|
Témaindító hozzászólás
|
2013.08.23. 18:18 - |
 |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 Komótosan takarítottam le Dragont, majd miután végeztem elkezdtem felszerszámozni. EZ valamivel mindig gyorsabban ment, ha dúdoltam, így elkezdtem dúdolni a kedvenc ír altatódalomat. Azt vettem észre, hogy ez Dragont is megnyugtatja. Lehajtotta a fejét és elpilledve várta hogy végezzek.Kantárra cseréltem a kötőfékét, majd tovább dúdolgatva simogattam a mén nyakát. Hihetetlen erős állat, de most mégis olyan jámbor, mint egy bárányka.
Cat kérdésérre Dan hamarabb válaszolt, így én már nem fűztem hozzá semmit, csak elindultam a sor végén kifele a pályára. Tudtam, ha Dragon meglátja a pályát minden lesz csak nyugodt nem. Teljesen fel fog pörögni és dobálni fogja a fejét, táncolni fog.
- Miért te foglalkozol vele, Dan? Csak nem ő az utánpótlás? - kérdezem óvatosan, tudva mennyire szereti a sárga ménjét. |
 - Igen, köszi - feleltem Alisonnak, bár nem igazán értettem, hogy miért fontos most ez. De jobbnak láttam helyeselni. Zoét simogattam, miközben a férfi beszélt. Amikor meghallottam, hogy egy csikóval dolgozik, felkaptam a fejem. Zoé sem volt még olyan idős, sőt, így érdekelt, hogy ők hogyan dolgoznak együtt. Ahogyan Dan azt mondja, hölgyeim, kissé megdobbant a szívem. Imádtam, amikor egy férfi azt mondta, hogy hölgyem, vagy jelen esetben hölgyeim. A nyergesbe mentem, majd felszerszámoztam Zoét. Ella bágyadtan nézte, ahogyan most nem vele foglalkozom. - A csikót nem fogja zavarni, ha Zoét is kiviszem most? - tettem fel a kérdést Dannel célozva, de azt sem vettem volna zokon, ha Alison válaszol. Látszott, hogy nagy a tudása a lovakról. |
 Mosolyogva figyeltem Catet. Hasonló álmaim voltak az ő korában, kellő kitartással pedig el is érhető, főleg, hogy egy tehetséges lányról van szó. Alison felé fordítottam a fejemet.
- Biztosan menni fog, kétségem sincs - Alison határozott volt a lovakkal, tudták, hogy hol a helyük, mégis sikerült az arany középúton maradnia, kevesek képesek arra, hogy a ló nyelvén tudjanak korrigálni egy mindkét fél részéről korrekt és sikeres kapcsolatot. Tiszteletre méltó, az biztos. A zsebemből előcsúsztattam a telefonomat, majd a képernyőre tekintve csekkoltam az időt.
- Öröm volt beszélgetni önökkel, Hölgyeim, de engem szólít a kötelesség. Mindenesetre ha van kedvetek és időtök, nyergeljetek, és fél órával edzés előtt lemegyünk a pályára. Van itt egy csikó, akivel dolgoznom kell egy keveset. - A nyerges felé indultam. Volt egy külön szoba a személyzetnek, ahova kulccsal lehetett bemenni. Kotorásztam pár másodpercet a zsebeimben, majd előhúztam az áhított objektívet, és azt elfordítva céltudatosan a cuccaimhoz vettem az utat. Felkaptam a felszereléseimet, és azzal egyensúlyozva a méncsikó boksza felé vettem az utamat. Elővettem egy gumivakarót, és gyors mozdulatokkal letisztítottam a nyereghelyet. Rossz szokásom, de sosem szoktam annyira alaposan leápolni a lovat, tehát főleg csak nyereghelyen végighúzom párszor a kefét. Kikapartam a patáit, melyekbe a sár és a szalma alaposan be volt ragadva, és pár perc alatt könnyedén felnyergeltem. Fáslikat csavartam az elejére, majd miután ellenőriztem a szíjakat kivezettem a bokszból. Megálltam a folyosó közepén a lányok előtt, majd kérdően tekintettem rájuk.
