|
Témaindító hozzászólás
|
2013.08.23. 18:23 - |
 |
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 Mar lassan egy eve lesz,hogy levizsgaztunk es kirepultunk a masodik vagy talan az igazi otthonunkbol. Azota szetszeledt mindenki.
~legalabb is majdnem mindenki~a vezeto ulesre nezek,magam melle ahol Adam a koncentracio legcsekelyebb szikrajat sem mutatva karacsonyi dalt enekel ami a radioban szol. -Te tokfej!-nevetek fel,majd kicsit lassitunk,pont a refrennel,hiszen felkanyarodtunk a Knighthoz vezeto utra es Criminal,habar megszokta mar megiscsak erzekeny az utazasra. Es ez a par ora ami uj lakhelyem es a Knight kozt van szerintem elegge megviseli...
 Mar csak par nap maradt a karacsonyi szunet kezdeteig es ez azt is jelentette hogy vegre osszejon a regen szetszeledt barari tarsasagunk.. Elle peldaul mar ma el tudott jonni,persze csak igy hogy segitettem az utazasban,de orommel tettem. -Megerkeztunk,nagy csaj-segitettem ki a sok hosszu utazassal toltott ora utan a Knight udvaran. Criminal jol birta a nehezsegeket,de nem is csoda hiszen vegig hallhatta hangunkat,ugyanis egyaltalan nem moderaltuk magunkat,ahogy soha nem is tettuk. |
Folyt. Köv.: Völgy -> Hegyvidék - A fenyveseken túl |
 Kivezettem az állásból Smile-t,aki láthatólag alig fért a bőrébe,kitáncolt oldalra és olykor-olykor oda is nyerített egy két szomszédos kancának. Megállítottam a mén istálló előtt a lovat és ketten figyeltük ahogy Barbi készülődik. Az igazat megvallva nem siette el a dolgot. -Ugyan már,egy bokrot bárhol találok-vágtam vissza neki. Ezeket igazából nagyon is komolyan gondoltam,bár nem lenne jó pont így az első napokban ha egy ilyen "pletyka" terjengene rólam hogy bokorban fektetek meg ártatlan lovas lányokat. -Oda viszel ahova szeretnél,végül is én nem ismerek itt semmit! -mosolyodtam el. Rápillantottam Smile-ra. Annyi év alatt sem tudtam megszokni szépségét. Gyönyörű világos pej szín,ami a napfényben vakítóan csillog. Kecses,vékony idomok. Na meg a két óriási,igéző szempár és ezt mind a szív alakú homlok csillaga koronázza meg. |
 Kiszedtem egy sima nyerget meg a többi cuccot és leraktam egy székre Velvet boxában. Visszamentem egy keféért, és nekiálltam letisztítani a mén szőrét. Minden bizonnyal Adam már kész volt ezekkel a dolgokkal. Nekem sosem ment a nyergelés ilyen gyorsan, valószínűleg azért, mert nem is akartam sietni. Mert ha sietek, biztos hogy valamit nem húzok meg rendesen, vagy kifelejtem mondjuk a nyeregalátétet. Ráérősen keféltem Velvet hátát, amikor meghallottam a fiú hangját.
- Ha-ha-ha - kiáltottam át és elfojtottam egy vigyort. - Mondjuk kinézném belőled - tettem le a kefét és sorjában felpakoltam a cuccokat a lovam hátára, aki türelmesen ácsorgott mellettem.
- Feltéve, ha eltalálsz egyáltalán az erdőig - nem igazán ismerhette a környéket, mivel tudtommal ma van az első napja itt.
