|
Témaindító hozzászólás
|
2013.08.20. 16:29 - |
 Csöndes, ősszel avar, télen hó, tavasszal virágfödte ösvény. Az egyik legnépszerűbb lovaglási útvonal, csak ezen az ösvényen lehet eljutni Forgotten Fields-be. |
[66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 Eva Maie Aries
Igazából nem kellett volna, hogy meglepjen, az ő lovaglási tudása években is többszöröse az enyémnek, hiszen valahogy az egész lényéből árad, hogy tudja, mit csinál. Ellenben én még sokszor veszek el, nézek kérdésekkel teli szemekkel az oktatókra vagy épp kapom a letolást, hogy valami hibát követtem el. Azt mondjuk nem mondhatja senki, hogy nem ülök úgy a nyeregben, mintha odaragasztottak volna, de Tristan egészen másképp csinálja. Vagy legalábbis nekem egyszerűen itt motoszkál a fejemben a gondolat, hogy igen, ő jobban csinálja. Emiatt irigykednék? Igen, határozottan, viszont ha tehetném sem cserélnék vele, mert ő megdolgozott azért, ami előttem még hosszú útként nyúlik a távolba. Éppen ezért olyan frusztráló a közös munka gondolata, s közben hatalmas lépés, hogy egy tapasztaltabb lovas szerint jó csapat lehetnénk. Az biztos, én a magam részéről odateszem a maximumot, amit csak nyújtani tudok.
- 16 éve, azta! - Bolond lennék nem elismerni, hogy ez nem kis eredmény. Itt sokan vannak, akik tíz évekkel büszkélkednek, ám az afölötti számok tanulótársak körében elég ritkák. A másik, ami miatt kicsit meglepődtem, nem gondoltam, hogy ekkora korkülönbség van köztünk, azt hittem, talán 1, esetleg másfél év: Nem is látszik rajta, habár... Nem, Maizy, nem szabad ilyen irányba elkalandozni, pont most ígérted meg, hogy odateszed magad. Gyerünk, koncentrálj! Azt kérdezte, ügessünk-e, hallod?
- Oké - összeszedtem magunkat Hyppel és finom, de határozott jelzéssel, hogy tuti ő is értse, vége a bámészkodásnak gyorsabb tempóra váltottunk. Hyp nem egy galoppló, nála a sebesség másodlagos dolog, jobban szereti a békés, nyugis tempókat és ezzel ki tudok egyezni én is. Néha, ha kell vágtázunk egyet, de többségében a "lassan járj..." kezdetű mondás szerint élünk. Kivéve, ha késésben vagyunk, szóval az órákra való készülésnél általában.
Teljesen relax élmény így kint lenni a szabad levegőn, kettesben is szeretjük ezeket az utakat, de most van benne egy plusz pozitívum azzal, hogy csatakoztak hozzánk. ezért is próbálom megerőltetni magam, hogy a beszélgetésünk ne kókadozzon, mint valami sivatagban felejtett nefelejcs. Hátrány, hogy nem tartom magam társasági embernek, emiatt most is nehezebben jönnek számra a szavak, de azért nem adom fel a dolgot.
- Ez egy jó kérdés. Nincsenek nagy terveim igazából semmilyen téren sem, de az biztos, hogy fontos helye lesz mindig az életemben. Talán egyszer elhelyezkedem egy lovas vagy állatos újságnál, és akkor összekötöttem a hobbim a munkámmal, bármelyik is legyen bármelyik. - Nevetek fel röviden. - Úgy gondolom, a díjlovaglás, meg úgy amblokk a lovaglás egy olyan része az életemnek, amiről ha akarnék, se tudnék lemondani, de ugye bolond lennék, ha abba akarnám hagyni. A többi meg majd alakul, van még időm nagy döntéseket hozni.
Hülyén hangzott megint visszapasszolni a kérdést, de kíváncsi voltam a saját terveire, biztos jobban képben van már velük, mint én.