- Indulhatunk? |
- Ez csak természetes, amíg itt vagyok addig sem puhulkhatok el, aztán a szünet végén megint visszamegyek az új szezonra, vagy inkább hamarabb. Van egy ígéretes kis kanca akinek a zsokéja vagyok, de nem bírja elviselni, ha idegen ül a hátára. Meg kell vele dolgoznom, de nem okoz majd gondot, ha kicsit összeszokok vele. - magyarázom lelkesen Dan-nek. Sajnálom ilyenkor Dragont, mert a szezonban elég kevés időm jut rá, de általában olyankor itt hagyom szakértő kezek között, vagy magammal viszem és ott munkalovasok alá adom, néhány esetben jómagam lovagolok rajta. - Nos Catriona, ha komolyan szeretnél ezzel foglalkozni akkor talán tudok neked segíteni. Mindig vannak olyan istállók ahol munkalovast keresnek. Majd érdeklődök egy-két helyen, ha szeretnéd. - mosolygok rá miközben vörös tincseit néztem. Nagyon helyes lány, a vörös frizurája kiemeli bőre fehérségét, nekem is ezért volt egy időben vörös a hajam, sőt gondolkozom azon hogy megint újrafestem. |
- Igen, a diákja vagyok - sütöttem le a szemem, miközben már csak pár szem volt hátra. Eléggé zavarba jöttem, hogy én csak szedegetem fel guggolva a szétszóródott csemegét, ők pedig lazán beszélgettek. Alison olyan természetesen csevegett Dannel, hogy az már irigylésre méltó volt. Legalábbis nekem, mert én annyiszor jöttem zavarba, ahányszor az edző rám nézett. Magam sem tudom, hogy miért. Tetszett, ahogy Dan bánik a diákjaival, vagyis velünk. - Zsokéként szeretnék dolgozni - néztem jelentőségteljesen Alisonra, majd felegyenesedtem. Végre az összes csemegét visszaerőszakoltam a zacskóba. Egyik kezemmel megigazítottam tépet frufrumat, ami nem fért bele a fonatok egyikébe sem, amikor most hátamon lógtak. Dan kérdésére rá emeltem tekintetem, majd kurtán bólintottam. - Én igen - fordultam oda Zoéhoz, aki láthatólag felismerte az edzőt, nagy szemeivel őt nézte. Én megsimítottam a kanca orrát, majd adtam neki egy jutalomfalatot, még akkor is, ha az előbb olyan szépen kiütötte a kezemből a zacsit. Alison felé fordultam, hogy ő mit válaszol. |
Igyekeztem lelkileg is részt venni a párbeszédben, de igazából a gondolataim teljesen máshol kalandoztak. Kezemmel az államat támasztottam, miközben idegeseb harapdáltam az ajkamat. Aggódtam a ménért, pedig mélyen jól tudtam, hogy alaptalan az aggodalmam. Ahogy megemlítették a nevemet, felkaptam a fejemet, és mosolyogva próbáltam újra bekapcsolódni a beszélgetésbe.
- Lehet, hogy jobban járna, ha nem hozzám járna - vigyorodtam el, majd kiléptem a bokszból, és az ajtajának dőltem. Alapvetően díjaztam, hogy a diákok kortársként kezelnek. Igazából furcsállom is, hogy diákoknak hívom őket, elvégre nem 20-30 év van köztünk, inkább úgy kezeltem őket, mint kollégákat, mintsem tanítványokat. Alison szavaira csak egy "ugyan, dehogy"-félét mormoltam, majd felpillantottam a közelgő hangzavarra. Egy csapat diák közeledett az istálló felé, a délutáni edzésre készülve.
- Jöttök edzeni délután? - intéztem feléjük a kurta, de céltudatos kérdést. Népes társaság érkezett az istállóba, és készségesen biccentettem minden köszönő diáknak, bár igazán nem vettem róluk tudomást, csak a két lány válaszára koncentráltam. |
Mosolyogva pillantottam a lányra. Érdekes neve van, de szerintem annyira jó ha egy gyereknek ilyen különleges nevet adnak a szülők. Nem szeretem az egyhangú, közönséges neveket. - Catriona, gyönyörű név. Szerintem különleges. - fejtem ki a véleményem. Megköszöntem a csemegét, majd odaadom a ménnek.