- Mi lenne, ha megmutatnám neked a hegyvidéket? - ajánlottam a helyet. Imádtam oda járni, egyszerűen annyira fantasztikus a táj, hogy órákig tudnám bámulni. Mikor kész lettem kivezettem Diplomnikot a boxából és visszazártam az ajtót. |
 Ez a 3. napom itt. A tájba egyszerűen bele vagyok szerelmesedve.. Minden nap a hegyek mögött felkelő napra kelni, a hegyvidéki friss levegő, minden olyan csodálatos. Még nem sok emberrel barátkoztam össze, sőt, túloznék, ha azt mondanám akár egy ember is van akivel beszélőviszonyban vagyok. Hát igen, az első benyomás nem az erősségem és ez nem egy társaságban is bizonyított. Éljen a szociális fogyatékosságom..! Mindenesetre csendben besétáltam az istállóba, hogy leellenőrizzem Monarchot. Nagy termetű ménem mindig is mozgékony típus volt, de viszonylag jól tűrte az utazást. Csendben nekidőltem a bokszajtóban és teljes harmóniában figyeltem az eszegető melegvérűt. Csettintettem neki a nyelvemmel, mire egy horkantás kíséretében felkapta a fejét. Elmosolyodtam, majd benyúltam megsimítani selymes orrát. |
-Jókor szólsz!-akadtam ki,de persze igazából csak viccnek szántam. Hamarosan odaértünk az istállókhoz,én a kanca részleg felé,Barbi a másik irányba ment. Ahogy beértem az istállóban egyből óriási nyerítés fogadott,hát ki más ha nem Smile-nak lenne ekkora hangja. Szerencsére akivel tegnap találkoztam lány,betartotta a szavát,még jövök neki egyel. Odaléptem Smile boxához,aki orrával szimatolni kezde a tenyerem. -Nyugi csajszi,csak a helyed lett új,a gazdád nem!-ahogy ez kimondtam,megkönnyebbülés szerű prüszkülést hallatott. Elmosolyodtam. A lehető leggyorsabban és legnagyobb precizitással lecsutakoltam és felnyergeltem Smile-t. -Persze-mondtam Barbinak. -Kiviszlek az erdőben és megerőszakollak egy bokorban-vigyorodtam el. -Merre szeretnél egyébként?-kérdeztem. |
Útközben jókat derültem Adam próbálkozásain.
- Fejezd már be, elkopik a nevem! - néztem rá tettetett haraggal, épp mikor sikerült kimondania helyesen. Tapsviharban és őrjöngésben törtem ki, mintha egy focimeccsen a gólt ünnepelném.
- Fogadd őszinte elismerésemet, Adam - ráztam meg a kezét.
- Amúgy hívj csak Barbienak - pillantottam rá a szemem sarkából és újból felnevettem, látva az arcát, hogy most hiába szenvedett a teljes nevem kiejtésével, hiszen van rövidebb változat is.
- A vezetéknevemet akkor már meg sem említem - eresztettem, el egy óvatos beszólást. Közben megérkeztünk az istállóudvarra. Megkerestem Velvet boxát és kinyitottam az ajtót. A kis drágám még jó hogy nem ugrott a nyakamba, annyira megörült nekem. Elmosolyodtam és megöleltem a nyakát, mire ő kétszer a magasba dobta a fejét. Ezzel azt akarta a tudtomra adni, hogy elmehetek a fenébe, hogy eddig megvárattam. Felnevettem, és előhúztam a zsebemből egy répát és meglóbáltam előtte. Tekintetével úgy követte mint egy kutya a csontot. Megdörzsöltem az orrát és odaadtam neki, közben pedig előbányásztam a nyergesből a felszerelését.