- Ellenben te szerintem elég komolyan vetted a lovazást, hogy ne csak másodlagos helyet adj neki az életedben. Sportkarrierben gondolkozol vagy inkább mondjuk... híres lótenyésztő? Vagy valami hasonló. - Nem is tudom, mit tudnék elképzelni Tristannak, a sport világa alap, de talán nem erre indulna el ténylegesen. |
 - Hogy mióta lovagolsz - ismétlem el türelmesen. Látom Eperkén, hogy teljesen elvan a maga kis álomvilágában és egyelőre nem vagyok benne biztos, hogy valóban menni fog a mi kis kollaborációnk, de nem akarok túlzottan hamar ítélkezni, meglátjuk, hogyan alakul a terep. Elvégre simán lehet, hogy csak izgul, mert a semmiből támadtam le az egész ötletemmel, amit nem feltétlenül illik teljes idegenekkel tenni, de a célt sokkal inkább az elé helyeztem, mi illik és mi nem. Remekül mutatna a két ló egymás mellett, szóval nagyon drukkolok, hogy úgy érünk vissza az istállókhoz, hogy ebből lesz valami.
Figyelmesen hallgatom végig, mert hát semmi értelme annak, hogy kérdezek valamit és aztán nem is figyelek a válaszára, bólogatok és próbálom jegyezni. A megjegyzésére, amit a kérdéséhez fűz, mosolygok és megsimogatom Accelerando nyakát, aki tempósan, de egyáltalán nem sietve lépked az ösvényen. A madarak csiripelnek, a nap átsüt a fák lombján, csodálatos napunk van.
- 5 éves korom óta lovagolok, tehát 16 éve - végzem el neki én is a matekot. Kimondva sokkoló, hamar elrohannak az évek. - Accelerando három éve az enyém, előtte egy sportlovam volt, de nem tudtunk vele szintet lépni - magyarázom, közben lassan rövidebb szárat fogok. - Ügethetünk? - megvárom, hogy ő is összekészüljön, majd finom mozdulattal indítom el a lovamat. Prüszkölve indulunk meg, figyelek rá, hogy nagyjából egy tempóban haladjunk egymás mellett.
- És mik a terveid a lovazással? - a szélesebb úton maradok, amikor kettéágazik, lovaink kellemes tempóban kocognak egymás mellett, az egész hihetetlenül megnyugtató. |
Eva Maie Aries
Egészen büszke voltam magamra, hogy a lehető legkevesebb helyzetből kihozható bakit követtem el az indulásnál. Hyp látszólag annyira nem figyelt arra, hogy társakat kaptunk, sokszor megyünk másokkal kirándulni, de azért figyelte a színpajtit. Ha hagyom, valószínűleg közelebbről is megszemlélné, de most valahogy meg akartam mutatni Tristannak, hogy képzben tudom tartani a dolgokat.
Szép lassan, ahogy haladtunk előre, kezdtem felengedni, a figyelmem is lankadt valamelyest és Hyp ezt kihasználva kicsit megingatta a fejét, hogy több teret kapjon a szabad mozgásban. Ráhagytam, elvégre, ismerjük egymást egy ideje, tudja, mi a szabályok és meddig tudunk jófejkedni egymással. Szerencsére nagyszerű jelleme van, néha bepróbálkozik vagy épp "bal lábbal kel fel", de általában zökkenőmentesek a napjaink. Most is úgy tűnt, bagózik mindenre, élvezi a szép időt, és a mozgást.
- Bocsánat, elbambultam, mit is kérdeztél? - Hallottam a hangját, de nem figyeltem rá, így nem tudtam, mit mondott. Voltak tippjeim, de kevésbé égő, ha inkább ismétlést kérek, mint valami tök másra válaszolok. Úgy döntöttem, innentől több figyelmet szentelek a társaságnak és kevesebbet próbálok elkalandozni, ezért változtattam picit a testtartásomon, hogy jobban felé tudjak fordulni, de közben stabilan üljek a nyeregben.