- Köszönöm szépen Dan, jól vagyunk. Kevin visszavonult, de én versenyzek. - villantok rá egy szles mosolyt, majd visszafordulok Catropna-hoz. - Catriona, most te is Dan diákja vagy? - kérdezem hiszen a két megtermett angol telivér arról árulkodott, hogy galopp szakon tevékenykedik. Tudtam, hogyha Dannél tanul az egy ajánló levél lesz a későbbi munkájához. Dant sokan elismerik, ám vannak olyanok is akik nem szeretik azokat a lovasokat akik Danél tanultak.
- Hidd el nagyon jó ajánlólevél lesz a későbbi munkádhoz, már ha ebben a részben akarsz elhelyezkedni zsokéként. - mosolygok rá és a bokszajtónak dőlök és onnan figyelem a két kisportolt lovat. |
Egy lány hangját hallottam meg, aki megkérdezte, hogy segítsen-e. - Az jó lenne - válaszoltam egyből, de nem néztem fel, hanem serényen rakosgattam az elgurult csemegét a zacsiba. Egyszer csak egy kezet láttam magam előtt. - Catriona vagyok - viszonoztam a gesztust. Alison is galoppos volt, de nem beszélgettünk szinte még soha. Legalábbis én nem emlékeztem rá. Direkt nem valami becenevet mondtam bemutatkozáskor, de gondoltam, hogy nem fogja megjegyezni a nevemet. - Persze, vegyél csak - válaszoltam, amikor megkérdezte, hogy vehet-e egy falatot. Amikor felpillantottam rá, láttam, hogy egy sárga lóhoz fordul oda. Ennyi volt a segítség - gondoltam. Visszafordultam, hogy a maradék csemegét is felszedjem, de meghallottam egy férfi hangját is. Dan volt az a galoppedző. Nagy szerencsém volt, hogy nem pirultam el fülig. Ismét felpillantottam, s Dan tekintete Alisonról rám siklott és én csak kurtán biccentettem felé, majd visszafordultam az előbbi dolgomhoz. Hirtelen roppant feleslegesnek éreztem magam, de igyekeztem feltakarítani magam után a rendetlenséget. |
Gondterhelten ráncoltam a szemöldökömet miközben a boksz falának dőltem. Aggasztott a telivér állapota, pedig csak egy átlagos ínszalag szakadásról volt szó. Elég lassan gyógyult, úgy, hogy már hetek óta bokszfogságban van. Nem tűrte jól, mert tipikusan örökmozgó temperamentumú volt, sajnáltam is ezért, de sajnos nem volt mit tennem. Hirtelen meghallottam az ismerős hangot, mire feleszméltem, és felkaptam a fejem.
- Oh, Alison - mosolyogtam a lányra, majd ellöktem magamat a faltól- Mi újság? Itthon van a bátyád, igaz? - vizslattam a lányt. Jól emlékeztem rá, ígéretes zsoké volt, mindig is gyengéden bánt a lovával. Furcsa volt, hogy már egy éve nem látom naponta azt az évfolyamot, és tulajdonképpen azt se tudtam mi felé sodorta őket a sors. Alisont eléggé gyakran látom, de nem beszélgettünk sokat, legalábbis általában elkerültük egymást. Kevin ha jól tudom külföldre költözött, de ahogy hallottam Adam is említette, hogy hazautazik. A lány válla felett elkalandozott a tekintetem Catriona felé. Aranyos lány volt, a maga módján. Kissé magának való volt, de általában mikor szóba elegyedek vele mindig készséges. Épp a lovaival ügyeskedett, akikkel mindig is teljes odaadással és tisztelettel bánt, amit legfőképp tisztelek benne.
|
Dragon mellettem lépkedett a kora délelőtti futószárazásról visszafelé jövet. Halkan dudolásztam miközben szeretett lovamat dajkálgattam és visszafelé sétáltunk. Bevezetve a bokszába gyorsan lekeféltem, majd kiléptem a bokszából had falatozzon. Odakint a folyosón egy lányt láttam meg amint a földön guggol. - Segítsek? - kérdezem mellőle miközben szétnéztem a folyosón. Az egyik bokszban egy sárga mén volt. Már láttam őt korábban is, de még soha nem néztem meg közelebbről, tudtam hogy a volt edzőm lova, de ennél többet nem tudtam róla.. Miután segítettem összeszedni a csemegét rámosolyogtam. - Alison vagyok. - nyújtok kezet miközben továbbra is oda pillantok a lóra.
