, így elkezdtem hátrálni. Felvettem az útközben lerakott rózsaszín kanalamat, és azzal hadonászva magyarázni kezdtem a nálam idősebbnek tűnő srácnak.- Hát az már nem árthat, melegvérű vagyok.. csaka fiókomat kerestem..- mondtam, amikor a hűtőbe sandítva megláttam a nevem. -Francba.- egy polccal feljebb volt a fiók, mint gondoltam, de már ránézésre sem fért volna bele a fagyim. Lógó orral csaptam be a hűtő ajtót, és megadóan rogytam le egy bárszékre a pulthoz. Magam elé húztam a vödröt, és harciasan tartottam a kanalam. - Meg kell ennem. - morogtam magamnak, és észrevettem a kólát amit szintén kilöktem. Mivel a közös polcról pottyant ki, felraktam az asztalra, és szemezni kezdtem a piros cimkével.- Ejj..- húztam el a számat, amikor megláttam a koffein tartalmat. ha ezt lehúzom, egész éjjel nem alszok. Sebaj! De a vödörre visszapillantva eszembe jutott a ami menüm; reggelire egy tál müzli, aztán két jégrém, majd egy, és most vacsira két liter? Kicsit fére toltam a dobozt kinyitva a kólát.- Kérsz? Egyedül nem hiszem, hogy meg bírom enni.- böktem a vaniliás fagyira, majd elvettem egy poharat a tálcáról, és teletöltöttem kólával. |
- A krumpli akkor sem zöldség - morogtam a bajszom alatt, miközben letrappoltam a falépcsőkön, a korlát csak úgy száguldott a kezem alatt. A bátyám szokás szerint megint nagyon értelmes témával rontott be a szobába, megzavarván ezzel a nyugalmamat - arra kért, döntsek el egy vitát valaki és őközte, a krumpli vajon zöldség-e. Utána két órán át vitatkoztunk, mert nem tudta felfogni, hogy a krumpli az gumó, nem zöldség. Azt mondta, hogy ami a földből jön, az zöldség. Közöltem vele, hogy az ananász sem a fán terem, a paradicsom viszont igen, de az is gyümölcs. Erre még jobban elkezdett tagadni... Az érvelése egyébként meglehetősen zavart és infantilis, a "de, márpedig az" nem lenne épp helytálló egy disputa versenyen. Lényeg a lényeg, nem voltam túl jó kedvemben, eldöntöttem hát, hogy megyek és csinálok inkább magamnak vacsorát.
- Nem értem, hogy lehet egy ekkora gyökérből edző... Egy cowboykalapos majommal is többre mennék... - léptem be a helyiségbe hangosan zsörtölődve, egészen addig a pillanatig nem is vévén észre, hogy valaki más is tartózkodik odabent. Igazából annyira el voltam foglalva Raymond szapulásával, hogy ha nem rúgtam volna bele a kólásüvegbe, észre sem veszem a hűtőben matató lányt. Először egy darabig szemeztem az üveggel, majd kiszámítván, honnan jöhetett, lassan a hűtő felé fordítottam a fejem.
- Biztos jó ötlet a tél közepén a mélyhűtővel traccsolni? - szólítottam meg a hátsó fél elülső részét, hátha válaszol is. |
A benti bolyhos papucsomba csoszogtam le a konyhába, hogy tálat keressek a fagyimnak. Anya még egy két literes vödör nélkül sem akart elengedni, mert tudta, ha nem eszek rendesen, ez majd feldobja a vércukrom. A rózsaszín nyelű kanalam kilógott a számból, miközben keringtem, mint egy eltévedt kanca. A doboz már olvadni kezdett, és éktelenkedő foltot nyomott a világos kék felsőmre. A farmerembe töröltem a fagyos kezeimet, majd a pultra dobtam a vödröt. Úgy sem borul ki, túlságosan befagyott. Kinyitottam a nagy hűtőt, hogy megkeressem a nevemmel ellátot fiókot a mélyhűtő részlegben, amikor a térdemmel kilöktem egy hatalmas üveg kólát. - Francba.- morogtam, de tovább matattam, mert már így is derékig a frigóban voltam. |
 - Ohhho... ez hízelgő. - nevettem fel, majd tovább riszáltam a fenekem miközben tovább sétáltam, immár a krémesekkel a kezemben.
- Helyes... akartam kérni. - néztem rá kihívóan. Nekem ez soha nem volt akadály, eztán sem lesz.
- Hmmm. - mordultam fel a sütivel szemezve. A nyál összefutott a számban.
- Amúgy szerintem kibírjuk! Ügyesek vagyunk mi. - motyogtam miután mellém ért.
- Ohh te kis egómackó. - néztem rá vigyorogva, majd mikor a szobához értünk benékkel belöktem az ajtót és beengedtem, majd miután én is bevánszorogtam lábbal becsaptam és felmásztam az ágyra és az ölembe kaptam a krémest.
