|
Témaindító hozzászólás
|
2013.08.23. 18:23 - |
 |
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 - Én is örvendek. - mosolyogtam. - Amúgy köszönöm. Padron és Wodka, na ők is szép pacik! Gondolom, fogathajtó vagy. - vontam le a két lóról és a beérkező fogatkocsiról. Lassan visszasétáltam a lovamhoz, és megpaskoltam lámpás fejét.
- Díjugratók vagyunk. - válaszoltam. - Egyből beleszerettem, ahogyan Mytie-be is.
Az órámra néztem, és toppantottam egyet a lábammal.
- Bocs, de mennem kell... Remélem, még találkozunk! - búcsúztam, majd felültem a telivérem hátára, és lépésben kilovagoltam.
//Catherine el// |
 - Örvendek a találkozásnak Cath. - mondtam mosolyogva, majd körbenéztm mit is hagytam még ki a kipakolni valók listájáról. Szerencsére semmit nem felejtettem el, így végre a lovaimmal foglalkozhattam. - Gyönyörű ló. - mértem végig a telivért aki szintén engem fikszírozott. - Ő mint már említettem Padron a másik pedig Wodka. Milyen szakágon lovagolsz? - kérdeztem mosolyogva. Érdeklődően vizslattam a mögöttünk begördülő kocsit aminek az utánfutóján ott volt a fogatoskocsim. Wodka érdeklődően kapta fel a fejét, majd nyerített egyet. Rengeteg időt tölt el a hintó előtt az edzéseink alkalmával, azonban jobban szeretek járatókocsival edzeni. Az nekem is és a lónak is kényelmesebb. Soha nem cseréltem volna nagylóra Wodkát, hiszen a kislóval könyebb fordulni, ezt a profik is tudják. Egy kicsi, hajlékony ló mindig jobban tud manőverezni. |
- Öhm... aham. - gondolkoztam egy ideig, majd én is megpróbáltam a földön tartani - mint kiderült - a Padron nevű lovat, de akkor is a lányé az érdem. De legalább megtanultam, mit kell ilyenkor csinálni. Vagy is láttam. Mert ugye én semmit sem csináltam.
- Megértem. - mosolyogtam, mikor Padron hajlandó volt nyugodtabb viselkedést produkálni. Most már odanyújtottam neki a kockacukrot, és reméltem, hogy elfogadja. - Nem sokat csináltam. - vontam meg a vállam. - Tied az érdem. Én csak... itt voltam egy nyamvadt kockacukorral a kezemben. - mosolyogtam. - A nevem Catherine, de a inkább hívj Cathnak. - megfogtam a kezét és megráztam.
- Amúgy ő ott a lovam, Dynamite. - mutattam a telivéremre. Békésen állt ott, füleit érdeklődően fordította felénk, szemeivel kémlelte Izzyt. |
- Ömm köszönöm. Itt a másik szár, a lényeg az lenne, hogy a földön tartsuk a lovat. - kértem barátságosan. Tudtam ha Padron most megint felágaskodik akkor nem fogjuk tudni fékentartani. - Padron kérlek, nézd Wodka mennyire nyugodt. - kértem a lovat simogatva. - Igen szereti, bár nem tudom most mennyire fog tőle lehiggadni. hosszú és fárasztó útja volt. - sóhajtottam fel, majd a ló nyakát körbe-körbe simogattam. Lassan kezdett megnyugodni, így kifújtam a levegőt és elekezdtem körbe-körbe sétálni vele. - Köszönöm a segítséget, amúgy Izabella vagyok, de szólíts csak Izzynek. - mondtam mosolyogva, majd a szabad kezem felé nyújtottam. Miután teljesen megnyugodott kikötöttem Wodka mellé. |
- Jól van, Mytie... - mosolyogtam, és belenyltam a zsebembe. Két darab kockacukrot varázsoltam ki belőle, mire a lovam gyorsan rávetette magát a kezemben lapuló finomságra. Jó volt nézni, ahogyan elropogtatja a cukrot, miközben pár szemecske kiröpül a száján.
Kocsi hangját hallottam, így hátranéztem. Jött valaki, ez biztos. Legalább nem leszek egyedül. Újra visszaterelődött a figyelmem a telivéremre. Hamarosan meghallottam a jellegzetes hangot, amikor a ló kisétál az utánfutóból. Majd nyerítést hallottaM, és ismét hátranéztem.
- Mi? Ja, persze! - egy pillantást vetettem Mytie fémkarikájára, ahova kikötöttem. Mivel úgy láttam, hogy nem enged, a lány segítségére siettem. Most már tudtam, hogy az egyik lovának nem tetszik valami. Fogalmam sem volt, hogyan segíthetnék neki, mert láttam, hogy egy másik ló is várakozik mögötte. Na igen, nem ezért, de velem még igazából sosem vadult meg ló.