- Kérhetek egy jutalomfalatot? - kérdezem mosolyogva és ha kapok egy falatot akkor odamegyek a ménhez és odanyújtom neki. - Ááá Dan. - mosolygok rá a bokszban kuksoló edzőmre. |
Ebédidőben nem volt semmi dolgom. Főleg nem az evés, mert reggelire bevágtam egy hatalmas szendvicset, sajttal, sonkával, salátával meg mindenféle finomsággal. Szóval ebédre egyáltalán nem éheztem meg. Igaz volt rám, hogy bármennyit ehetek, egy dekát sem szedek fel, de ha nem voltam éhes, akkor nem voltam és kész. Úgy döntöttem, hogy kimegyek az istállóba a lovaimhoz. Nagy szerencsémre egymás mellett volt a két úri hölgy boksza.
Fekete lovaglónadrágban és egy bő, fehér, galléros pólóban lépdeltem az istálló folyosóján. Eléggé fáztam. Velem szembe jött egy lovász, vidáman köszöntem neki. Kezemben egy vékony papírzacskó lócsemege volt. Úgy döntöttem adok egyet-egyet, esetleg kettőt-kettőt a lovaknak. Pont amikor köszöntem a a lovásznak a két kanca kidugta a fejét a bokszból. - Hahó - léptem oda, majd mindkettőnek megérintettem az orrát. Először Ella elé álltam, ő volt ugyanis az idősebb. Zoé kíváncsian nyújtogatta a nyakát, de amikor rájött, hogy ő is sorra fog kerülni, abbahagyta a ficánkolást. - Tessék, Ella - mondtam halkan, miközben tenyeremen odaadtam neki egy falat csemegét. Majd még egyet. De ez nem tetszett Zoénak, ő akart jönni. Hallottam, hogy felnyihogott. Odaléptem hozzá, s a kanca belenyomta orrát a zacskóba, ami kicsúszott a kezemből és a földön kötött ki. Tartalma persze szétgurult az istálló padlóján. - Zoé - szóltam rá. - A francba! - csúszott ki a számon egy nőiesebb káromkodás, ami még gyermetegebbnek tűnt vékony hangom miatt. Nem szoktam csúnyán beszélni, de most Zoé egy picit felbosszantott. Hatalmasat sóhajtva leguggoltam és elkezdtem visszatenni a zacskóba a kiszóródott csemegét. |
Csendesek voltak a déli órák az istállóban. Mindenki a kollégiumban ebédelt, és hál' Istennek nekem sem volt beütemezve órám erre az időszakra. Az irodámban ültem, ahonnan jó rálátás nyílt a folyosóra. Miközben elővettem az ebédemet, figyeltem az etető lovászokat és az arra lézengő diákokat. A székem lábát rugdostam, miközben tekintetem az íróasztalon kitámasztott fotókra tévedt. Képek a szüleimről és a nővéremről. Akaratlanul is elmosolyodok, akárhányszor ránézek ezekre a képekre. Az édesanyám a jól ismert mosolyával tündököl azon a képen is. Nem túl férfias, de tény, hogy a mai napig fájó űrt érzek a halála után. Az ebédemet az asztalon hagytam, majd felpattantam az asztalomtól. Behúztam magam után az ajtót, és lendületesen elindultam a lovam boksza felé. Kikerülve egy arra sétáló lovászt beléptem a sárga mén mellé. Behúztam a bokszajtót, és leguggoltam mellé. Kezemet az első lábára helyeztem. Könnyed mozdulatokkal kezdtem el letekerni a fáslit, majd a szalmába dobtam. Megtapintottam a duzzanatot. Izzott, akár a parázs, és nem igazán akart lelohadni. Felsóhajtottam, majd újabb hidegborogatást kezdtem el a duzzanathoz erősíteni. Nem szívesen gondoltam vissza arra a versenyre, pedig nem is történt annyira régen. Hálás is lehetnék, mert a súlyossághoz képest sikerült "csak" ennyivel megúsznunk, de tökéletesen elég lett ahhoz, hogy tönkretegye a felkészülésünket. Felegyenesedtem, majd végigsimítottam a mén nyakán. Csak pár pillanatra hagyta abba az evést, addig, amíg megböködött az orrával. |
 Szememet megforgattam poénján, amely elég gyetrára sikerült. Fejemet csak a másik, újjonan érkező lányra pillantottam. - Szia. Izzy vagyok, örülök a találkozásnak. Egyébként megkérdezhetem, hogy hova viszed a pacit? Csak mert nem ajánlanám most az istállót. - mondtam elhúzva a számat, miközben arrébb léptem az ajtótól, mert írtózatosan büdös füst terjengett ki rajta.