Folyt.köv.: Izzy szobája. |
 Azért időközben figyeltem a mozdulatait és feltűnt, hogy megint próbálja az agyamat húzni. Aztán nehogy a szobában el találjanak szabadulni az indulatok és egymásnak essünk. -Ne riszáld így a hátsó feledet, mert túl jó ahhoz, hogy ne nézzek oda! -jegyeztem meg, miközben továbbra is a csajon legeltettem a szememet.
-Mehetünk -bólintottam. -De előbb állapodjunk meg abban, hogy ma nincs se sex, se petting. Kíváncsi vagyok kibírjuk-e -mosolyodtam el. Ilyet még az életbe nem mondtam ezelőtt, de ezt most újabb kihívásnak tekintettem.
Gyorsan végignéztem Izzyn, majd a piát lestem és megindultam a szobába. -Mert az is vagy nyuszifül. |
- Hmmm... az, tényleg finom. - mondtam mosolyogva és finoman riszálva a fenekem sétáltam a másik oldalra. Szerettem húzni a fejét. Tudtam, hogy játszadozhatok vele, látszott rajta, hogy most nincs abban a passzban, hogy letámadjon.
- Azt mondod? - kérdeztem felvonva a szemöldökömet. Nem értettem miért jó valakinek ha ezzel szórakozik.. de oké.
- Hmmm... akkor mostmár mehetünk? - kérdeztem miközben visszasétáltam a hűtőhöz és kivettem a tálcáról négy darab krémest és rátettem egy lapostányérra.
- Azt hiszem ennyi elég lesz mindkettőnknek! - kérdeztem mosolyogva. Szememmel követtem Virgil mozdulatait.
- Hmmm... Szerencsésnek érzem magam. - mondtam mosolyogva. |
Mikor felértünk Izzy példáját követve én is benéztem a hütőbe, mert legelőször inni akartam energy drink-et. -Igen látom, nyuszifül. Nagyon finom lehet- bólintottam. Én még nem akartam enni belőle. Majd max. a szobában. Mosolyogva lestem, ahogy lenyalja az ujjáról a habot. Abban a pillanatban szerintem a lehető legjobban át lehetett látni rajtam... a gondolataim már felháborítóan rossz irányba kalandoztak el. Amint észrevettem, hogy sóvárogva nézem, inkább elfordítottam a fejem egy kicsit. Az energiaitalta néztem, majd Izzy közeledő alakjára. Belemosolyogva csókoltam meg, aztán a hűtőből kiszedtem a "gyógyszerem" és ittam belőle. De valami érdekes íze volt... szokatlan. -Hallod, szerintem ebbe hashajtót is tettek -sápadtam el. Még az volt a szerencsém, hogy nem sokat ittam belőle. Kiöntöttem immár dühtől vörös fejjel az italt és elkezdtem keresgélni hashajtó után, hogy bosszút álhassak azon a faszkalapon, aki "megmérgezett". De bánatomra nem találtam semmit se, így megelégedtem a jó kis vörösborral is. Imádom. -Itt -mutattam fel. |
- Hmmm. Ez jól hangzik, legközelebb találkozunk fiacskám. - mondtam nevetve, miközben megsimítottam a mén orrát, majd követtem Virgilt a konyhába.
- Nos akkor lessünk valami süti és pia után. - nyögtem fel fáradtan, miközben kinyitottam a hűtőt. Egyből szemet szúrt egy nagytálca franciakrémes.
- Te jó ég! Virgil látod ezt? - kérdeztem ugrándozva, miközben belemártottam az egyik ujjam a tejszínhabba és a számhoz emeltem és lenyaltam az ujjaimról.
- Hmmm... - morogtam cicásan, majd odaléptem Virgilhez és nyomtam az ajkára egy csókot.
- Mostmár csak a piád kell. - mondtam mosolyogva. |
Vigyorogva figyeltem Tristan szerencsétlenkedését, közben felhúztam a sliccemet és magamra kaptam a dzsekit, félig felhúztam rajta a cipzárt, hogy legyen mégis valami a felsőtestemen. Nekem ennyi mennyiség még nem ártott meg, a pia eleinte csak a szokottnál is nyíltabbá, és ha lehet fokozni, bevállalósabbá tett, emellett pár pohár után minden viccesebbnek tűnt.