- Áh, hát... mondhatnám, hogy mióta az eszemet tudom, de az túl sablonos válasz lenne és még lódítanék is - Gyors fejszámolást kellett végeznem, mielőtt válaszolni tudtam a kérdésére. - Úgy 6-7 éve nagyjából, de igazán komolyabban csak pár éve dolgozunk együtt Hyppel. - És egy nagy levegővétellel becsuktam a számat, nehogy tovább fecsegjek full feleslegesen. - Na, és te? Titeket elnézve, nem most kezdtétek a "szakmát". - Kissé butuska mosollyal kísértem felvetésem, de még azért zavarban voltam, na. Túl sok minden történt egy egyszerű "franciát fogok tanulni" kijelentés után. Innentől óvatosabban kell bánnom a szavakkal. |
- Jól van, itt leszünk – mosolyogtam Eperkére, amíg elkészültek, addig elővettem a telefonomat és azt nyomkodtam. Válaszoltam igencsak megkésett tanítványom „hol vagy” üzenetére, hogy ezt mára bukta, mert már régen eljöttem és nem szándékozok visszamenni, megnéztem a legújabb sztorikat. Néha felnéztem a telefonomból a lóra és a lányra, de nem szólaltam meg, hadd készüljön el mielőbb, a beszélgetés csak lassít.
- Na, szuper – szedtem le a szárat a lovam nyakából és megindultam vele az istálló elé, ott visszadobta a nyakába és meghúztam a hevedert. Accelerando érdeklődve figyelte a másik szürkét, de meg sem moccant, míg felszálltam rá. – Mindenki kész? – vigyorogtam Eperkére, mikor már ő is a nyeregben volt, amint igenlő választ kaptam, lépésben megindultunk az erdőhöz vezető kijárat felé.
Accelerando remek ló, egyáltalán nem csődörös, ha úgy adódna, nem féltenék egy gyereket sem a hátára ültetni. Nem vettem fel teljesen a szárakat, hosszabbra hagytam, hadd nézelődjön, az évek alatt rájöttem, hogy akkor sokkal, de sokkal nyugodtabb órák várnak ránk, mintha minél rövidebb szárral próbálnám meg lovagolni. Így ő is jobban relaxál, meg én is.
- Mióta lovagolsz? – dobtam fel egy könnyed, ismerkedős témát, reméltem, hogy minél többet beszélünk, annál jobban ellazul a lány is. |
 Mialatt a beszédét próbálta megfogalmazni, én a hátulsó nyeregkápát fogtam és felé fordulva vártam. Talán ez a nagy komolyság is megrémiszthette egy kicsit a csajt. Már éppen válaszolni akartam, mikor még gyorsan hozzátett egy-két kedves dolgot, hogy még menthesse a menthetőt. Ezen mosolyognom kellett. -Jólvan kislány. Majd megnézzük mit tehetünk -most bevetettem azt a bugyinedvesítő nézést, amit akkor szoktam alkalmazni, ha valakit el kell csábítani. De még mielőtt leszédült volna a leányzó a ló hátáról, inkább megfordítottam a Quartert és indultam haza. Izzy meg csak követett... vagy nem. /folyt. istállók |
 Az elmegyógyintézetes megjegyzésére csak bőszen bólogatni kezdtem. Szemem sarkából láttam ahogyan hanyagul megvonja a vállát. Ajkaimat szinte egyvonallá préseltem zavaros gondolataim miatt, kezdett nyomasztani, hogy magam sem tudtam eldönteni mit érzek.
Kérdését figyelmenkívülhagyva néztem a már unatkozó mént, aki megindult Virgil alatt, de a fiú ezt ügyesen hárítva a másik oldalamra lovagolt. Aggodalmasan rágogattam immár alsóajkam, miközben tekintetemet arcára futtattam miután jól végigmértem a mellettem lovagló férfit.
- Értelek! Mindent megértettem. - mondtam félig elvigyorodva. Érces, dörmögős hangjától csak végigfutott a hideg a hátamon.
- Minden szavadat teljes mértékben megértettem. - mondtam és mélyet szippantottam a levegőből, amely jelen pillanatban segített kitisztítani a gondolataimat. Idegesen harapdáltam tovább ajkamat miközben szólásra nyitottam a számat.
- Tudod nem szoktam kiterigetni az első alkalommal az érzéseimet, főleg, ha magam sem tudom 100%-osan, hogy mit is érzek, most azonban ez komoly dolognak bizonyul, ami még rajtam is kifog. - nyögtem ki zavaros gondolataimat, azonban mielőtt félre érthetett volna gyorsan folytattam.