- Jelenleg azon vagyunk, hogy minden lovat kimentsünk. Sajnos úgy tűnik, hogy valaki felgyújtotta az istállót vagy véletlenül, vagy direkt. - sóhajtottam fel szomorúan és visszavettem Vinnietől a macskát.
- Nem, sajnos nincs. - sóhajtottam fel idegesen, miközben végtelen elkeseredettség ült ki az arcomon és a hangulatomon. - Raymond, bocsánat Ray. Csináljunk már valamit. Ez a semmittevés a legelkeserítőbb a világon. - csattantam fel amennyire a sál és a folytogató füst engedte azt. Kinyitottam az első bokszajtót és a mellette lévőt is és a két kancát egyszerre kezdtem el kivezetni. A sálamat az egyik ló szemére kötöttem, míg a másikat Ray kezébe nyomtam míg levettem a pulcsimat és a másikat pedig a másik ló szeme elé kötöttem, így vezettem őket kifele. Miután vissza értem tudatosult bennem hogy ez így lassú lesz. - Ray ide kell a segítség. Kell keresni még több anyagot amit a szemük elé lehet kötni, mert anélkül kezelhetetlenné válnak. - krákogtam. |
 Mondjuk ez elég nyilvánvaló volt, vagyis az, hogy miért félhetek a lovaktól..és az viszont meglepett, hogy nehezen bízom meg az emberekben és nem is nagyon nyílok meg előttük, max. kis idő elteltével, de úgy éreztem Kyle-ban megbízhatomés neki szívesen meséltem volna a múltamról. A kérédésére csak bólintottam. - Persze..nyugodtan..Jobban is szeretem, mint a Simonet..az..olyan hivatalosnak hangzik. - mosolyodtam el, közben a fiút figyeltem ahogyan a lóval foglalkozik.
- Jó jó elhiszem... - nevettem el magam.. - Majd akkor máskor bemutatjátok..kíváncsian várom. - mondtam halkan, mosolyogva. Ekkor vettem észre, mintha keresni valamit vagy lakait?! Kyle..A homlokomat kissé összeszúkítettem és csak vártam, de ugye ekkot ugrott be a táskám és már rohantam is, persze Kyle-t még fél füllel hallodtam, de már nem tudtam másra gondolni, csak, hogy ne égjen porrá a holmim. Bent a nagy füstben kerestem, de sehol sem találtam. Mikor valaki a vállamra tette a kezét, kicsit megrezzentem, de miután meghallodtam Kyle hangját megnyugodtam. Rápillantottam, úgy tűnt aggódik kicsit, bár én se lennék nyugodt egy ilyen helyzetben. Most valóban hülyeséget csináltam azzal, hogy berohantam..lehet egyenesen a "vesztembe". És a legrosszabb, hogy veszélybe sodortam Kyle-t is.
