|
Témaindító hozzászólás
|
2013.08.20. 15:38 - |
 Elég hátborzongató hely - már ha a sötétségre és a 20-30 méteres fenyőkre gondolunk. Érdekes állatok élnek erre; de akkor sem kell meglepődni ha összefutunk egy-két remetével is. |
[11-1]
 Minden szava helyeslő bólogatásokat csalt ki belőlem. Igazándiból ebben a helyzetben tényleg úgy éreztem magam mint egy oktondi tinilány, a bölcs férfival szemben.Hiszen ő már tudta..Elképesztő...
-Örülök nektek!-biccentettem és úgy intéztem,hogy bevárhassuk őket. Ezután egyenletes tempót vettünk fel.Hosszú út várt ránk és nem akartam kuka csendben eltölteni, így hát rövid idő után nosztalgiázásba kezdtem. Reméltem nem veszi zokon, de mire az istállókhoz értünk, a hangulat határozottan oldódott, és újra megleltük a közös hangot.
LEZÁRT KÖR |
 - Mindkettőnknek jobb, hogy beszéltünk. Ennek itt volt már az ideje... ezt te is tudtad. - mmondtam mosolyogva, majd belegondoltam a történtekbe. Ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Nem veszítettem el őt teljesen, hiszen csak mint pár nem vagyunk már együtt, de barátoknak barátok vagyunk.
- Sokkal jobb érzés ugye? - kérdeztem egy halvány mosollyan, figyeltem ahogyan feláll, majd a lovához sétál. Én még ültem egy kicsit. Nem terveztem hazasietni, de már kezd hideg lenni és sötétedik is, így hát én is muszáj volt, hogy felálljak. Awonak fütyülve hívtam magamhoz. Lehúzva a kengyelt ültem a ló hátára.
- Remélem nem zavar, ha mi is veletek megyünk... kezd sötétedni, már nem akarok tovább kintmaradni. - vázoltam a tényállásokat, majd megvártam amíg Elle felszáll Criminalra, aztán elindul majd én is utánnuk indultam. Nem szóltam egy szót se, csak egykedvűen figyeltem az utat.
/akár zárhatunk is.../ |
Nagy kő esett le a szívemről. A világért sem bántottam volna meg Kevint. Megnyugtató volt hallani, hogy nem neheztel rám és hasonlóképp vélekedünk a dolgokról. Ami pedig a kapcsolatunkat illeti..Imádnivaló pasi... Mikor úgy fogalmazott "több lesz", kicsit megijedtem de a folytatás tetszett.. Mint testvér.. hát jelenleg nehezen tudom elképzelni, de tetszik a felfogása. Tehát ő is számít rám a továbbiakban. Hál'Isten!
- Most, hogy végre beszéltünk, már sokkal jobb-bólintottam egy halvány mosollyal, majd felnéztem rá. Némi letörtség azért mindkettőnkbe volt, azt hiszem. De végül is ez talán természetes. A lehető legjobbat hoztuk ki mindketten ebből az elfuserált helyzetből,ennyi még csak belefér. Sóhajtottam egyet, amjd megpróbálva újra pozitívan nézni a világra felpattantam és egy szélesebb vigyorral jutalmaztam Kevint.
- Én lassan indulok-tekintettem fel rá.-Ismerem már magunkat, nem vagyunk olyan gyorssak, mint egyesek...-vázoltam sietős távozásunk okát Criminallal, célozván az ő párosukra. Bennünk kicsit másféle küzdőszellem volt, mint egy ilyen galoppos duóban. |
- Nem haragszom Danielle, ami köztünk volt az túl gyorsan történt... - sóhajtottam fel, majd visszaöleltem és a fejem az övére hajtottam. Tudtam mi következik, az a rész amikor elmondja mi miatt is tartunk itt, de nem kell elmondania, hiszen tudjuk mind a ketten, hogy ez nem csak az ő hibája, itt mind a ketten hibáztunk azzal, hogy ebbe az egészbe belerohantunk. Gyorsan jött és gyorsan ment. Ahogyan mondta elmúlt a varázs.