- Nagyon kedvellek Virgil. Jobban mint azt magamnak be mertem volna vallani. - néztem rá, remélve, hogy megérti mit is akartam ezzel kinyögni. Azt akartam kinyögni, hogy rohadtul bejön nekem. |
Ki kell nyomni a telefont, vagy le kell ütni az egyiket, mert ez a földöntúli nyáladzás rendkívül idegesítő és elviselhetetlen. Itt nem irígységről van szó, hanem arról, hogy ez tényleg nem normális viselkedés. Egy épp elméjű ember nem csinál ilyent. -Elmegyógyintézetben kezelik az agybajt -vontam vállat és ezzel le is zártam a témát. Már az is kezdett idegelni, ha csak a múltkori esetre gondoltam.
-Miért lenne az? -csodálkoztam a zavaros válaszán. Szerintem nem esett le neki, hogy mire gondoltam. Pedig úgy éreztem elég nyilvánvalóan céloztam az előbbi "esetre".
De még mielőtt zavaróan kínossá vált volna a helyzet, a ló megindult alattam. Csak én még nem akartam menni. Így inkább bekanyarodtam a páros másik oldalára. -Attól tartok Izabella McKnight, te nem értessz engem... -csóváltam a fejem. -arról van szó, hogy túlságosan megkedveltelek -egyáltalán nem egy szerelmi vallomással akartam előrukkolni, ezzel is csak ki akartam belőle húzni, hogy ő mit gondol rólam. Mármint... van értelme rá hajtani, vagy sem? De most eszem ágában sem volt hozzá közeledni. Én már megtettem az első lépést, most ő jön. Tudnom kell, hogy mennyire partner a dologhoz.
/csak okosan ubi, csak okosan :D most nagyon nem mindegy mit mondd Izzy / |
- Ne haragudj. Nem tudom honnan jött. - szabadkoztam intenzíven, azonban nem is értem miért, mert egészen jót derült rajta.
- Ohh végre megnyugodtam, hogy nem csak én gondolkodom így erről a nyáladzásról. Egyáltalán nem értem hogy lehet így órákonát beszélgetni. Ki kell azt a hülye telefont nyomni és ennyi! - mosolyodtam el oldalra döntött fejjel. Fekete hosszú hajam ezzel együtt követte a mozdulatot, így elszabadulva omlott a bal vállamra.
Megrázkódtam a hátamon végigfutó bizsergéstől, majd Virgil kérdésére ismét felkaptam a fejem. Addig helyezkedtem Padron nyergében, míg azt a kényelmes pontot meg nem találtam.
- Hülye kérdés... erre csak hülye válasz lehet adni. - válaszoltam diplomatikusan, azonban arckifejezésére vigyorogva vágtam rá a számomra leghelyesebbnek tűnő választ. - Miért ne? Egyszer élek c! - vigyorogtam rá. |
Igen, egy picit meglátszott a csajon, hogy kifáradt. De nem baj.
-Látod, már nyúl is lettem... -nevettem én is, bár kedvem sem volt olyan intenzítással mint jó órával előbb.
-Ne, abból nem kérek! -gyűlölöm, amikor a szerelmesek elkezdik a szokásos kis "de én jobban szeretlek" meg a "te tedd le előbb" vitáikat... attól rendesen agyf*szt lehet kapni! Múltkor az egyik haverom is ezt csinálta. Kénytelen voltam keményebb eszközökkel visszahozni a normális énjét.
Még szerencse, hogy mi ketten Izzyvel gyűlöljük az ilyesmit. De az a csók... ááá. Nem sűrűn mondok ilyesmit, de komolyan libabőrös lettem. Izzyvel határozottan más volt mint más lányokkal. Ráadásul őt nem "csak" megkúrni akartam.
-Jöhet a ráadás? |
- Szerencsére majdnem! - mondtam halványan elmosolyodva miközben fél szemmel rápillantottam. Vigyorogva néztem ahogyan Virgil kifújta a benttartott levegőt. Én egy ideig szaporán szedtem a levegőt, de csak az izgalom miatt.
- Ohh... hát köszönöm. Érted is. Nem lenne még egy ilyen kockás hasú nyúl mint te. - sóhajtottam fel két újabb levegővétel között ledarálva a mondatot.
- Úr isten most esett le mit mondtam. Kockás hasú nyúl! - mondtam miközben homlokon csaptam magamat a fáradtságom és a hülyeségem miatt. Ez Fáááájjj!
