|
Témaindító hozzászólás
|
2013.09.04. 17:11 - |
 |
[49-30] [29-10] [9-1]
 -Hát ha tennél valamit a gyémántgyűrűért -vontam vállat. Akkor is csak hamisat kapnál. Egy gonosz kis vigyor akart megjelenni az arcomon, már a gondolattól is, hogy mindent megadna amit kérnék egy vacak hamisítványért, amit ő igazinak gondolna... egy ideig. Persze, hogy nem költenék rá nagy összeget.
-A szendvics talán menni fog -nevettem el magam az ő komolysága ellenére.
Majd csak sejtelmesen mosolyogva követtem az alkarja mozdulatait és stíröltem egy picit a didkóit. -Gonosz vagy -ráztam meg a fejem, miközben immár a szemébe nézve beszéltem.
Felálltam a helyemről, megkerestem a zsemlét, a hűtőből szalámit és vajat. Hát csak összedobtam valamit. Egész guszta lett. Elélöktem a kaját tányérostul, aztán előkerestem egy edényt, abba beletördeltem a főzőcsokit + egy kis vaj, jó sok cukor és egy kis tej. Rátettem a tűzhelyre és csináltam magamnak olvasztott csokit. Annak meg egy részét ráöntöttem a zsemlére, elkészült a csokis-szendvics! -Kész! Na, akkor produkálsz valamit? -kérdeztem Madytől, aztán elkezdtem megenni azt az isteni kaját. |
- Nem is tudom, miből, de sejtettem – vigyorodtam el. Én sem rendelkeztem valami csodálatos hanggal, ennek ellenére imádtam énekelni, senkit nem kímélve a szörnyű élménnyel.
- Jó? – nevettem fel halkan. – Nem is tudom, nem nézel ki jónak… ennyi erővel gyémántgyűrűt is ígérhetnél… azt gondolom, nem kapok – biggyesztettem le az alsó ajkam. Általában határozottan tudtam, mit akarok, de most Jason miatt bizonytalan voltam, bár nem látszott meg rajtam. Egy kis szórakozás úgy gondoltam, nem árt, de akkor is, ott van Ő… - Mert különben mi lesz? – vigyorogtam rá. – Van egy nagyon fair ajánlatom. Dobj össze nekem egy… hm, szendvicset, müzlit, bármit, cserébe ledobok pár dolgot – talán. Halálosan komoly arccal pislogtam rá, aztán lassan elvigyorodtam. – Megéri… - nyomtam össze valamivel jobban az alkarommal a mellkasomon lévő berendezést, amolyan meggyőzésképp. Teli hassal majd jobban át tudom gondolni.
|
Megőrülök attól, ha valaki mindent túlbonyolít. Már minek tennék át másik helyre azt a szerencsétlen hashajtós cuccot? Mellesleg én már tudom, hogy mire kell figyelni. Ha mégis beleinnék, akkor észrevenném időben. Ellentétben a másik energy drink imádóval, aki nem biztos, hogy azonnal kiszúrná, hogy pont hashajtó van abban a szarban.
De inkább már nem szóltam semmit. Ráhagytam. Gondoljon amit akar.
-Valójában nem tudok -...énekelni. Néha egyébként vissza szoktam hallgatni hangfelvételeken, hogyan éneklek. Felér egy bika hangjával, mikor kiherélik.
-Igen. Jó kisfiú leszek, csak mutass valamit -ilyenkor hazudok a legnagyobbat. Sohasem voltam és sosem leszek az. -Aranyos vagyok, de ne húzzál -a lábára tettem a kezem és továbbra is próbáltam meggyőzni tekintettel. Benyúltam a zsebembe a telómért és odaadtam neki. |
- Igen, egy ideig tudod, aztán valaki megfogja szépen, mert nem fér be oda valami és átteszi egy másik helyre… - magyaráztam a saját kis verziómat. A logikám legyőzhetetlen.