- Tudom Danielle, tudom! - mondtam csöndesen, egy mosollyal az arcomon.
- Ahogyan te is nekem, hiszen ezt te is tudod. A barátságra pedig annyit mondok, hogy lehetséges, de ez akkor is több lesz, mint barátság, sokkal inkább testvéri viszony. - mondtam mosolyogva, majd elengedtem őt és felálltam. - Ne érezd magad rosszul. - bátorítottam. |
Egy pillanatra tátva maradt a szám, ahogy gondolataim némiképp átfogalmazva, de az ő szájából elhangzottak.
-Ó Kevin!- motyogtam és nem tudtam tovább megálljt parancsolni felszínre törő érzéseimnek. Félig oldalra fordulva megöleltem. Erősen, csontropogtatóan szorítottam. - Sajnálom, ne haragudj!- szippantottam magamba egy kis Kevin-illatot, majd elengedtem. Nagy levegő… igen most jön a magyarázat, nem akartam megvárni a reakciókat. Jobb minél hamarabb túl lenni rajta…
- Szóval… Nem tudom.. Nincs értelme húzni, de nem tudom, mit mondhatnék, jött a nyár, mi szétszéledtünk és elmúlt a varázs-vontam vállat saját kurta szavaim nyomán. Elég közhelyesen sikerült elmondanom.. De legalább túl vagyok rajta.
- Szeretném, ha barátok maradhatnánk, de megértem azt is ha ez már nem lehetséges… - tettem még hozzá tétován csóválva fejem- Fontos vagy nekem!- talán épp ezért is nem akartam a részletekkel terhelni, erre egyikünknek sem lehetett szüksége, ez biztos.
Csendesen ültem ezután egy tűlevéllel játszadozva miközben egyik kezem felhúzott térdemen pihent. Nem volt elég erőm ahhoz, hogy én magam szemlélhessem egyes reakcióit,elég volt, ha majd ő tudtomra adja… |
Tekintetét kerülve a fűszálakat bambultam, csakis akkor néztem rá, mikor mellém telepedett. - Természetesen leülhetsz. - mondtam egy halvány mosolyt eresztve felé.
- Igazából a nyár felét a versenypályán töltöttem, a másik felét meg Awoval, Alissel és a családdal töltöttem. - válaszoltam kurtán, azonban mondataim kissé keserűen csengtek, mintha a nyári teendőim közül hiányzott volna valami és hiányzott is. - De figyelj Danielle ne kerteljünk, mind a kettőnk tudja, hogy erről az egész helyzetről beszélnünk kell. Nem húzhatjuk tovább, és nem kínozhatjuk se magunkat, se a másikat. - sóhajtottam fel kimondva azt amit mind a ketten gondoltunk. Finoman szólva is kínozzuk egymást, hiszen így én sem tudok normálisan koncentrálni a dolgaimra, és biztos vagyok benne, hogy ez a húzás-halasztgatás számára sem a megfelelő megoldás.
~Kevin ne legyél önző, engedd el, ha el kell!~ korholt a belső énem. |
A csokibarna szempár nem találkozott enyéimmel. Nagy levegőt vettem. Hát… Talán ő sem hülye annyira, hogy ne sejtsen bármit is. Bűntudatom, most sokkal erősebb volt, mint idáig bármikor. Fáradt mosollyal hallgattam válaszát, majd se szó se beszéd elsétáltam néhány méterre tőle, ugyanis ott akadtam rá arra a megfelelő helyre, ahova Criminalt könnyedén kiköthettem.