- Kyle..de..a táskám.. - néztem rá kétségbeesetten, de végül..mikor megéreztem, hogy a tűz egyre jobban közeledik, a levegő forrósodott..megadtam magam és elindultam a fiú után. Viszont hirtelen egy hatalmas fa zuhant le elénk, ami tejesen szét volt égve. Felsikítottam és hátráltunk pár lépést. A szívem hevesen vert..az utunkat elzárta egy égő gerenda. Csak álltam kétségbeesetten, Kyle kezét szinte szorongatva..fogalmam sincs most mi lesz..féltem..a kijárat el volt előlünk zárva, a tűz pedig mögöttünk egyre csak közeledett. |
 -És lenne tipped arra, hogy mégis melyikük lehet az? - rántottam meg a vállam kissé talán túl ingerülten. Sok volt ez a stressz az én kicsi lelkemnek, amely Bob Marley zenéjének ritmusára volt hangolva a nap folyamán. Meg a mogyoróvajra. De szerettem volna egy kis mogyoróvajat! Miért nem ettem mogyoróvajat ma még?! Ha ideges vagyok, hajlamos vagyok nagyon, nagyon ostoba dolgokon gondolkozni.
- Hé! Ártott neked az a szegény boksz? - pislogtam nagyokat, ahogy az egyébként nyugodt lány elkezdte rugdosni az ajtót, ami egyébként szerintem jobban fájt neki, mint az említett tárgynak, már csak azért is, mert az ajtó kicsi lelkecskéjét semmi nem bántja... Ó, tényleg nem szabad idegesen gondolkoznom!
- Na jó, inkább kezdjük őket kivinni, félúton biztos le tudjuk passzolni valakinek, és úgy talán elég gyors lesz a mentési akció... Vagy nem... - nagyot sóhajtva túrtam bele a hajamba, és tanácstalanul álldogáltam. Kellemetlen, ha az ember épp a legnagyobb szükség idején nem tud épelméjű módjára kieszelni valamit. Hol a fenében lehetnek a tűzoltók?
 - Azt sejtettem - bólintottam válaszára. Ha nem egy égő istálló közepén lettünk volna, hanem mondjuk a konyhában futunk össze, vagy épp a társalgóban, nagyon szívesen vártam volna egy kicsit hosszabb válaszra, vagy olyan megnyugtatóan és bátorítóan néztem volna rá, hogy magától is elmondta volna, de jelenleg nem volt rá idő. A lelki sebekkel a fizikai dolgok után kell csak foglalkozni. Igyekeztem nyugodt maradni, hiszen ha szélstresszelem az agyam, az nem tesz jót se nekem, se a diáktársaimnak, a lovaknak pedig, akik érzékenyek az ilyesmire, főleg nem.
- Örülök, Simone! Simone... Hívhatlak Simnek? - vetettem fel az ötletet. Sokkal jobban szerettem a beceneveket, mert az valahogy közelebbi kapcsolatot eredményezett. Persze, én senkit nem hívtam "langaléta okostojás bolyhoskának", mint a bátyám, én a sokkal realistább neveket szerettem.
- Esküszöm, hogy le tud ülni! - bizonygattam szaporán bólogatva. - A bátyám megtanította rá... Meg akartam a saját lovamat is, Jeffet, de nem jött össze - magyaráztam. Ekkor jutott csak eszembe, hogy őt kicsivel arrébb raktam le, és talán (nem épp talán, hanem biztos) meg kéne néznem és megnyugtatnom, akármilyen hidegvérű állat is. Csak előbb szólni akartam Simone-nak.
- Hé, el kéne mennem a lovamért, nem bánod, ha... Oda... Megyünk... - fordultam meg, csak az utolsó három szónál véve észre, hogy a lány hirtelen eltűnt mellőlem. Olybá tűnt, hogy amíg én a lovamat kerestem, elszalasztottam a lány "táskám!" felkiáltását, így csak azt láthattam, ahogy lába eltűnik az ajtóban és a kifelé gomolygó füstben. - Simone? - szólítottam meg halkan és meglepetten. Miután felfogtam, hogy a lány mit is csinált, elnyomtam egy feltörni akaródzó káromkodást, kikötöttem Cuppyt Jeff mellé, majd berohantam. A legtöbb ló már kint volt, bár még így is terelgettek kifelé jó néhányat, de a füst egyre nagyobb lett, így alig lehetett látni. Én is csak találgatni tudtam, Simone merre mehetett.