- Szereti aaa... kockacukrot? Mit kell ilyenkor csinálni? - kezdőnek tűnhettem, de most teljesen összezavarodtam. Belenyúltam a zsebembe és elővettem pár darab csemegét, és a ló felé nyújtottam, miközben próbáltam csitítani. Biztosan a gazdijára jobban hallgat, de azért megéri próbálkozni. |
Az út Dallasból nagyon hosszú volt, még repülővel is, hiszen nem hagytam a lovaimat és a fogatkocsit a reptéren. Megvártam míg őket felszállítják, aztán pedig én is felszálltam ugyan arra a gépre, ami azért elég ritka, hogy felengedjenek, de mivel a nagynéném igazán befolyásos és ő vitt ki a reptérre, ezért szerencsére felszállhattam. Az út hosszú volt és én folyamatosan ljárhattam ellenőrizni, mind a többszázezer dolláros fogatot, mind Wodkát és Padront. Wodka egy kb. 70.000$-os póni, rengeteg jó eredménnyel, míg Padron egy 40.000$-os Musztáng. Szerencsére mind a ketten jól utaztak, a fogat sem sérült meg, így teljes nyugdsággal szállhattunk le a közeli reptéren. A repétértől még 1,5 óra kocsikázás várt ránk, amit már mindannyian nehezebben viseltünk, de most végre itt vagyunk. Kiszállva a kocsiból nagyot nyújtóztam, majd kivettem a csomagjaimat, aztán pedig a felszereléseket, amiket a közeli padra és a mellettük csücsülő bőröndökre raktam. Ezek után levezettem a kissé idegesebb pónit és kikötöttem, majd Padront is levezettem az utánfutóról. Az utolsó lépésnél azonban megcsúszott a lába ezért megijedve táncolt arrébb, dobálta a fejét és felágaskodott. - Semmi baj... - csitítottam. - Ne haragudj, tudnál segíteni? - kiáltottam oda a nem messze álló lánynak. Ha most nem segít, akkor a mén letépi a kezem az biztos. |
Már reggel kijöttem, és meglátogattam Mytiet. A lovam izgatottan topogott a boxában, én pedig - miután megetettem - kivezettem az udvarra. Kikötöttem egy fémkarikához, és megpaskoltam a nyakát.
Körbenéztem. Senki sem volt még az udvaron rajtam kívül, arra viszont nem figyeltem hogy vannak-e az istállóban. Csak Mytie volt a középpontban, és senki más.
Éreztette is velem, hogy élvezi a figyelmemet. Tudom, hogy jó sorsa van, feltétlen szeretetet, lakhelyet és élelmet is kap, továbbá minden nap levezetem az energiáját, ugratok vele meg ilyesmi. Vannak olyan lovak, akik a vágóhídon várják kiálló bordákkal a halált. Én legszívesebben minden olyan embert, aki képes ilyet tenni egy ártatlan állattal, nem is tudom... valami rosszat csinálnék vele, az biztos!
Mytie egyre inkább a zsebem felé bökdösött.
- Naa, mi az, mit szeretnél? - kérdeztem enyhült hangon. Persze rögtön tudtam, hogy a zsebemben lapuló kockacukrot akarja. Már megszokta, hogyha hozzá jövök, mindig található a zsebemben. |
 Melyen eltoprengtem a kerdesen es ez az arcomon is lathato volt. -Hmm.. azt hiszem a mosdot hasznalatba vetted, de ha igy kerded nem irigylem az eddigi kanokat - nevettem egyet. A kovetkezo mondatan csak egy ravasz vigyor jelent meg a kepemen.
-Nos, az nem olyan biztos cica - lestem a szemeit. Legelo? Jesszus.. unalmas hely...
-Menjunk a tengerparta.. Ilyenkor remelem meg mindenki alszik, nem ajanlom hogy piacon erezzem magam. - vigyorogtam majd kerdoen neztem ra es ha beleegyezik vagtaba indulunk.
/folyt. Tengerpart./ |
 - Du… ja, igen. Ugye nem hánytalak le? – a legtöbb részlet rémlett, de az, hogy kidobtam a taccsot, nem, mégis biztos voltam benne. Nem voltam még részeg hányás nélkül, de erre a kellemetlen részre általában nem emlékeztem… kivéve arra, amikor szakított miatta az akkori pasim. Két éve volt már, de az, mikor az ember részegen, szex közben arcon hányja a barátját, nem egy felejthető dolog.
- Ó, hidd el, akkor is segítettél volna, ha nem nyitom szét előtte a lábam neked – vigyorogtam rá már Wonder hátáról, majd megsimogattam a ló nyakát. Izgatottan horkantott és megemelte a fejét, lépett egyet előre. Valamennyire hátrébb dőltem, megállt.
- Hm – mosolyodtam el halványan a kérdésen, közben a lovam egyik tincsét csavargattam. Legalább nem menekül el előlem attól rettegve, hogy rávetem magam és a közös jövőnket kezdem tervezgetni. Jason szimpatikus volt, de elképzelésem sem volt arról, mit gondol a „hogyan tovább”-ról. – A legelőre indultunk, de nekem mindegy, hová megyek… szóval, ha van valami érdekesebb ajánlatod, megfontolhatom – villantottam játékos vigyort rá. |
-A multkori dugas miatt meg szep, amugy hidd el nem segitenek - vigyorodtam el.