- Te? Énekelsz? – kuncogtam halkan, valahogy nem tudtam elképzelni pont őt énekelni. Vagyis, el tudtam, de abból semmi jó nem sült ki, így inkább elvetettem az ötletet. – Ennyire szeretnéd? – nevettem el magam az arckifejezésén. Közelebb léptem és megtámaszkodtam a szék oldalán, amin ült. – Ti pasik olyan aranyosak és viccesek vagytok, amikor akartok valamit – vigyorogtam rá. |
Na, előjött a női logika. Ezek mindent túlbonyolítanak és mindennek a miértjére kíváncsiak. -Hát csak tudom, hogy hova teszem a "mérgezett" italt -forgattam meg a szemeim.
-Mi? Csak ezért? Akkor majd én éneklek neked aláfestésnek -egy gonosz mosolyt dobtam felé, immár a széken ülve. Jól tudtam, hogy nagyon szar hangom van, ezért még a világból is kifutna, ha rázendítenék. -Nem ám... itt a telóm is szóval arról lehetne zenélni. Légyszíves! Vagy légypotrohos, nekem mindegy csak legyen már műsor -könyörgő szemekkel néztem rá. Ha szingli akkor mi az akadálya? Egy kis móka belefér. Bezárjuk a konyhaajtót maximum, aztán cső. |
- És mégis honnan tudod, melyikben van benne és melyikben nincs? Ha annyira szereted, te is inni fogsz belőle… - kérdeztem rá, miután elkészült az energiaital is. – Nem értem a logikát – ráncoltam a homlokom, közben próbáltam feldolgozni az infókat.
- Hm… de itt nincs zene – húztam vigyorogva az agyát és picit feljebb tűrtem a pólóm. – Milyen hülyén is nézne ki, ha zene nélkül vetkőznék, nem? – csücsörítettem elgondolkozva. Milyen hülyén is nézne ki, ha Jason nélkül vetkőznék… rossz kurva. A pultnak dőltem és vigyorogva néztem Tristanra, közben elgondolkozva doboltam a hasamon, meddig szabadna mennem. Valószínűleg én Jason nyakát már régen kitekertem volna, ha ilyen témákról beszél valami ribanccal, de sosem tudtam ezeket a dolgokat fairen kezelni. Azt hiszem, apámtól örököltem a másik nem iránti imádatot. |
A műbrokis lisztet a helyére tettem, a hashajtót meg Mady kezébe nyomtam. -Ó igen -vigyorodtam el és egy daabig csak néztem, ahogy rak egy kis extrát az üvegekbe, majd a hűtőből kiszedtem az egyik utolsó energiaitalt, azt meg én mixeltem meg. -Ezt meg azoknak, akik megisszák előlem ezt a kincset -egy még feláldozható, több nem. Aztán mihelyst újból előjött ez a korhatáros téma, felvillant bennem egy emlékkép a csajról, aki t múltkor rendesen ”elintéztem”. De még mielőtt túlságosan beleélhettem volna magam, a valóságban már kaptam amire vágytam. Leültem az egyik székre kényelmesen. -Sztriptízt! |
- Ó… óóó – temettem a tenyerembe az arcom, úgy röhögtem tovább. – Minden esetre, örülök neki, hogy nem akarsz a farkaddal megfojtani… igazán… megnyugtató – hagytam abba lassacskán a röhögést.
- Igaz… ez egy húsz centis meglepetés – bólogattam széles vigyorral. – Hashajtó? – ráncoltam a homlokom, aztán lassan elmosolyodtam. – Jó ötlet… rakjuk ásványvízbe, azt én úgyse iszok – vettem ki egy üveggel, aztán egy másikkal is. – Alig várom, hogy a sok egészségmániás ribanc felváltva rohangáljon a klotyóra – vettem ki a kezéből az üveget és mindkettőbe beleöntöttem egy nagyobb adagot.