- Megvagy, végre! - fogtam meg a lány vállát, bár igazából arra is csak tippelni tudtam, hogy ő az. A füst már konkrétan elviselhetetlen volt, marta minden egyes testrészemet, amit csak ért - a szemem, a torkom, az ajkaim, a bőröm, tényleg, mindent. Ráadásul a forróság is egyre nagyobb lett, és ha jól láttam, a tűz vészesen közeledett hozzánk. Nem maradhattunk.
- Gyere! - fogtam meg a kezét, és ellenállást nem tűrve rántottam magam után. |
 Mint egy új és elég későn becsatlakozó lány a filmekben én is ugyan úgy tévedtem el a kollégium nagy területén. A lovamat akartam bevinni egy boxba de persze, hogy nem sikerült elsőre eltalálni azt, hogy melyik a kanca és a mén box. Természetesen a mén boxok felé indultam el és megláttam egy lányt és egy fiút. Eleinte próbáltam elbújni a lovam mögé de aztán rájöttem, hogy egy lovat elég könnyen észrevesz valaki. Miután mindez átfutott az agyamon gondoltam inkább köszönök, hogy ne én legyek a kollégium strébere aki még a szimpla megismerkedéstől is megfutamodik. - Sziasztok. Új lány vagyok. A nevem Bethany. - szólaltam meg elég ijedt hangon, ami furcsa volt, mert nem voltam megijedve. Inkább örültem, hogy végre itt vagyok. |
 A macskát simogattam egy kis ideig, aztán leraktam a földre és elszaladt a kolesz felé. Utána Izzyre néztem. Most kb. ő is átesett azon a szakaszon, amin én az előbb. A folytogató füst még kaparta a torkom nekem is.
Lehajoltam a leányzóhoz és próbáltam felhúzni a földről. Szerencsére valamennyire partner volt ebben. -Nyugi, nem lesz bajuk. Láttam, hogy páran átfutottak hozzájuk is -hát ez aztán a nagy "megnyugtatás". De komolyan nem jutott jobb az eszembe. Miután felsegítettem még átkarolva támogattam. -Hát... a lovak velünk alszanak úgy látszik. |
Mire kiértem a tüdőmetis kiköhögtem és ez csak rosszabb lett mikor kiértem a frisslevegőre. A földre rogyva igyekeztem nem megfulladni miközben mit sem törődtem Vincent szidalmazásaival és szigorú pillantásaival. Miután elvette a cicát fejem a térdemre hajtottam és úgy igyekeztem minél több tiszta levegőt magamba préselni. - Találtam. - krákogtam egy pillanatra fellesve. Megnyugodva láttam, hogy Padron még mindig a helyén ahogyan Vodkát is biztonságban tudhattam távol az égő istállótól kint a mezőn. Égő... dehiszen ha tovább ég akkor a kancák is veszélyben lehetnek. - Kancák... - suttogtam elesetten, miközben feltápázkodtam a földről és a rosszullét kerülgetett a tudattól, hogy van olyan akit úgysem tudunk megmenteni. Elszorult a szívem ha azokra gondolok akik esetleg bent maradnak legyen az ember vagy állat. Ez akkor is szrnyű veszteség. |
Megmertem volna esküdni rá, hogy meglepetés ként éri majd a kijelentésem, bár ez kit ne lepett volna meg? Mégis mi a fenét keres itt ez a lány, ha irtózik a lovaktól? Ez merül fel bennük, ami természetesen jogos. Azt viszont nem tudhatják, hogy a drága bátyám miatt jöttem ide. A kérdésére csak bólintottam.
- Igen..történt valami a múltamba, ami kiváltotta ezt. - magyaráztam meg. Sietősen hagytam el a füstölgő és már-már égő istállót. A fiú viszont teljesen lenyűgözött, ahogyan bánt a lovakkal, próbálta őket megnyugtatni, ami persze úgyahogy, de sikerült is neki. Viszont azt még most sem tudom, mi okozhatta ezt az egészet mi gyúlt fel, vagy akár, hogy mégis ki a fene gyújthatott fel valamit. Remélhetőleg Ryannak nem esett baja. Mikor bátyám eszembejutott gyorsan körbenéztem, de nem láttam őt. Még mindig. Miután kiértünk az udvarra, a földön ülve próbáltam lenyugtatni magam és beszívni minél több friss levegőt, ugyanis a füst még marta a torkomat. Végül lassan felpillantottam Kyle-ra, amint meghallottam a hangját.