- Mnnjünk bele abba, hogy de te még édesebb vagy? Tudod az a tipikus én jobban szeretlekes dolog! Úr isten azt de utálom, mikor a szerelmesek órákon keresztül ezzel fárasztják a másikat telefonon. - jegyeztem meg mellékesen.
- Ne haragudj... nem tudom... - motyogtam azonban a mondatomat nem tudtam bejefezni. Virgil alakja vészesen közeledett felém, majd ajkai lágyan tapadtak enyémre. Egyik kezemet autómatikusan fontam nyaka köré, míg a másikkal még mindig Padron. Csókját hosszasan viszonoztam, majd miután elszakadtunk egymástól kaján vigyor szökött arcomra. - azt akartam mondani, hogy nem tudom mi ütött belém. - nléztem rá kipirult arccal, miközben azzal a kezemmel amellyel nemrég még a nyakát fontam körül mos megsimítottam ajkaimat. |
 Szerencsére egy hosszabb roham után kifáradt a vadállat és feladta az üldözést. Én megállítottam mindkét lovat, végül hosszasan kifújtam a levegőt. -Csak majdnem! -hangsúlyoztam ki fáradtan vigyorogva. Elengedtem Padron szárát és próbáltam életet varázsolni magamba. Lemerültem. Kimerültem. Vége. Rendesen lefárasztott ez a hajsza!
-Mégis miért? - arra célzott, hogy szó szerint húztam őket magam után. Ezzel megmentettem. De azt hiszem ez hozzá tartozik az "alaphoz". -Ha kell még ezerszer is megcsinálnám ugyanezt! Kár lenne érted -megfogtam a kezét bíztatóan és szemezgettem vele. Mindezt egész jó eredménnyel.
-Nálad nem édesebb -ez nem a kedvencem. Feszengek ilyen helyzetekben egy kicsit, mert tudom, hogy rajtam múlik minden. Ha nem úgy fejezem ki magam, már elbasztam. Láttam Izzyn is, hogy zavarban van. -Hé kislány -szóltam rá, hogy végre rám is figyeljen, ne csak a lova sörényét piszkálja. Mikor ez megtörtént jobban rátámaszkodtam a belső kengyelre, hogy át tudjak hajolni. Ha engedte akkor megcsókoltam, ha nem akkor csúnyán beégtem. |
Miután kezdtünk megszabadulni a vadállattól, mely egész végig a nyomunkban loholt kicsit kezdtem megnyugodni. A szívem gyorsan kalapált az adrenalin túltöltéstől, mely most a véremben keringett az izgalom hatására.
- A rohadt életbe, belőlünk majdnem farkas kaja lett. - nevettem fel miután végre lelassíthattuk a lovakat. Padron nyakán a kimerítő "edzés" csatak formájában jelentkezett, melybe most az egyszer élvezettel nyomtam tenyeremet.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá kedvesen. Most az életemet köszönhettem neki. Simán megcsinálhatta volna, hogy se szó se beszéd lelép a helyszínről, de nem tette.
- Édes vagy. - mondtam mosolyogva feltornázva a hosszúujjú pólóm ujját, mely mostmár a kezemre melegedett a nagy sietségben. Zavartságomban a nyeregkápát és PAdron sörényét tanulmányoztam. Nem tudom mi miatt de kifejezetten zavarban éreztem magam, ami nálam azért nagy szó. |
Sajnos nem volt időm kimondani, hogy "biztos vagy te abban?". De lehet, hogy ez így jobb is volt, elvégre ezzel megintcsak szekáltam volna. Aztán oda jutottunk volna, hogy én vagyok a rossz. Viszont az a farkas, akkor se kellett a nyakunkra. Amúgy is gyűlölöm a vadállatokat, főleg ha azok a közelemben vannak. Valószínüleg a mi kis "cimboránk" csak a könnyű préda kedvéért akart minket levadászni. A lovakat lehet nem kaphatta volna el, de minket simán- ha az egyikünk leesik mondjuk. Akármilyen gyenge is, attól még ragadozó. Azt nem mondom, hogy meg is ölte volna bármelyikünket...