- Hmm igen, a nagy farkak jók – próbáltam legalább olyan „kéjesen” beszélni, mint azokban a bizonyos szextelefon-reklámokban és egyebekben, félig-meddig sikerült is, míg el nem vigyorodtam. – Hát persze – pörgettem meg magam mellett a ruhadarabot és ledobtam, aztán lehúztam a sliccem, közben alig bírtam visszatartani a röhögést. Persze nem terveztem tényleg levetkőzni, csak kíváncsi voltam. |
-Akkor az a csaj nyílvánvalóan azt akarná, hogy nyaljam ki -vontam vállat. -Egyébként meg fordított helyzetbe én az azért sajnálnálak megfojtani a faszommal -egy kicsit elnevettem magam. -Neeem. Valójában szívesen megosztanám veled a faszt. Tudom, hogy tetszene neked a remek dorongom. Még a rekeszizmod is megérezné a farkamat -még csak képzelődtem... még. A rejtett fenyegetőzésére megráztam a fejem, de nem volt mit mondjak.
-A kis meglepetés enyhe szó rá -vigyorodtam el. Imádtam másokat szívatni, és most végre Mady segítségével valami jót is ki tudtam találni és véghezvinni. De egy újabb ötlettől vezérelve megint elkezdtem kutatni a szekrényekben végül egy kis üveget szedtem elő, amire ez volt ráírva: Hashajtó.
-Na? Melyik italba keverjük bele? -tiszta trollfacet vághattam, miközben mutattam a csajnak a kis üveget.
-Egyébként meg a normálist, azt a nagy farokra értettem... -és akkor most mondhattam volna példának az enyimet, de inkább hagytam. -Ejha! csak nem vetkőzöl nekem?! |
- Azt egy szóval nem mondtam… de csak gondolj bele, ez olyan, mintha valami csaj kikötözne és rányomná a pináját az arcodra. Esetleg még mozogna is – vágtam egy grimaszt, aztán elröhögtem magam. – Biztos vagyok benne, hogy egyből felállna – vigyorogtam rá.
- Rohanok, de én a helyedben a gatyádban tartanám… tudod, éhes vagyok – próbáltam minél komolyabb maradni, míg végigmondtam.
- Oké – fúrtam bele a lisztbe teljesen, közben nem bírtam nem kuncogni. – Egy kis meglepetés… azt hiszem, napokig nem eszek semmit, amit liszttel csinál valaki ebben a konyhában.
- Igen? – nevettem fel megint. – Végül is… inkább nézzek ki úgy, mint úgy, mintha egy műanyagdarabot akarnék, nem? – vettem le a dzsekit, kezdett bent melegem lenni. |
-Szóval már pofoztak fel azzal -not bad fejet vágtam és közben bólogattam. -Másképpen nem tudnád, hogy nem szereted. Ki volt a szerencsés? -sokakat idegesít, hogy mindenbe bele tudok szólni, de ilyen vagyok és kész. Simán megmagyaráznám még azt is ami lehetetlen.-Hát gyere baby -tártam szét a karom és míg ő röhögött én halálos komoly próbáltam maradni.
-Hülye vagy! -erre már enyhült az arckifejezésem és mosolyogtam egyre szélesebben. -Hallod,hagyjuk már benn! Bekötözzük a lisztet és mekkorát nézne az aki megtalálná! Egy kis ajándék extra -röhögtem el magam a gondolattól. -Nem. Te úgy nézel ki mint akinek szüksége van egy normális faszra -helyesbítettem. |
Nevetni kezdtem a kérdésétől, alig bírtam abbahagyni.
- Igazából, nem szeretem, ha fasszal pofoznak fel – néztem le vigyorogva a sliccére. – Ha nagyon akarod, megpróbálhatod, de nem vállalok felelősséget – nevettem el magam megint, közben megszerezte tőlem a darabot. – Hééé! – kaptam utána, de mielőtt megfoghattam volna, beledobta a lisztbe.
- Na – kaptam ki onnan és megnéztem, alaposan ráragadt a fehér por. – Már csak egy kis zsemlemorzsa és tojás, aztán megcsinálhatjuk rántott műfasznak. Jól hangzik, nem? – vigyorodtam el.