- Leülök, jó? – pillantottam rá, mikor visszaértem, de igazából nem vártam válaszára. Mondatom végén már mellette voltam.-Hühh, és mi volt az amivel lekötötted magad? –kérdeztem remélve, hogy a felelete olyat rejt majd, ami talán enyhíteni tudja rossz érzésem. Jó..persze nem éltem bele magam, nem úgy tűnt mint aki hasonlóképp töltötte a szünidőt, mint én..-Persze Awon kívül-tettem hozzá egy bátortalan mosollyal. Ismét sóhaj. Jó, most már tényleg belevágok, nem fogom tovább húzni az időt… |
Awo füleit hegyezve kémlelt a távolba, néha én is hallottam a paták halk puffanásán a száraz és szikes földön. Nem néztem fel, de Minds - mint kiderült ő volt az - és Awo természetesen üdvözölték egymást. ~Még mindig sugárzó!~ állapítottam meg magamban félig végigmérve Elle-t a fa tövében ücsörögve.
- Szia Danielle. - köszöntem csendesen, majd újra az ujjaimra tapasztottam tekintetemet. Hangja egyáltalán nem csengett sehogyan, amit nem tudtam hova tenni. Nem féltem már attól, hogy elveszítem, hiszen ez már megtörtént, de azért jó lenne tudni hányadán is állunk most.
- Azért annyira nem, csak hiányoztak már a barátok és a többiek is, a pörgés, a hülyülés... bár volt elég dolgom a szünetben, hogy lekössem magam. - sóhajtottam fel fáradtan. |
Tényleg egy nagyobb terepre szántuk rá amgunkat Criminallal, hisz a fenyvest kívántuk meglátogatni. Nem volt hát kevés idő, még ténylegesen eljutottunk a célig, s még ott is hosszú órányi túra várt ránk, hogy tényleg értelmet nyerjen a kiruccanásunk.
-Tetszik,édes?-kérdeztem beleszippantva a gyanta illatával keveredő friss levegőbe. Már rutinos kirándulók voltunk -nem csak erre, hanem a környék minden pontján.
-Buta kérdés, hiszen már tudjuk, hogy tetszik-csóváltam fejemet, hisz beléfurakodott az előbb említett gondolat,miszerint már jártunk itt-nem is egyszer.
Csendben baktattunk lépésben, hosszú szárra hagytam Mindset.
Teljesen elengedtem magam ezen a viszonylag korai és hűvös órán, de lazaságom hamar eliszkolt. Feszülten figyeltem az alakot amihez közelítettünk, de kár volt úgy meresztgetnem a szemem, hisz Awot könnyedén felismerhettem.
~Hisz nncs tovább,nem nyúzhatom,húzhatom...Muszáj túl esnünk rajta.
-Szia-pattantam le mellette gyönyörű nyárifekete ménemről. Míg hozzájuk tartottunk, sikerült erőt vennem magamon, így viszonylag fesztelenül hatott hangom,sőt kifejezetten vidáman.
- Hosszú volt ez a szünet nem?-kezdtem egy lightosabb hogyvankázással, de mégis bevezetéssel a "nagy beszélgetést". Mindeközben nagyon ügyeltem arra, hogy mindenféle többet sejtető gesztust mellőzzek mind részéről,mind részemről. |
- Ahjjj Awo, mondd meg nekem miért vagyunk ilyen szerencsétlenek? - sóhajtottam fel. Awo tegnap délután bevágta a fejét, én pedig azt hiszem elveszítettem Elle-t. Szomorúan baktattunk a fenyves közepefelé, hogy ott aztán megpihenhessünk. - Jólvan paci, fáradt vagy már? - kérdeztem miközben megállítottam, aztán óvatosan a nyakára simítottam a tenyerem. - jólvan akkor megállunk! Pihenj egy kicsit. - sóhajtottam majd leültem az egyik fa tövébe és az egyik szárat a kezembe véve engedtem, hogy pihenjen és közben legeljen. Finoman húzta, a száron amikor elkóborolt egy kicsit. |
Elég hátborzongató hely - már ha a sötétségre és a 20-30 méteres fenyőkre gondolunk. Érdekes állatok élnek erre; de akkor sem kell meglepődni ha összefutunk egy-két remetével is. |
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020](/portal/knightlk/image/logo_1419176232.png "K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020"){kind=logo}