- Amúgy, hová megyünk? Megyünk egyáltalán valamerre? - dugtam ki az orromat a helyiségből. |
 Heves gesztusaim aláhagytak, ezeket felváltották a megdöbbenés jelei. Egyrészt az döbbentett le, hogy tudunk így beszélni egymással ennyi hónap után, másrészt az, hogy sosem láttam még Adamet ennyire ingerültnek. Ahogy egyre csak mondta, mondta, egyre csak emelkedett a hangja, hangszíne megváltozott, utolsó mondatai szinte kegyelemdöfésként értek. A pillangók a hasamban, akik első találkozásainkkor bágyadtan repkedtek, most őrjöngő vadállatokká változtak. A nyelvembe haraptam, és akadozva vettem egy hatalmas lélegzetet. Rettentően kapart a torkom, attól tartottam megfulladok. Egyben dühös, rettentően dühös, feszült, és szomorú voltam. Hirtelen elkezdtem szédülni, minden szétesett körülöttem, mintha álmodnék. Arcom kifejezéstelenné vált, majd mélyem Adam szemébe néztem. Pár másodperc múlva lesütöttem a szemem, majd határozott léptekkel kisétáltam az istállóból, mindenkit otthagyva tele kérdésekkel. Nem bírtam tovább. Látásom kezdett elhomályosulni, majd amint lecsordultak az első könnyeim, azonnal letöröltem őket. Fejemet mélyen leszegtem, és amilyen gyorsan csak tudtam felsiettem a kollégiumi szobámba. Becsaptam magam mögött az ajtót, és ledőltem az ágyamra. Nem sírtam, inkább magamba folytottam. Ez nem illett volna bele az imidzsembe, mindig is a kemény kislány voltam, ilyen apróságokon sosem sírtam. Pedig jól tudtam, hogy ez nem olyan kis összedörrenés, mint amit általában szoktunk produkálni, tudtam, hogy nem. Minden egyes szót megbántam, amit kimondtam, legszívesebben visszapörgettem volna az időt, mindent máshogy csináltam volna.. Ez nem olyan, mint szokott. Nem fogunk másnap ugyanúgy egymás elé állítani mint szoktunk, mintha mi sem történt volna. Ez túl sok volt mindkettőnknek egyszerre, mert nem vagyunk hozzászokva ilyesféle vitákhoz. |
Tátva maradt a száma kis nevetésén. Ez egyszerre döbbentett le, és ingerelt még jobban. Cheyenne végre rám nézett, rám nézett, de sokkal nagyobb volt a gond mit hittem volna ez előbb kiderült. Na ki vele mia baj! Éreztem, hogy pillanatokon belül áttörik a gát, és kérdésemre választ kapok.
Nem vártam, ezt nem. Úgy hápogtam akárcsak hal a szatyorban. Mi a jó büdös… Legszívesebb káromkodással töltöttem volna az elkövetkezendő 10 percet-természetesen ügyelve a szóismétlések elkerülésére…
- Ezt te sem gondolhatod komolyan Cheyenne- csóváltam meg a fejem hitetlenkedve. Egyszerre szomorított el a tudat, hogy így lát, és pattant el belül valami. Hirtelen olyan késztetést éreztem arra, hogy beleverjem abba a makacs fejébe ennek az ellenkezőjét. De tehetetelen voltam és ez mindennél jobban bosszantott. Fújtatva néztem vissza abba a dühtől, méregtől csillogó szempárba. Azok az ajkak amik máskor boldogságom forrásaként voltak jelen életemben most megadták a kegyelemdöfést. Hogy én ülök magas lovon?! Éreztem, ahogy szépen lassan minden önkontrollomat elvesztem és kitör belőlem az az Adam, ami igen ritkán bújik elő.
-Tehát ez a baj, mi? Zavar, hogy már nem vagyunk egy súlycsoportban? Hogy több figyelem jut nekem? Régen nem így volt igaz?! Régen én voltam a másodhegedűs a kis tökéletes Cheyenne Fenton mellet- neveztem nevén a gyereket, ha már itt tartottunk- Zavar, hogy már Adam Thopmson van nem Cheyenne csodálatos világa? Tudtam hogy egy percig sem tudsz velem örülni!-szúrtam most oda,ahol úgy véltem az egyik legfájóbb sebet ejthetem.
-De képzeld, én még így is a Földön járok, nem úgy, mint te! Tessék, megint elérted, hogy minden rólad szóljon!-Néztem körbe a közönségünkre célozva, szinte már ordítottam. Aki a közelben volt, már mind minket bámult, vagy épp elmenekült.