- Mond csak, Trist… úgy nézek én ki, mint akinek amúgy szüksége van erre? – mutattam oda vigyorogva a kis „játékot”. |
Hát megúsznám a bünetetést, ha nem találkoznék többet Mady-vel és itthagynám a sulit. Vagy ha sokkolóval járnék ezentúl mindenhova. Mert akkor nem kéne megvernem egy lányt, hanem csak hozzáérintem és azzal el lesz foglalva egy ideig. Ha kell, akkor lefogom és szerelek rá áramos nyakörvet, aminek ilyen távoltartó hatása van. Ha ellenséges indokból kifolyólag közel jön akkor megcsapatom. Leszedni nem tudná, mert azt is megoldanám. Egy sexy Mady, aki nekem rúdtáncol, vagy agyonb*szatom, ha nem teszi. Barátságossá tenné az új helyzet, az biztos. Ingyen cummendáré, meg minden amit el tudsz képzelni.
A gondolattól már igencsak jó kedvem lett. Viszont amint hozzám érintette azt az undorító vackot, azonnal félre akartam húzódni, ami nem jött össze. Teljesen elkomolyodtam, sőt vérig sértve éreztem magam.
-Most-most akkor én is csináljam ezt, csak hús-vér fasszal? -a kérdés hangsúlyozása érdekében lecsúsztattam a kezem egészen oáig. Majd Mady-re néztem kérdő tekintettel, és végül a műbrokira és egy hirtelen mozdulattal kivertem a kezéből. Az meg az egyik kibontott lisztbe esett bele. -Ho-ho-hoppá! |
- Azt hiszed, megúsznád? – biggyesztettem le a számat. – Ez aranyos – vigyorodtam el.
- Talán nem tarthatok műbrokit? – ráncoltam a homlokom, igyekeztem végig komoly maradni. Fogalmam nem volt róla, kié lehet, az én „játékszereim” közt nem tartottam ilyesmit. Volt pár bilincsem és egyéb dolog, de ezt nem tartottam szükségesnek… hacsak a pasim nem akarná, hogy dugjak egy műf*szt a seggébe.
- Nem tudom, mi a bajod vele – paskoltam meg az arcát a segédeszközzel, kifejezetten szórakoztatott, hogy nem volt teljesen merev, hanem picit hajlékony. – Olyan kis cuki – kezdtem vigyorogni. |
-De ha véletlen a hajad kap lángra, akkor nem lesz időd szétrúgni, mert míg te locsolod magad vízzel, én lelépek -muhahaha! Ördögi tervem, amin újból röhögnöm kellett. Szegény Mady-nek képes lennék leégetni a haját. Igaz nem szándékosan csak úgy balf*szságból.
Amikor viszont megtaláltam a vibrátort és kiderült, hogy Mady-é, én kétrét görnyedve nevettem. De az még nekem is rejtélynek számított, hogyan került ide. Hát konyhában csak nem használja? Vagy igen?
-Micsoda? -komolyodott el az arcom és a csodálkozás jelei voltak rajta felfedezhetőek egy idő után. -Tudod ki használja azt habverőnek ... meg ne próbált, mert kajak elokádom magam! |
- Az egyik… majd egyszer csinálhatsz nekem – vontam most már kíváncsi voltam, milyen lehet az a híres csokis kenyér.
- Micsoda? – nevettem el magam, közben többször is átgondoltam, tényleg kell-e Tristan segítsége a sütéshez. Talán nem gyújtja fel az egész konyhát… ha mégis, akkor agyonütöm egy serpenyővel.
- De ha most is felgyújtasz valamit… akkor itt leszek én, hogy szétrúgjam a segged – „fenyegetőztem” vigyorogva.
- Mii? – tört ki belőlem a röhögés, egy ideig alig bírtam abbahagyni. Mialatt a röhögés rázta a vállamat, már tudtam is, mit mondjak. – Pont itt volt? Már mindenhol kerestem – vettem ki a kezéből a darabot és a tenyeremhez ütögettem. – Végre megvan a kicsike… most jó lesz habverőnek. |
Abból a kuncogásból azt szűrtem le, hogy még életében nem evett csokis-kenyeret. Borzasztó hova fejlődik a világ. Nem állnak le az emberek csokikenyérre... ááá, borzasztó! -Az az egyik legfinomabb -húztam össze a szemöldököm és komolyan néztem rá, szemrehányóan a lenéző reakciója miatt.