- Simone.. - mutatkoztam be én is, majd a foltos ménre pillantottam. Vajon Cuppy Kyle lova? Mert úgy vettem észre, hogy nagyon fontos Kyle számára ez a paripa, ahogyan bánt vele és még most is. Elmosolyodtam. - Nagyon örülök, Cuppy.. - döntöttem oldalra a fejem. - Jaj és persze Kyle.. - tettem hozzá és végül felálltam, leporolva magam. Kyle kijelentésére mégnagyobb mosoly került az arcomra, amiből végül egy halk nevetés lett. Kíváncsian húztam fel a szemöldökömet, várva a nagy mutatványra. - Úgylátom semmi kedve sincs leülni a történtek után..nem hibáztathatod. - mondtam és ismét elmosolyodtam.
- Igen, minden rendben.. - bólintottam, de ekkor eszembe jutott, hogy a sportáskámat az istállóba hagytam, ledobva a földre, mikor az egyik ló megmentésére siettem. Szemeim elkerekdtek. - A táskám.. - csak ennyit mondtam és meg is indultam vissza, de bent már egyre rosszabb volt a helyzet. A füsttől szinte látni se lehetett, a torkomat, szememet csípte.. ~Mégis hol lehet?~ gondoltam közben szemeimmel kerestem. Egyre nehezebb volt a levegő vétel, köhögtem, de beljebb merészkedtem. Hogy mégis honnan pattanhatott ez a nagyszerű ötlet a fejembe, hogy bejöjjek fogalmam sincs, de hülye ötlet volt. Nem gondolkoztam most, az tény. |
Mielőtt befejezhettem volna a kérdésem, a csaj már kb. a másik országhatárban járt. Szóval miután kikötöztem a lovat, mentem vissza Iza után. A kezemet a szám elé raktam és úgy mentem előre. Szinte alig láttam valamit, csak hallottam a paták zaját, ahogy azok találkoztak a betonnal. Egyre közelebb felém, és azt sem tudtam merre mozduljak. Végül csak oldalba lökött a ló, én meg kitértem a másik irányba. Még jó, hogy megtaláltam az egyensúlyom. -Hol vagy Muki? -kérdeztem, miután nekimentem egy-két kisasztalnak (mert van, na) és feladtam a keresgélést. Nem bírtam tovább bent maradni és megindultam kifelé. Abban reménykedtem, hogy jó a hallásom és az egyik lóval együtt jön ki. A friss levegőre érve úgy krákogtam mint valami 80 éves dohányzó ember. Az istálló falának dőltem és ott próbáltam rendbejönni. Addigra már elvitték a közelből a lovak többségét, ha továbbterjedne a tűz, akkor ne legyenek veszélyben.
Még néhány diák kiszaladgált az istállóból, aztán nagy megkönnyebbülésre az én Mukim is. Ütemesen odamentem hozzá és átöleltem. Még a macska sem érdekelt kettőnk közt. -Basszus! Már kezdtem aggódni -sóhajtottam fel megkönnyebbülten, aztán hosszan megcsókoltam. -Ne ijesztegess, mert nem szeretem -néztem rá kicsit korholva, majd a macskára. -Honnan szedted elő? -vörös kismacska... imádom ezt a színt. El is vettem a csajtól egy kicsit, hadd simogassam. |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020](/portal/knightlk/image/logo_1419176232.png "K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020"){kind=logo}
- Azt sejtettem - bólintottam válaszára. Ha nem egy égő istálló közepén lettünk volna, hanem mondjuk a konyhában futunk össze, vagy épp a társalgóban, nagyon szívesen vártam volna egy kicsit hosszabb válaszra, vagy olyan megnyugtatóan és bátorítóan néztem volna rá, hogy magától is elmondta volna, de jelenleg nem volt rá idő. A lelki sebekkel a fizikai dolgok után kell csak foglalkozni. Igyekeztem nyugodt maradni, hiszen ha szélstresszelem az agyam, az nem tesz jót se nekem, se a diáktársaimnak, a lovaknak pedig, akik érzékenyek az ilyesmire, főleg nem.