-Ha akarod meg meg is doblak - rohogtem egy rovidet, majd komoly tekintettel odasetaltam es felloktem Wonderre. Amint feldobtam enis a lovamhoz setaltam es felpattantam ra.
-Merre mentek? Arra gondoltam ha van kedvetek velunk tarthattok. - neztem Mady szemeibe. Igazabol ez a csaj tobb volt mint egy egyszeri menet.. talan meg tobbet is eltudtam volna kepzelni vele, csak tudnam mennyire huseges es mennyire tudnek en az lenni. |
- Hm, helló – túrtam a hajamba, mikor megpillantottam Jasont. A harmadik J Jack és Jim mellett, legalábbis így könyveltem el. Most viszont még jobb lehetőséget láttam benne, nem is terveztem elszalasztani. Viszlát, padok, felszállok nélkületek is.
- Feldobnál? – intettem a fejemmel Wonder felé, aki türelmetlenül toporgott mellettem, már ment volna. Tegnap csak egy rövid edzéshez volt kedvem, a nap nagy részét pedig a bokszban töltötte, most pedig nagyon menni akart. Hogy hatásosabb legyen a kérés, halványan el is mosolyodtam és megsimogattam a fekete mén nyakát. |
Eleg koran keltem, bar fogalmam sincs mi okozhatta ez a reggeli defektet a szervezetembe, vagy epp a fejembe. Az elso gondolatom, hogy tul reg voltam mar az en Silveremnel, akit jo penzert eladhatnek a zaciban, igy felkaptam valamit es lerohantam hozza. Ahogy megpillantottam ragyogo szemeit azonnal O is az enyemet kuksizta es hangosan fel is nyeritett a lelkem, hatha nem kelt esetleg fel mindenki. Ekkor hozzasiettem.
-Nyugi kislany! - paskoltam meg a nyakat.
-Nem megy neked ez a dutyi mi? - lestem korbe, amikor egy ismeros hangot hallottam meg. Ahj, hogy is hivjak.. egyszer mar ittunk egyutt.... Mady! Ezaz... - pillantottam a hang iranyaba es mar vezettem is kifele Silvert. Nem akartam se nyerget ra, se semmit.. ma szoren megules lesz, jol tudta avagy hajtepes. Amint kivezettem a lovam, az ajtonal vartam Madyre, valami azt sugta nem fog ott kuksolni ilyen kora reggel, hanem szep lassan kijon. |
- Mindjárt kimegyünk, kicsim – Wonderwall már rég befejezte a reggelijét és most kíváncsian böködi a felkaromat. Tegnap délután, fél hat körül keltem és képtelen voltam még aludni, a két bögre kávénak köszönhetően még eszem ágában nem volt álmosnak lenni, így korán kijöttem az arab ménhez. A csípős hideg ellenére egy fekete pántosban voltam, hátha mégis rám tör a fáradtság és a kora reggeli idő felébreszt, és egy régebbi, drapp lovaglónadrágomban, amin már több folt is éktelenkedett: fűfoltok és koszfoltok, ha éppen leültem a legelőn.
- Na, jól van – sóhajtottam fel halkan és felegyenesedtem, eddig a bokszajtón támaszkodtam. Levettem az akasztóról Wonder türkizkék kötőfékét és a hozzá tartozó azonos színű vezetőszárat, majd beléptem a bokszába. Mellkasomhoz dörgölte a fejét, a lelkesedése kis híján feldöntött. Mosolyogva simogattam meg a nyakát, majd feladtam rá a kötőféket és rácsatoltam a szárat, kivezettem az istállóból az udvarra. Körbenéztem valami kisszék vagy egyéb magasabb dolog után, amiről felmászhatok az arab hátára, nem terveztem kigyalogolni a legelőkig. |
|
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020](/portal/knightlk/image/logo_1419176232.png "K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020"){kind=logo}
- Én is örvendek. - mosolyogtam. - Amúgy köszönöm. Padron és Wodka, na ők is szép pacik! Gondolom, fogathajtó vagy. - vontam le a két lóról és a beérkező fogatkocsiról. Lassan visszasétáltam a lovamhoz, és megpaskoltam lámpás fejét.
Melyen eltoprengtem a kerdesen es ez az arcomon is lathato volt. -Hmm.. azt hiszem a mosdot hasznalatba vetted, de ha igy kerded nem irigylem az eddigi kanokat - nevettem egyet. A kovetkezo mondatan csak egy ravasz vigyor jelent meg a kepemen.
- Du… ja, igen. Ugye nem hánytalak le? – a legtöbb részlet rémlett, de az, hogy kidobtam a taccsot, nem, mégis biztos voltam benne. Nem voltam még részeg hányás nélkül, de erre a kellemetlen részre általában nem emlékeztem… kivéve arra, amikor szakított miatta az akkori pasim. Két éve volt már, de az, mikor az ember részegen, szex közben arcon hányja a barátját, nem egy felejthető dolog.