Már vége volt, már nem volt megállás, tudtam hogy minden,minden olyan gondolat ami olykor mérgemben felmerült bennem, most szót kap. Minden, aminek nem szabadott volna kibuknia. Minden félresikerült megjegyzés, ami csak megboldogult pillanataimban környékezett meg. Arcom bizonyára paprikavörös volt, minden egyes sértés csak jobban felvillanyozott, de közben belül már kétségbeesetten kapkodtam össze szétesett világom darabjait. Utáltam vele veszekedni. Utáltam pont vele veszekedni, hiszen minden alaptalan kiborulása ellenére imádtam. Csak néha elfelejtettem. |
Hitetlenkedve nevettem el magamat. Hangomban sok érzelem vegyült; düh, cinikusság, és elkeseredettség. Úgy szorítottam össze ujjaimat, hogy kezdtek az ujjbegyeim elfehéredni, egyre sápadtabb lettem, és a szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
- Hogy mi van? - tettem csípőre kezeimet, testtartásom kissé görnyedtté vált, és ilyenkor még az is meglapult aki nem is ismert - Óh, kinek is kell egy átlagos lány a nagy Adam Thompsonban, aki úszik a tinilányok rajongásában és az edzői dicsőségben? - játszottam hangszínemmel, miközben kezeimmel hadonásztam - Adam, vedd már észre magad! Játszod a kemény csávót, mások érzelmei meg le vannak szarva! - ökölbe szorítottam a kezeim, és éreztem, ahogy a vérkeringésem akadozik, körmeim pedig a húsomba vájtak. De jelen pillanatban olyan mértékű inger volt bennem, hogy máshogy nem tudtam volna magam visszafogni. Természetesen néma csönd lett az istállóban, csak a lovak tompa rágása és a természetes zajok visszhangoztak az épületben - Szállj már le végre a magas lóról, és térj észhez! - Egy hajszálnyi választott el attól, hogy oltári nagy cirkuszt rendezzek és döbbenetek közepette faképnél hagyjam, de gyötört a kíváncsiság, mit reagál, mit érez, mi a véleménye erről az egészről.. A pulzusom emelkedett, közben szinte egy III. világháború játszodott le bennem, egyrészt az inger és a napok-hetek alatt felgyülemlett feszültség beszélt belőlem, de legbelül éreztem hogy meg fogom ezt bánni, de annyira erős volt a düh, a tehetetlenség amit éreztem, hogy képtelen voltam fékezni magam. |
Ez a feszültség szinte fojtogatott. Másodpercek választottak csak el attól hogy nekiessek Cheyennek. Most mégis mi baja?
-Remek- jegyeztem meg kissé sértődötten miután tekintete ismét elvándorolt. Ahogy az előbb rám nézett…Facsart egyet rajtam. Mi a franc van velünk? Olyan mintha csak két idegen lennénk valami kínos eset után. Álkapcsomat megfeszítve tartottam, miközben éreztem, hogy fokozatosan gyorsul a lélegzetvételem.
Próbáltam újra felvenni a szemkontaktust, hátha okosabb leszek ennél, hisz most csak egy dolog volt biztos; valami baj van. De már megint mi? Talán valahogy tud a tegnapról, talán valahogy eljutott hozzá az a kis incidensem a lánnyal? Valaki látta, hogy flörtölök vele? Nem, Adam, nem tettél semmi rosszat!-próbált egy másik belső hangom szembemenni a kisördöggel, ami most mindennel előállt, csakhogy bűntudatot ébresszen. Mindenesetre nem csinálhatok a bolhából elefántot… biztos nem tud semmiről, nem kellene még nekem úgy beállítanom ez az egészet, mintha tényleg hülyeséget csináltam volna. Különben sem érdekel az a lány!
-Cheyenne mi van?-törtem meg a csendet kissé ingerülten és dühösen. Magam is meglepődtem azon, hogy a nagy hallgatásban milyen erőszakosan csendült fel ez a kérdés…mintha nem is én szólaltam volna meg… |
Hallottam ahogy Adam közeledik. Továbbra is a kanca orrát vakargattam, és a fogaimat csikorgattam magamban, szerintem a lehető összes önkontrollgyakorlatot elvégeztem ezalatt a 10 másodperc alatt.
- Kösz, ezt most kihagyom - először emeltem rá percek óta a tekintetem, mélyen a szemébe néztem, és ebben a pár másodpercben próbáltam a lehető legtöbb érzelmet kimutatni a tekintetemen keresztül. Újra lesütöttem szemeimet, majd nekidőltem a bokszajtónak. Szokásos módon a kezeimet gyűrögettem, és gyengéden az ajkamba haraptam. Fülem mögé simítottam kilógó hajszálaimat, majd újra Adamre néztem. Szinte olvastunk egymás gondolataiban, mindketten éreztük, hogy nincs minden rendben. |
Már pár perce készen voltam mikor körülnéztem. A többiek még el-elpöszmötöltek itt meg ott, ezzel meg azzal. Igaz csak akkor akartam közölni a nagy meglepetésemet, ezt az egész napos túrát, amikor már teljesen készen vannak. Deee… Nem bírtam tovább.