~A dolgomat ~ viszont ezt nem mondtam ki inkább. A helyzet nem engedte meg, hogy beszélgessünk. Egyrészt meg sem hallotta volna. Csak húztam magam után a csaj lovát is, miután megbizonyosodtam róla, hogy nem áll szándékában átvenni Padron felett az irányítást. A mén egy kicsit rángatta a szárat, de attól még ugyanúgy fogtam. Csak reméltem, hogy nem most fog begüzülni, mert úgy igazán nehéz menekülni egy farkas elől, ami egyébként utánunk loholt végig. Warrior tudta a dolgát, és telivéreket megszégyenítő módon galoppozott. |
- Köszönöm. Bíztató. - mondtam nevetve. Hangja valahogy titokzatosnak de javarészt kedvesnek haott, ezért minden hátsószándékot kizárva viszonoztam őszinte mosolyát. Szerettem körbevenni magam barátokkal, franc tudja mikor lehet rájuk szükségem.
- Köszönöm, de nem muszáj. Eltalálok egyedül is. - néztem rá hálásan, azonban kicsit megijedtem mikor elkapta Padron szárát, majd Warriort vágtába ugratta. Nem mertem megszólalni egészen addig amíg az egyensúlyomat vissza nem nyertem a nyeregben.
- Mit csinálsz? - kérdeztem értetlenül, egyben ijedten Padron sörényébe kapaszkodva, majd hátrapillantva. Padron a nagyobb ijedtségemre idegesen kezdte dobálni a fejét. Reméltem, hogy nem most kezd el teljesen meghülyülni, mert akkor belőlem farkaskaja lesz. - Nyugi Édes. - döltem előre és igyekeztem olyan halkan és nyugodtan beszélni a ménnek amennyire bírtam. Innentől akár át is vettem volna a kantárszárat, azonban úgy véltem, jobb ha Virgilre hagyom a nemes feladatatot. |
-Óóó, hozzám bármikor jöhetsz -dobtam felé egy őszinte mosolyt. De volt abban valami titokzatosság is, amivel lehet, hogy gyanút keltettem benne. Igen, határozottan úgy néztem rá, mint egy prédára. Egy prédára, amiből sokáig falatozhatok. -Ja, értem én -bólintottam. Határozottan megnyugtatott a magyarázata. Mert így első hallásra elég lehetetlennek tűnt, hogy valaki kb. 5 évre előre tervezzen gyerekszobát. Dehát mindenki más.
-Hagyjuk -legyintettem. -Amúgy elkísérlek majd az orvoshoz -ezt csak így kijelentettem, és nem terveztem rajta változtatni. Minél közelebb hozzá, annál jobb. Az egyetlen, ami félbeszakíthatta a nagy tervezgetésem egy ág roppanása volt a hátunk mögött. Azonnal hátra fordultam és megpillantottam a felénk közeledő legyengült farkast. Szótlanul elkaptam a másik ló kantárszárát is, a sajátomat meg vágtába ugrattam. |
- Jólvan. Értettem. Nincs hascsípkedés. - néztem rá vigyorogva, majd megrántottam a vállát a következő kérdésére.
- Hát nem tudom. Úgy látom, érzem és gondolom, hogy ez kinyilatkozik a beszédben. Legalábbis szerinrem ez igy működik. - néztem rá egészen egyszerűen megmagyarázva a dolgokat. - És nem mintha ez a dolog zavarna. És na látod. Az is valami, ha barátilag szeretsz. Mostmár tudom kivel tudok jókat hülyéskedni. Ki tud feldobni még a legrosszabb napomon is. - mosolyodtam el kedvesen.
- Ahjjj Virgil! - néztem rá amolyan hülye vagy fejjel. - Nem. Csak tudod anya előre gondolkodik. Biztos vagyok bene, ha hallaná a beszélgetésünket most azonnal elkezdené tervezgetni a jövőmet. - mondtam nevetve. Mikor apu megkérte a kezét állítása szerint aznap elkezdte nézegetni a ruhákat és znap megvette az első babaruhát nekem.
- Mit mi? - kérdeztem vissza értetlenül. |
A hasam az érzékeny pontom. Nem szeretem ha piszkálják... mégis mindenki azt cseszteti. Már kezdek hozzászokni. Oké, van amit eltűrök, meg amit szeretek is, de a csipkelődést és a hasonló dolgokat semmiképp. Ezért is néztem utána Izzyre szúrós tekintettel. Nem szóltam rá, csak a szememmel már megöltem.