- Türelem – vettem ki vigyorogva a kezéből az üveget, aztán elindultam a szobám felé, néha hátrapillantottam, hátha valahol elhagyom Tristet… esett már meg, amikor valaki olyannal mentem valahová, aki előtte ivott. Bent a szobában lerúgtam magamról a cipőt, aztán elterültem az ágyon, néhány párnát arrébb löktem, le a földre. Szokásom volt megérkezésem után elterülni az ágyamon, amolyan szertartás féle, legalábbis eléggé beidegződött szokás.
folyt.: lány szoba 10. |
 Felváltva ittunk a whisky-ből. Én már kezdtem érezni a hatását egy picit, ami abban nyílvánult meg, hogy egyre nehezebben tudtam magam kontrollálni. Rá akartam vetni magam a csajra. -Akkor veled tartok a szobádba -csillantak fel a szemeim az ötlettől és már álltam is volna fel, ha időközben nem szédülök meg. Lassacskán felszállt a fejembe a pia.
A balfaszkodásomon röhögtem egy sort és végül két lábra álltam. -Mehetünk? -néztem rá vigyorogva és az ital után nyúltam. Megint ittam valamennyit. -Vagy tán váratni szeretnél éngömet? |
Miután a felsőtől megszabadultam és ledobtam valahová a földre, visszavettem a whiskyt Tristtől és ittam belőle, mielőtt visszaadtam volna. Nem az enyém volt, de az illető, aki ide rejtette, örömmel beavatott a „titokba”, sőt, azért se szólt, ha olykor eltűnt innen egy-egy üveggel neki, talán azt hitte, kap cserébe valamit.
Kigomboltam a lovaglónadrágot, majd lassan lehúztam a cipzárt és lehajtottam a nadrág derekát, kivillantva a tetoválásomat és a vörös pamut tangát, aminek az elején egy „69”-es felirat volt aranyszínű, fényes anyaggal.
- Tovább csak a szobámban vagyok hajlandó vetkőzni… - mert ott meg tudom oldani a cipőlevétel kérdését, avagy hogyan szabaduljak meg szexisen az elnyűtt sportcipőmtől? |
Lenyakaztam volna, ha tánc nélkül távozik a szendviccsel. Azért nehogymár csicskáztasson fizetés nélkül! Tuti utána mentem volna. Szerencséje, hogy végül maradt. -Ezz azz! -leültem a székre, a tányért az asztalra tettem és néha-néha beleharaptam a szenyámba. Csak néztem, mikor kiszedett egy kis whiskeyt az egyik fiókból. -Nekem is -néztem rá komoly tekintettel, ami enyhült is, mihelyst megkaptam a piát. Többet ittam mint Mady. Utána felfaltam a kajámat, hogy csak a csajra tudjak koncentrálni.
Ez már túl szép, hogy igaz legyen.
Minden mozdulatát követtem tekintettel, és mélyeket lélegeztem.
|
- Hát persze – bólogattam. – El tudom képzelni, mi mindent meg kellene tennem egy gyémántgyűrűért – vágtam gyászos arcot, majd játszott lemondással felsóhajtottam.
Széles, elégedett vigyor jelent meg az arcomon, amikor beleegyezett a szendvicsbe. Ha nem volt muszáj, nem szerettem magamnak kaját csinálni, imádtam, amikor kiszolgáltak.
- Gonosz? Hm… hát, talán igen – bólogattam elgondolkozva. Főleg akkor lennék az, ha elégedetten távoznék a kész szendvicsemmel. Mialatt ő magának alkotott, én boldogan láttam hozzá az evéshez, már a felénél tartottam, mikor a magáéval is elkészült.
- Na, jó, de csak hogy tudd, kivel van dolgod – ettem még egy falattal aztán felálltam és kivettem az egyik fiók rejtett réséből egy lapos üveg whiskeyt. Ittam belőle egy kortyot aztán odanyújtottam Tristnek az üveget, a mobilt elvettem. Becsuktam az ajtót, mielőtt ingyen sztriptízt tartanék valakinek, közben kikerestem egy számot és elindítottam. Halkan felsóhajtottam, aztán lassan mozogni kezdtem rá és feljebb tűrtem a topot, aztán le is vettem.Egy kis vetkőzésből nem lehet semmi gond. |
[49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020](/portal/knightlk/image/logo_1419176232.png "K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020"){kind=logo}
- A fagyizást inkább máskorra hagyom, egy megfelelőbb időpontra. Mondjuk holnapra vagy nyárra. - Ezzel csak burkoltan akartam a tudtára adni, hogy talán neki sem télen kéne ennie, mert a végén megfázik. Sokan mondják, hogy "de én már régóta csinálom ezt meg azt, úgysem lesz semmi bajom", aztán mégis hozzájuk mehetek be a kórházba vagy nekik vihetem a leckét... Nem értem, miért nem hallgatnak rám az emberek? Mert makacsan ragaszkodnak az állításaikhoz és a nézőpontjaimhoz, még akkor is, ha én már felvilágosítottam őket az enyémmel. Ami nem helyes, de biztos, hogy jobb, mert... Mert egyszerűen az. Kivéve, ha Chuck Norris mondta, mert akkor nyilván neki van igaza.