-Lányok-Fiúk!Kis figyelmet!-integettem nekik fülig érő szájjal majd hasonló intenzitású mosollyal belekezdtem abba az apró kis bejelentésbe amit hamarosan óriási lelkesedés fogadott. Igen,mindenki sokkal jobban preferálta ezt az edzésformát. Sokkal szórakoztatóbb és lazább volt. Ugyanis néha-való igaz-, hajlamos voltam túlontúl komolyan venni az óráinkat s a kelleténél talán jobban hajtani a diákokat. De ettől függetlenül nem éreztem úgy, hogy túlhajszoltam vagy terheltem volna őket. Különben is, ami nem öl meg az megerősít-tartotta a mondás, amit előszeretettel dörgöltem az orruk alá.
Elégedetten pillantottam körbe a szintén hasonló érzelmeket tükröző arcok között, s hirtelen feltűnt Chey is.
Az ő arca kevésbé volt vidám, de reménykedtem benne, hogy ahogyan mindig is, most is átragad majd rá az én jókedvem. Ez kettőnknek is elég. Habár, most amikor odasétáltam hozzá, valami baljós érzés kezdett bizsergetni. Az a tipikus..Amikor valamit már előre tudsz, de hiába, a figyelmeztetés, ha nem tudod, miért kellene épp bocsánatot kérni..
-Szia kislány!-vigyorogtam rá, de igyekeztem úgy intézni , hogy ne lehessen egyértelműen eldönteni ez most neki, avagy kancájának szól.
- Ha gondolod te is jöhetsz velünk, habár nektek bizonyára korántsem lesz annyira érdekfeszítő, mint a „kicsiknek”-dőltem neki a korlátnak s macsós arckifejezést próbáltam villantani, oldva azt a bizonyos feszültséget. De mosolyom inkább félszegre sikeredett, hisz nem hagyott nyugodni a gondolat; most épp mi rosszat tettem?! |
Magam elé bambulva ültem a betonon. A lovaglócipőm fűzőjét gyűrögettem, majd az arcomat a kezeimbe temettem, és csendben sóhajtottam. Nem a legfényesebb a kapcsolatom Adammel és ez komolyan kihat a hangulatomra. Elég csípős téli reggel volt, éjjel nagy adag hó hullott, ami még frissen fehérlett a birtokon. Hátradőltem, majd a fejemet a falnak döntve a velem szemben álló kancát vizslattam, de közben mégis máshol járt az eszem. Semmit sem tudok Adamről, mit tett az elmúlt napokban. Nem szoktam az ilyenet túlaggódni, Adammal sosem volt olyan kapcsolatunk mint másoknak, kénytelen elviselni a kaotikus személyiségemet, amit az ő nagyszerű humorával ellensúlyoz minden alkalommal. A menetrend nem más, mint kiakadok valamin, hallgat, folytatom, továbbra is hallgat, aztán pedig benyög valamit, amin akaratlanul is meglágyul a szívem, és minden kezdődik elölről. De ezt így szeretem, így az igazi, mint a borsó és a héja. De most valami más.. Kicsit elzárkóztunk egymástól, és ebben az a legidegesítőbb, hogy fogalmam sincs mi az oka, és ez nem hagyja nyugodni a lelkem. Feltápászkodtam az aszfaltról, majd megsimogattam az előttem álló sárga kanca orrát, melyen hosszú, szinte fénylő orrcsík húzódott. |
A tegnapi napomat igyekeztem elfelejteni.Illetve az útvonalat nem, az egy nagyon jól sikerült kis terep lett, és lesz is. Alig várom már, hogy elmondhassam a mellettem serényen nyergelő militarysoknak, hogy ma nem egy egyszerű, de Adam módra nagyszerű edzésük lesz, hanem egéz délelőtt bóklászni fogunk. Persze mindezt úgy, hogy még kicsit gyakorlunk is közben. Igen, Adam ezt jól megcsináltad!-veregettem meg vállamat gondolatban, majd elindultam a nyeregért és többi felszerelésért, amit még nem készítettem elő.Visszaérve gyorsan nekiálltam a szerszámozásnak s közbe tervem tudatában izgatottan néztem a lovasaimat. |