-Honnan veszed, hogy szeretlek? -fordultam felé, még mielőtt felszálltam volna a lóra. -De amúgy igazad van, barátilag mindenképp -jelentettem ki, és feltornáztam magam a "Harcos" hátára.
-17-18 évesen engednék, hogy gyereket szülj? -vágtam döbbent fejet a kérdéshez. Ha tényleg igaz amit mondott, akkor gondolom jófej anyja lehet. Meg engedékeny.
-Mi? |
- Igen segítettél! - néztem rá vigyorogva, majd a jobb kezemmel a hasába csíptem. Nevetve ültem fel a nyeregbe.
- Tudom Virgil. Ne haragudj, nem akartam összetörni a picike kis szívedet, ami úgy szeret engem. - néztem rá szempillarebegtetve.
- Már miért félnél? Nem kell. Mondtam már, hogy nem foglak se kinyírni se feljelenteni, ha csak nem adsz rá okot! - néztem rá komolyan, majd megvártam amíg feltornázza magát a lóra.
- Miért nem kopogtattál be hozzánk? Örültem volna neked! hidd el, hogy anya is rajongana érted, már rég összeboronált volna minket, sőt már az esküvői ruhámat és a gyerekszobát tervezgetné. - mondtam nevetve.
- Szóval buzi? Akkor nem kell szégyelnem, hogy hülye vagyok? - kérdeztem nevetve. |
-Dehát, dehát... segítettem! -háborodtam fel, aztán próbáltam behízelgő lenni és kijavítani, ami szerinte hiba. A vállának nyomtam a homlokom és egy kis ideig ott is tartottam.
-Mi? Én ilyent nem is mondtam. Ne törd össze a szívemet -jó, azért volt ebbe poénos megoldás, de részben komolyan gondoltam az újabb felháborodást. -Kezdek tőled félni -jelentettem ki. Komolyan, ő tényleg gondolatolvasó. Nem szabad ilyeneknek eszembe jutnia, amikor velem van, mert lecsesz a ki sem mondott gondolatokért. Valószínüleg egyébként csak azért mert túlságosan kivehető az arcomon.
-De nem ám. Kár, hogy nem jártam ott többször. Előbb is találkozhattunk volna -feldobta volna a hétköznapjaim, az biztos.
-Hülye vagy. Melyik seggfej ilyen k*csög, hogy ezért haragudjon? De az biztos buzi lehet -nevettem fel és eltávolodtam tőle egy kicsit. Gyorsan végignéztem a testén. Tényleg kúrnivaló.
-Jah, menjünk -álltam fel én is, és Warriorhoz sétáltam, aki egész addig nyugodtan állt a helyén, pedig ki sem volt kötve. Megbíztam benne, ő meg így hálálta meg, hogy szótfogadott. |
- Jólvan na Virgil. Nem kell ám ennyire együttérzőnek lenni! - néztem rá szúrós szemekkel. Tudtam miért is mondja, így is gondoltam de akkor is. Na mindegy, rájöhettem volna, hogy Virgil nem az az együttérzés fajta.
- Ahjjj nem vagyok kíváncsi arra, hogy hány lány volt már meg! Hülye! ÚGy gondoltam mindent amit az orromra akarsz kötni. - ráztam a fejem nevetve. Tényleg emelett a fiú mellett nem lehet nem nevetni. Olyan bolond, de az is jó értelemben.
- Óhh szóval Houston! Nem is lakunk egymástól olyan messze! - néztem rá mosolyogva. Houston és Dallasz nem volt egymástól "annyira" messze. Légvonalban talán 400 km-re van egymástól a két város.
- Hát hogy ennyit kérdezősködök. Nem vagyok ám mindig ilyen csak ma kifogtad ezt a fáradt Izzy-t. Nem jutott kávé reggel. - sóhajtottam és felálltam a földről. Mostmár a szédelgés és a hányinger is elmúlt. - Mehetünk? - kérdeztem miután eloldottam Padront és elé sétáltam. |
[66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020](/portal/knightlk/image/logo_1419176232.png "K N I G H T___lovaskollégium [rpg] - reopened 2020"){kind=logo}
Csöndes, ősszel avar, télen hó, tavasszal virágfödte ösvény. Az egyik legnépszerűbb lovaglási útvonal, csak ezen az ösvényen lehet eljutni Forgotten Fields-be.