-Sütit?! -hitetlenkedtem. -Akkor jobb lesz ha megkötöd az életbiztosításodat, még mielőtt belevágunk! De ha már van, akkor az mégjobb! -erről az egészről eszembe jutott egy elég kínos eset. -Múltkor is épp gombócot csináltam és az egyik gombóc elrepült, én meg nem vettem észre, hogy közben a rongy felgyulladt, így elkezdtem azt csapkodni és a függöny is lángra kapott -így utólag vicces volt, úgyhogy elröhögtem magam.
-Na jó segítek -nyögtem ki miközben még kínzott a röhögőgörcs. A megjegyzésére már nem reagáltam semmit, mert még mindig a gombócos sztori kötött le. Elkezdtem nyitálni a szekrényeket, kakaó és nutella után kutatva, de az egyiknek a legfelső polcán észrevettem valamit. Levettem... -Műfasz, műfasz! Műbrokit a népnek! -mutattam oda Madynak is. |
- Akkor azt hiszem, lemondok róla – vetettem szomorú pillantást a csokira, majd leraktam magam mellé a pultra. Annál, hogy ne legyen csoki, csak azt utáltam jobban, mikor rossz csokit ettem, ahhoz semmi kedvem nem volt.
- Olvasztott csokis kenyér? – kuncogtam halkan, hirtelen nem hangzott túl biztatóan, aztán rövid gondolkozás után eszembe jutott, hogy hasonlíthat a nutellához. Mégis… inkább puding.
- Süssünk valami sütit – lapoztam fel a szakácskönyvet, süteményrecept után kutatva. – Na, ehhez csak kakaó kell, segíts… ha enni akarsz – vigyorodtam el. – Ésésés… nézz már körbe, van-e valahol nutella… nutellát akarok – nyaltam meg a szám, aztán keresgélni kezdtem a szekrényben liszt, cukor és egyéb hozzávalók után.
- Addig jó, míg a konyhában és nem a gatyádban van… robbanásveszély – jegyeztem meg széles vigyorral. |
-Oké, akkor van egy csokis pudingporunk meg egy főzőcsokink -állapítottam meg nagy szakértelemre utaló hangnemben, ami egyébként közel sem volt meg ha főzésről volt szó. De azért egy pudingot még a hülye is meg tud csinálni, szerintem.
-Hát figyelj, én már ettem ilyent és így is megehető, de szarabb a normálnál -fintorodtam el kissé, majd a porra néztem. -Megcsináljuk a pudingot mikróba és a tetejére rátördeljük a csokit. Vagy eszünk olvasztottcsokis kenyeret -ez a specialításom egyébként. Ez olyan amit meglepően nagy profisággal készítek el általában. -Nos? Melyik legyen? Mert nekem mindegy -vontam vállat megint. Mostanában nagyon rászoktam erre.
-Maximum kitesszük a "Vigyázat robbanásveszély!" táblát -vigyorodtam el. |
- Hmm, igaz, egy nagy, kényelmes franciaágy tényleg jó – bólogattam. Abban igaza volt, hogy kényelmi szempontokból azzal nem sok hely vetekedett.
- Mert bent nem szeretek lovaglónadrágban mászkálni – vontam vállat. – Jól van, menjünk, mielőtt miattam halsz éhen… a végén még nem tudnék nyugodtan aludni – vágtam gyászos képet, aztán elmosolyodtam.
- Hmm hát nem sok mindent – grimaszoltam, aztán levettem egy zacskó pudingport, egy tábla főzőcsokit és egy szakácskönyvet. – Megehetjük a könyvet, vagy valamit csinálunk – ültem a pultra és odaintettem a könyvvel Tristannak. – Ezt a csokit nem lehet megenni így? – bontottam ki. Eddig még csak reszelékként vagy éppen megfőzve, mázként ettem, de magában még soha, elképzelésem nem volt, milyen lehet. |
[49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020](/portal/knightlk/image/logo_1419176232.png "K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020"){kind=logo}