 Mosolyogtam egy sort, majd kivezettem a lovamat. - Hát sok sikert az ugratásokkal, és ha adhatok egy jó tanácsot, az ugratásnál dőlj előre minél közelebb és ne annyira fél hold alakban legyen a gerinced. - kacsintottam, mivel pontosan tudtam hogy, hogyan lehet tökéletesen ugratni. Elindultam kifelé és úgy gondoltam hogy, teszek egy kisebb felfedező túrát a környéket. Szultánra is ráférne egy kis vágta meg minden. Mikor kiértem akkor felültem Szultánra és jobban megkötöttem a hajamat. - Indulás! - mondtam kissé halkan a lónak, és megcéloztuk a szemben lévő 140-145 cm, magasságú kerítést. Szultán kitűnően és megfelelően ugrott, és mikor átértünk intettem a srácnak. - Na mivan szépfiú? Nem kapsz el? - nevettem fel. |
 -Mert a többség hagyná magát -vontam vállat és rápillantottam miközben a ló boxában ügyködtem. Lehet merész kijelentés volt ez, de ez az igazság. Tudom, hogy mennyien odavannak értem, és már az is elég lenne nekik, ha csak odaköszönnék egy "szia cicát". Egyébkent meg több hozzám hasonló pasi van még a suliban, akiktől már ránézésre nedvesednek a csajok. Azt viszont tényleg meg nem tudom mondani, hogy én hányadik vagyok a top listában.
-Egyébként meg nem vagyok díjugrató. Díjlovagolni tanulok, de Pirate ki van képezve ugratásra, én meg vagyok olyan hülye és bátor, hogy kipróbáljam mégegyszer ... -magyaráztam, és továbbra is a lóval foglalkoztam. Mikor már végeztem a nyergeléssel is, nagyra nyitottam az ajtót és kivezettem a félvért. -Ja. Köszi -bólintottam. Amúgy ezt is sokan mondták már. |
Sóhajtottam egyet majd leszálltam a lóról és odasétáltam hozzájuk, egy 6-7 méter távolságra álltam meg a lóval. - A készüléked mit észlelt még? - nevettem fel és simogattam a lovamat. - Elrablással kapcsolatban, miből gondolod hogy hagyni fogom magam? - kacsintottam rá és vigyorogtam. - Díjugrató vagy? - néztem rá és a lóra. - Gyönyörű szép lovad van. - dícsértem meg és simogattam továbbra is Szultánt és néztem a fiút. |
A lány válaszára grimaszoltam egyet és továbbra is nézegettem. Igazán kellemes látvány.
-Szerintem egy ilyen szép lány nem való pokolba -mosolyogtam rá és hátrébb sétáltam, hogy még véletlen se legyek neki útban felszállás közben.
-Éppen angyalokat kerestem, és bejelzett a készülékem nálad. Tudom a titkod... most pedig elrabollak, csak szállj le -vigyorodtam el. Hát ha már egyszer ő hülyéskedik, akkor én miért ne?
-Amúgy arra készülök, hogy kimenjek az ugrópályához. Csak előbb le kéne pucolni a lovat meg miegymás. Ha mondjuk megvársz, akkor mehetnénk együtt -vontam vállat és Pirate boxához hátráltam. Kinyitottam az ajtaját, majd a helyiség szélében lévő ládát, abból kiszedtem az egyik kefét és nekiláttam a lópucolásnak. Ahhoz képest, hogy milyen mocskos volt szerencsétlen állat, elég rendesen levakartam róla a sarat, viszonylag rövid idő alatt. Utána előkerítettem egy nyeregalátétet, nyerget és kantárt is. Próbáltam minél lendületesebben csinálni, hogy ne húzzam az időt. |
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020](/portal/knightlk/image/logo_1419176232.png "K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020"){kind=logo}
